Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Elvárható ez egy munkavállalótól?

Elvárható ez egy munkavállalótól?

Figyelt kérdés

Alapvetően tudom a választ a kérdésemre, de érdekelne mások véleménye is, mert annyira szürreális a helyzet, hogy még így egy nap után sem tudok napirendre térni a dolgok felett.

Adott egy cég, ahol dolgozom; ügyfeleknek nyújtunk távszolgáltatásokat (nagyjából 5-6 ezer ügyfél). Cégen belül komoly technikai problémák vannak, ami miatt sűrűn akadozik a szolgáltatás, lassan fél éve. Természetesen az ügyfelek ennek hangot is adnak, jogosan.

A felháborodásuk már odáig fajult, hogy facebookon létrehoztak egy csoportot és ott beszélik ki a problémáikat a szolgáltatással kapcsolatban. Ez eljutott a főnököm fülébe, aki megnézte a csoportot és felháborodott, hogy milyen "szemét" ügyfelek vannak. Az a "remek" ötlete támadt, hogy minden cégnél dolgozó ember lépjen be a saját privát facebook fiókjával és védje meg a céget. Ergo szálljunk szembe több száz felháborodott emberrel.


Ez persze több sebből vérzik, hiszen a privát közösségi oldalamnak semmi köze a céghez, másrészt ha elkezdek oda írogatni, akkor legközelebb nekem fognak írni messengeren és nem a céges emailre. Ez teljesen nonszensz, de a főnök szerint ez minimum elvárható tőlünk, mert ugyanúgy a cégért vagyunk, mint ő, mint tulajdonos. Ezt amúgy is szereti hangoztatni és olyan dolgokat vár el sokszor, ami sehol nem szerepel a szerződésünkben.

Ha valaki pl. visszautasít ad-hoc jelleggel kitalált hirtelen esti/éjszakai túlórát, akkor személyes sértésnek veszi és olyan megjegyzéseket tesz, hogy ő vért izzad ezért a cégért, mi meg ennyire sem vagyunk képesek. (Azt mindig elfelejti, hogy a kemény tízmilliókat ő teszi zsebre havonta, nem pedig mi.)


Tehát érdekelne a véleményetek, illetve volt-e már valaki hasonló helyzetben? Az eddigi munkahelyeimen ilyet nem tapasztaltam, nekem ez nagyon új és sosem gondoltam volna, hogy ilyen létezik.



tegnapelőtt 08:18
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%

Nyilván te is tudod a választ. Nem elvárható, és semmi joga megszabni, hogy a saját személyes teredben te mit csinálj. A maximum, amit jogilag és morálisan megkövetelhet, az az, hogy nyilvánosan ne tegyél, vagy ne írj olyasmit, ami a vállalat érdekeivel ellentétes, bár ez is csak részben elvárható, mert pl. semmi joga megszabni, hogy adott terméket vagy szolgáltatást a saját vállalattól vegyél.

Azt megszabni, hogy te magánemberként, a személyes, és személyedhez kötött profilból hová, és mit írj, jogilag is, és morálisan is problémás. Hacsak nem írtad alá a munkaszerződésedben, hogy te önként vállalod, hogy magánemberként is másokkal konfliktusba kerülj, akkor ez semmiképp nem várható el.

Ami meg azt illeti, én ilyen helyről mihamarabb távoznék.

tegnapelőtt 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%

És majd csekkolni fogja, hogy kommenteltetek-e oda? Elég röhejes elképzelni, hogy majd fenyegetve a szemetekre veti: "Nem látom a védő kommenteket a csoportban. Jó lenne ha belehúznátok, különben repültök innen!"

Szerintem a főnököd nincs rendben mentálisan.

tegnapelőtt 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
100%
Ez nem várható el, és ha komolyan gondolja, lépni kell.
tegnapelőtt 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 Katona Dius ***** válasza:
100%
Maximum annyit várhat el, hogy a saját közösségi felhasználóddal ne ronts a vállalat hírnevén. Hogy védd meg? Nem várhatja el. Nem is kötelezhet rá.
tegnapelőtt 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

Nem, ez teljesen abszurd.


Az én főnököm is szokott ilyeneket nyomni. Ezek nála pánikreakciók: veszélyt érez, és meggondolatlanul, azonnal cselekedni akar. Elég nehéz ilyenkor lehiggasztani, de utána mindig jobb belátásra tér.


Ha viszont a főnököd ezt tényleg komolyan gondolja, az elég fejvakarós. Az infrastruktúrában tegyen rendet, ne az ügyfeleket győzködje.

tegnapelőtt 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy meg nagyon egyszerű: ha ilyeneket mond, kérjetek részesedést a cégtől.

Amennyit ad, olyan %-ban támogatjátok.

tegnapelőtt 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, akkor jól érzem, hogy ez tényleg nagyon gáz. Volt olyan kolléga, aki elgondolkodott rajta, de a többség teljesen kiakadt. Eddig senki nem lépett be az adott csoportba tőlünk. Remélem, nem fogja erőltetni.
tegnapelőtt 08:59
 8/20 anonim ***** válasza:
100%
Nem várhatja el. Sem a fb csoportos irogatást, sem az ad hoc túlórát. Ne menjetek bele. Ha mégis erőlteti, adja írásba. Ha írásba adta, munkaügyi jogász.
tegnapelőtt 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%
Nyilván nem várhatja el. Egyébként a csoportban elég hamar rájönnének, hogy ti a cég emberei vagytok, és azért véditek, ezáltal még lejjebb süllyedne a cég nívója.
tegnapelőtt 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%

9: Na igen! Ha az a csoport eleve azért nyílt, hogy ott az emberek a negatív tapasztalataikat osszák meg, akkor elég logikátlan és a celofánnál is átlátszóbb lenne, ha védelmező kommentek érkeznének, méghozzá tömegesen.

Ez a főnök is megunta a sorbanállást, amikor az észt osztották.

tegnapelőtt 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!