Szerintetek azon fog ügyködi majd, hogy megkeserítse az
életem a melóban?
Figyelt kérdés
Ma voltam interjún, és az a csávó interjúztatott, akinek tizenakárhány éve egyszer csókolóztam az akkori barátnőjével. Kb 20 éve ismerjük egymást, de soha nem voltunk haverok, azt viszont mindketten pontosan tudjuk egymásről, hogy jó szakemberek vagyunk. Az interjún kezdte a szokásos béna sablon kérdéseket, mire azt válaszoltam, hogy ne szopassál már, pontosan tudod, hogy ki vagyok. Eztután elég hosszan (kb 5 másodpercig) némán farkasszemet nézett velem, majd csak annyit mondott, hogy holnap reggel 7re. Ekkor mondtam, hogy csak hétfőn tudnék kezdeni, majd ellentmondást nem tűrő hangnemben azt válaszolta, hogy holnap vagy semmikor. Fontos lenne ez a meló, úgyhogy kénytelen voltam elfogadni a holnapi kezdést, de mivel ő lesz a felettesem, attól tartok, hogy csak szivatni akar majd.
Dehogy szóltam be. Csak olyan nonszensz kérdéseket tett fel, hogy hol és mikor diplomáztam, milyen szakmai gyakorlatom van, stb. Több mint egy évtizedig konkurens cégeknél dolgoztunk, és szakmailag jól ismerjük egymást. Teljesen felesleges volt ezeket megkérdeznie, ő is tudja.
júl. 17. 23:56
3/11 anonim válasza:
Nem nonszensz, a részéről az lett volna az amatőrség, ha leáll veled brazyizni au interjún, aztán te később ezt híreszteled a kollégáknak, hogy mi volt. Sztem pont nem úgy tűnik, mint aki azon ügyködne, hogy szivasson, te nem tartos be a kötelező köröket és előjogokat akarsz csak azért mert ismered.
júl. 18. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
4/11 A kérdező kommentje:
Ez egy 20ezres kisváros, ráadásul a szakmát alig féltucatnyian képviseljük. Mindenki ismer mindenkit, ráadásul mindannyiunk közül én vagyok a legelismertebb szakember. És ezt őszintén NEM menősködésből mondom, ez tény. Abban is biztos vagyok, hogy ezt ő is nagyon jól tudja.
júl. 18. 00:28
5/11 anonim válasza:
Jó nagy hülye volt, hogy felvett! Hál'istennek a próbaidő alatt még korrigálhatja ezt az óriási baklövését. Te minek képzeled magad? Nálatok otthon nem folyt alapszintű jómodorra nevelés?
júl. 18. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 anonim válasza:
Attól, mert te vagy a legelismertebb szakember még ugyanúgy részt kell(ett volna) venned az állásinterjún, mint mindenki másnak. Nem baráti sörözésen voltál, hanem egy hivatalos helyzetben, ahol be kell tartani a protokolláris formákat. Nagyképűen viselkedtél, majd miután ezt "megúsztad" nem akartad elfogadni a követelményeket. A leírásod alapján az interjúztató nagyon jóindulatúan viselkedett, amikor az alpári megnyílvánulásod után felvett, ebből arra pont nem következtetnék, hogy csak azért tette ezt, hogy bosszút álljon rajtad.
(Lenyűgözve a viselkedésedtől valószínűleg nem volt, de ennek az említett csókhoz már nem lehet sok köze.)
júl. 18. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 anonim válasza:
Nem hiába mondják nekünk az egyetemen hogy manapság minden hülye bejuthat és diplomát szerezhet... tessék itt az egyik.
júl. 18. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 anonim válasza:
Ebben a helyzetben nagyon gázul viselkedtél. Van egy protokoll,amit neki be kell tartania,és ezeket a kérdéseket a saját anyjának is fel tette volna. Azzal pedig,hogy nem haverként kezelt,neked tett jót,mert téged szedtek volna szét mint protekciós kismajmot.
Ja a csókról még annyit,hogy nagyon nem úgy néz ki a helyzete,mintha szerelmi bánata miatt egy lecsúszott lúzer lenne.
júl. 18. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 anonim válasza:
Már gyökèr. Ez igy is marad.
júl. 18. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 anonim válasza:
"tizenakárhány éve egyszer csókolóztam az akkori barátnőjével"
Szóval te azóta is folyamatosan erről ábrándozol, ő meg már réges-régen túllépett az akkori barátnőjén, és képes a munkájában szakemberként viselkedni. Te meg a jelek szerint egy lúzer vagy, ráadásul bunkó is.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!