Ez bunkóság a kolléganőim részéről, vagy teljesen normális?
Van egy kolléganőm, akivel gyakran ugyanazzal a busszal utazunk munkába vagy hazafelé menet.
Soha egyetlen egyszer sem vett észre, vagy köszönt a buszon, vagy a megállóban, vagy a munkahely és a megálló közötti szakaszon. Pedig gyakran 10 méter távolságból megyünk egymás előtt/mögött. Ehhez képes bizonyos más kollégákat észrevesz és beszélget is velük, tehát nem arról van szó, hogy ennyire bamba.
Viszont a munkába érkezés után, akár egy perccel azután, hogy 10 méter különbséggel beértünk az épületbe gyakran még ő szokot előre köszönni egy (mű)mosoly kíséretében.
Nem ismerem a nőt, csak a nevét és a beosztását tudom, nincs is közös munkánk (noha egy 20 fős cégről van szó), szóval nem közvetlen kollégák vagyunk.
Nem is azért zavar a dolog, mert én esetleg ismerkedni, vagy beszélgetni szeretnék vele, sőt! Engem is idegesítene, ha valaki odajönne hozzám dumálni, amikor én csak a nyugalomra vágyok. De könyörgöm, egy szemkontaktus és köszönés szerintem alapvető udvariasság lenne. Ehhez képest a nő úgy tesz, mintha ott sem lennék és direkt elfordítja a fejét, amikor elmegyek mellette...
Ez tahóság a részéről, vagy ez manapság tök normális?
"Soha egyetlen egyszer sem vett észre, vagy köszönt a buszon, vagy a megállóban, vagy a munkahely és a megálló közötti szakaszon."
Te, mivel észre vetted köszöntél neki. Mi a kérdés?
“ Engem is idegesítene, ha valaki odajönne hozzám dumálni, amikor én csak a nyugalomra vágyok. De könyörgöm, egy szemkontaktus és köszönés szerintem alapvető udvariasság lenne.”
Az a baj, hogy sokan a köszönést úgy értelmezik hogy van kedved cseverészni hosszasan.
#1
Igen 1x-2x, még hónapokkal ezelőtt, amikor a cégnél elkezdtem dolgozni. De úgy csinált mintha nem venne észre és a füle is be volt dugva, ezért nem hallotta, vagy csak szimplán nem reagált. Azóta nem próbálkozok.
Csupán parodisztikus, hogy amikor egymás mögött állunk a sorban a buszhoz, akkor idegenek vagyunk, majd a cég területére érve ez csodálatos módon rögtön megváltozik.
Ez egy nagy cég, ahol dolgoztok? Azt írod, nem is közvetlenül kolléganőd.
Nem lehet, hogy udvariasságból a munkahelyen köszön, mert helyszínhez köti az arcodat, de olyan sok emberrel találkozik nap közben, hogy csak szimplán nem jegyez meg?
Vagy éppen a zenehallgatással próbál kikapcsolódni munka után?
Gondolom, akikkel beszélget, azokkal barátibb kapcsolatot ápol, rólad meg nem tudja, hogy nem kell-e 20 perc small talkot folytatni, ha köszöntök. Mert van, aki ezt így értelmezi. Írtad, hogy nem, de nincs a homlokodra írva, és ha nem ismer, nem tudhatja.
Örökre belevéste magát a szívembe az a kolléganőm, aki egyszer leült mellém a végállomáson a buszon, és kivettem a fülest, azzal a gondolattal, hogy fck, most lőttek a 20 perces nyugis zenehallgatásomnak, pedig ez még be volt tervezve. Majd annyit mondott, hogy "ne haragudj, én nem szeretnék most beszélgetni". Isteni volt. Azóta, ha együtt kezdünk vagy végzünk, gyakran direkt leülünk egymás mellé, és szólunk a másiknak, hogy tegye csak vissza a fülhallgatót, továbbra sem fogunk dumálni. Nem azért, mert bármi bajunk van egymással, hanem munka előtt még kell az a 20 perc, munka után meg már nagyon kell az a 20 perc magunknak.
#6
Nekem másfél óra a hazaút, van (nem közvetlen) kolléga aki az egészet végigpofázza ha meglát és ráköszönök. Szóval bujkálok előle 😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!