Megéri így Phd-zni? Mihez kezdjek?
Szeretnék beiratkozni a doktori iskolába, viszont a jelenlegi jogszabály szerint nappali tagozaton nem vállalhatok főállást a phd képzés mellett, mert a doktori is főállásnak minősül. A baj csak az, hogy a doktori ösztöndíj nappali tagozaton az első két évben 140.000, a második két évben 180.000. Világos, hogy ebből lehetetlen megélni, ha nem vállalok munkát mellette, amit viszont tilt a doktori szabályzat.
Levelező tagozaton is elvégezhetem a doktori képzést, akkor dolgozhatok is mellette, viszont ha levelezőn tanulok, az egyetemen úgy tudom, hogy nem kaphatok órákat.
Nagyon szeretnék egyetemen tanítani és kutatni, de úgy érzem egy patt helyzetbe kerültem. Ha levelőn végzek, nem maradhatok tanítani az egyetem, ha viszont nappalin, és nem dolgozom mellette, kvázi éhen halok vagy hajléktalan leszek, mert ebből lehetetlen megélni.
Ti mit tennétek? Van, aki jártas ebben a kérdésben? Levelezőn végzettek esetében milyen kilátások lehetnek a felsőoktatásban?





A rossz hír az, hogy ha valahogy el is jutsz az egyetemen való tanításig, akkor is éhen halsz. Feltételezem, tudod, mennyit keresnek az egyetemi oktatók. Ha nem, akkor:










Milyen diplomád van? Ha oktatni és/vagy jutatni szeretnél, akkor sima mesterdiplomával is felvesznek egyetemi oktatónak, csak tanársegédként nem fogsz sokat keresni. De mondjuk korrepetálást vállalhatsz mellé.
Kutatóintézetben is lehetsz tudományos segédmunkatárs. Nem mintha úgy jobban keresnél. Én így csinálom a doktorit, ugyanazt kutatom munkaként mint ami a phd-hoz kell. A témavezetőm a főnököm.
Egyetemen lehetsz óraadó is, ahhoz se kell phd. Adjunktus ismerősöm a BME Geometria tanszéken azt mondta, ha óraadóként tartaná az óráit, kb. ugyanannyit keresne. Viszont kb idéntől nincs pénzük óraadókra.















"Ti a helyemben "kockáztatnátok", hogy visszamentek nappalira, felmondotok a munkahelyen, hogy később esetleg az egyetemen taníthassatok?"
Bolond vagy...?





Köszönöm a hasznos válaszokat.
Szomorú, hogyha az ember az oktatásban tudna kiteljesedni ilyen problémákkal kell szembenéznie, még a felsőoktatás egyik legmagasabb szintjén is, hogy vagy megélek valamiből, vagy azt csinálom, amit szeretek. Szerencsés lehet az az ember, akinek nem kell választania a kettő között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!