Nem tartod bunkóságnak, hogy manapság a munkahelyek nem szoktak semmit visszajelezni, ha nem téged választottak ki az általad megpályázott állásra?










Amilyen munkahelyek hirdetnek munkát, engem jobban zavar, ha visszajeleznek hogy mehetek.
Mert sokszor akkor derül ki pl., hogy nem is ott van a munka,
hanem az csak a sokadik közvetítő cég egyik főhadiszállása.
A valódi munkahely meg tömegközlekedéssel szinte elérhetetlen helyen és több 10 kilóméterre van. Hát köszi, de nem.




















Amikor külföldre jelentkeztem ezt írták nekem erre a szitura 5ös.
Jelenleg nincs szabad helyünk de az önèletrajzàt megörizzük.
Ez 2006-ban volt és 2007-ben megkaptam a munkát ott.
De úgy tudom ma már adatvédelmi okokból nem tàrolhatjàk hosszú távon az önéletrajzot





Pár hete keresek állást CNC gépbeállítóként, és eddig 3 interjú voltam, de ebből kettő vissza is jelzett, hogy nem rám esett a választás, a harmadik csak most volt a héten. Akik elutasítottak azok is közel 2 hét után írtak.
Viszont előtte volt két olyan interjúm, ahol egyből mondták, hogy ha vállalom, akkor fel vagyok véve. Egyik egy kis magyar cég, a másik meg holland családi vállalkozás.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!