Miért ilyen furcsa a kollégámnak, hogy párkapcsolatban élek?
Figyelt kérdés
Másfél éve van barátom, együtt élünk, húszas éveink végén vagyunk. Ilyen korban már sok embernek van együtt élős kapcsolata. A munkahelyemen 3 hónapja dolgozom. Van az épületben egy étterem, ami elérhető bárkinek, ma a párom szabin volt és odajött a munkahelyemhez, együtt ebédeltünk. Van egy kollégám, néha beszélünk, még nem került szóba párkapcsolat vagy egyéb magánéleti dolog. Mondta, hogy látott egy fiúval, mondom igen, a barátommal. Itt kezdett érdekes lenni a dolog, mert nagyon fura kérdéseket tett fel, mintha nem hinné el, vagy nem tudom. Először megkérdezte, hogy ezt hogy értem, a párom, vagy csak egy fiú barát? Mondom a párom, együtt élünk. Kérdezte, hogy együtt is éltek? Aztán kikérdezett róla kb mindent, mióta vagyunk együtt, mi a neve, stb, férfiakat nem szokott ilyesmi érdekelni. Mintha azt nézte volna, belebukom-e a sztoriba. Kicsit rosszul érzem magam, mert ezek szerint nem úgy nézek ki, mint akinek párja lehet...tegnapelőtt 16:04
1/4 anonim válasza:
Lehet akart tőled valamit és csalódott hogy van párod (plusz fel akarta mérni mennyire komoly).
2/4 anonim válasza:
Nyugodtan hangoztasd, hogy igen van párod, és együtt is éltek, és jó kapcsolatotok van, mindig kiall melletted, ott van, ha kell, stb.
Muszáj, mert ha nem hangoztatod, akkor megkörnyékeznek ilyen-olyan házas gyökerek, perverzek, stb. Sajna milliószor jártam így a munkahelyeimen, és most hogy van párom nagy erőkkel hangoztatom én is, és azóta senki nem mer kb hozzám se szólni. Előtte meg tömegével jöttek a mindenféle lepukkadt, alja, 6 gyerekes roma csávók, meg 50 éves házasok(én 20-on éves vagyok), vénemberek, stb. Mondjuk én építkezésen dolgoztam nőként, és nekem nagyobb esélyem volt az ilyen szituációkra, de sosem árt, ha tudják, hogy nem vagy egyedül.
3/4 anonim válasza:
Nyilván bejöttél neki, de rájött, hogy erről lekésett.
4/4 anonim válasza:
Vagy az a típus vagy abszemében, akiből tényleg nem nézi ki, hogy lehet párja, vagy bejössz neki és most csalódott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!