Vendéglátósok! Mi "szorult belétek" munka során? Ami idegesít, amitől fel tudnátok robbanni, amit nem értetek valamiért...

Bennem sok minden felgyülemlett. Másfél éve dolgozok gyorsétteremben, azóta barista, azaz kávézós is letten éttermen belül, ami által nap mint nap kerülök kapcsolatba a vendégekkel, és napról napra egyre nagyobb hányingerem van az emberektől.

Pénzt leb@**za elém, kezemből kikapja, HATSZOR elmondja a hülye pi**ä, hogy kér pohártartót, miközben még a habosított tejet öntöm a pohárba... Mindenki kussban van, ha háttal csinálok valamit a másik pultnál, egyik sem méltóztatik odaköszönni, jelezni a jelenlétét, megvárja "türelmesen" a harmadik szemem kinövését, majd netán vérig van sértve.

Kérdezek két dolgot, mit szeretne a habra, és mond egy harmadikat, én meg persze nem mondhatom, hogy azért kérdeztem kettőt, maga Isten szomorú barma, mert abból a kettőből választhat. Megáll, jókat vigyorog, hát ő szeretne egy kávét, megnézi a menüt vagy fél percig, aztán odaszól nekem egy olyat, ami nincs is rajta! Én udvariasan köszönök, visszaköszönni luxus, minek az. Le van írva a menüben, mi micsoda, mit tartalmaz, de újra megcsináltatja velem, mert olvasáskor nem jutott el a fejhadiszállás központjáig, hogy arra alapból jár tejszínhab, de ő nem akar rá.

És a sok másik büdös paraszt... olyan stílust tudnak felvenni, hogy az hihetetlen! Szépen, normálisan, udvarias hangnemben kérdezem, vagyis kérdezném végig a dolgokat, de az emberek zöme végig sem hallgatja, közbe kell vágni. Pedig nem lassan, de nem is hadarva mondom, és mégis bele KELL vágni a szavamba!

,,- Készpénz vagy ká..."

- Készpénz." - vág közbe.

Olyan dolgokat magától értetődőnek vesznek, pl. presszóba egy-két löttyintésnyi tej, mintha rajta lenne listán a menün. Semmibe nem kerül nekem az a löttyintés, de nem értem, és nem szívesen csinálom, amikor a fogalmazás színtiszta elvárás, nem kérés, nem opcionális, hogy ha lehetséges, ha lehet, ha megtenném... Arra nincs szó, amikor a vevő egy löttyintésnyi tejből több mint negyed doboz tejet beleöntött önhatalmúlag a papírpohárba, kivette a dobozt a kezemből. Rendesen eltátottam a számat, hogy ilyen tényleg létezik.

A hülye kérdések is zseniálisak tudnak lenni. Az értetlenség határtalan. Elmondom, válaszolok a kérdésére, bár igazából csak felmondom, amit ő is lát a hűtőben a papíron és el tudja olvasni, de én azért felolvasom és elmondom, hogy azok vannak. Amit lát. És azért csak megkérdezi, hogy nincs esetleg x dolog (ami cukrászdába illő, és már elmondtam, mik a lehetőségek).

És a többi.

Igen, igen, aki nem bírja, ne csinálja, de dolgozni muszáj, családom van, és jobban keresek ott, mint másutt keresnék. Szóval csinálom, és büszkén állítom, elég toleránsan. De belül nagyon tele a bili.