A munkáltatók miért “utálják” ennyire a pályakezdőket?
Csak egy kis töprengés a munkaerőpiacról egy forró júliusi délutánon. Leírom, hogy én hogyan látom a helyzetet, aztán ha gondolod, akkor vitassuk meg alább!
Személyes tapasztalatom, hogy pályakezdőként nagyjából veszett fejsze nyele olyan helyet találni, ahol nem hátrány az, ha valaki tapasztalatlan. Ismerőseimtől is ezt hallom, hogy a cégek nem jeleznek vissza vagy szinte azonnal elutasítanak. Őszintén, nem is igazán ezt szeretném kifejteni, hanem azt, hogy miért nem mindegy a munkáltatónak a tapasztalati szint. Eleve nincs olyan, hogy valakit felvesz a cég és nulla betanulás kell az illetőnek. Ebben az esetben nem könnyebb egy kezdőt betanítani, aki még rugalmas, mint egy olyat, aki az előző munkahelyéről hozza a berögződéseket? Ráadásul két munkahely sem csinálja ugyanúgy a dolgokat, tehát hiába van tapasztalata, ha az mégsem ugyanaz, mint amit egy másik cég kér.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmit nem ér a tapasztalat, hanem azt, hogy lehet, hogy a cégek kicsit kezelhetnék ezt lazábban.
Z generációs "pályakezdő" vagyok, 9 hónap munkatapasztalat van a hátam mögött.
Amit én vettem észre, hogy a saját generációm kifejezetten utálja, ha mikromenedzselik őket. Visszabeszélnek, nyavalyognak, ha pl. egy call centerben a menedzser folyamatosan irányítja őket. A tapasztaltabb, idősebb emberek csöndben tűrnek és/vagy kinyalják a menedzserek fenekét.
A másik, hogy ha magukra vannak hagyva akkor nem végeznek reális keretek között munkát. Sőt, ha nincs főnök és nagyon kolléga se körülöttük, akkor simán alszanak az irodában, vagy Youtube videókat néznek munka helyett. Aztán elvégeznek valami alibi 10 perces melót és beadják, hogy egész napuk arra ment el. Na ilyet nem találsz tapasztaltabb embereknél.
Érthető, ha rosszul esik. De most gondolj bele. Már felvettek 10 pályakezdőt, ebből 9 full nem vált be. Egy idő után nem kockáztat.
A másik, sok munkahelyen nincs kapacitás valakit elkezdeni tanítani, fejlesztgetni, inkább olyt választ, aki tapasztaltabb és gyorsabban képes arra, hogy 100%-os mujnkaerő legyen.
Nem biztos, hogy minden esetben jó dönté, meg nem is mindig fair, de egy cégnél érhető módon olyat keresnek, aki NENI legjobban megéri.
A 4-es nagy igazságot leírt.
3 hónapja kezdett egy pályakezdő mellettem, Ő volt a legjobb. Sajnos a telefon hozzánőtt a kezéhez, egyfolytában csipog. Nem lehet megmondani neki, hogy mit csináljon, hogy csinálja, öntörvényű, most beszélgettünk el vele, hogy ez egy munkahely, ahol van, és házirend van, meg munkaköri leírása, sok oldalas, amit követni kell. Ha gyűlik a meló panaszkodik, el akar menni táppénzre, szabadságra, vagy fel akar mondani. Amiben tudunk segítünk neki, ha kell 12x magyarázunk el neki mindent. A határidős kiértékeléseit mindig átnézzük, így többletmunkát generál nekünk.
Hozzáteszem, sok mindenről van papírja, meg beszéli az inglist, de most ez nekünk önmagában kevés, viszont szeretnénk megtartani, csak a hiszti ne lenne...
Leginkább ezért nem szeretjük a pályakezdőket, de van kivétel persze. Nem munkaadó vagyok, csak jó helyem van, tapasztalt vagyok és régi motoros egy kereskedelmi cégnél...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!