Napjainkban a 30 év alattiak milyen sűrűn váltanak munkahelyet, hol van az a pont, amikor már sok az adott cégből?
Elsősorban a nagyvárosban élők felé irányul a kérdés (mivel én ebből a szemszögből tudom csak megítélni a lehetőségeket), de szívesen olvasom mások nézőpontját, tapasztalatait is.
25 éves vagyok, ne képzeljetek sokat, mindig raktárakban vállaltam melót, ahogy jelenleg is. A leghosszabb munkaviszonyom egy cégnél 3 év volt. Szerettem ott dolgozni, de sajnos lecserélődött a vezetőség és onnantól borzalmas lett. A mostani munkahelyemen 8 hónapja dolgozom, de már az első napokban sem tetszett, egy káosz az egész cég, azért maradtam, mert egy nagyon jó barátom ajánlott be és nem akartam, hogy ha a későbbiekben szeretne idehozni valakit, ne vegyék majd komolyan. Itt és más cégeknél, az ismerőseim között is tapasztalom, hogy a korombeliek viszonylag sokat "ugrálnak" a munkahelyek között. Magam is úgy gondolom, hogy mivel lakhelyemnek köszönhetően vagyok abban a helyzetben, hogy könnyen találjak mást, nem szeretek őrlődni olyan helyen, ahol hosszú távon rosszul érzem magam és nincs pozitív változás. Viszont sokaknak elég annyi, hogy máshol valamivel jobban keresnének. Nekem még azt mondták a szüleim, hogy ne váltogassak gyakran munkahelyet, mert a munkaadók nem nézik jó szemmel (azt gondolom, ez teljesen jogos), de ha a legtöbb fiatal mégis így tesz, előbb-utóbb ez nem lehet feltétel, mert akkor nem sok új munkaerőt fognak tudni toborozni.
Iszonyat palimadár vagy.
Főnök lennék, neked adnám a legtöbb munkát legkevesebb fizuért.
Akkor válts, ha máshol többet fizetnek.
Lopni úgy is lehet, hogy 30 évig ugyanott dolgozol
Mi volt a bunkó?
Palimadár? kb 1millió ukrán jött ide dolgozni 3 hónapot, hogy utána továbbmehessen nyugatra. 0 pénzzel.
De te ezzel szembemész és azt mondod, majd azért emelik a fizut, mert te nem vagy olyan, mint az 1millió, ha beledöglesz is, nem váltasz munkahelyet.
Én kicsivel 30 fölött vagyok, de kb. 3 évente váltottam eddig munkát.
Nálam idősebbek és tapasztaltabbak azt mondják, nem szabad túl sokáig egy helyen maradni, mert egyrészt kihasználnak (nem emelik hozzá a béredet az újonnan érkezőkéhez), másrészt nem fejlődsz. Mondjuk egy pakolgatós robotmunkánál az utóbbi nem biztos, hogy releváns, de ha szakmai munkát végzel, akkor már igen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!