Visszamennél így dolgozni egy munkahelyre?
Dolgoztam egy helyen, ahonnan próbaidő alatt elküldtek. Nagyjából egy hónap után újra felhívtak, hogy rájöttek, mégis szükség van még egy emberre, visszamennék-e?
A munka nem nagy szám, és a fizetés sem valami jó. A kollégák viszont rendesek. Sajnos azóta sem találtam másik munkát, bár szerencsére nem sürgős. De ez a hozzáállás a vezetőség részéről engem eléggé taszít. Ti visszamennétek?
Én is visszamennék, ha nincs más lehetőség és kell a pénz. Próbaidő alatt pedig járj nyitott szemmel,keress más munkát.
#2 - imádom 😁
Értem, hogy szar a fizetés, de mégis elvállaltad első alkalommal is.
Volt egy ilyen munkahelyem, tíz évig dolgoztam ott, ezalatt az idő alatt több kollégámmal is eljátszották ezt. Volt, aki a főnök legjobb barátja volt gyerekkoruk óta, a cégnél 15 éve dolgozott és egyik napról a másikra kirúgták a gazdasági világválságra hivatkozva, majd rá két hónapra felhívták, hogy mégis menjen vissza. Visszament, mert akkor született meg a harmadik gyereke és rá volt kényszerülve, de onnan kezdve teljesen más volt a munkához való hozzáállása, amit maximálisan megértek.
De létezik 1,5 hónap próbaidő, bele volt írva a szerződésbe is.
Egyébként először is csak azért vállaltam el, mert akkor sem volt más lehetőség, a párom pedig azt mondta, próbáljam meg. Aztán azért maradtam, mert a kollégák legalább rendesek voltak, és nem volt olyan vészes a munka sem, mint amennyire gondoltam, bár a betanítással voltak gondok.... De úgy küldtek el, hogy konkrétan azt mondták, nem nekem való ez a munka, és így meg eléggé nevetségesnek érzem magam, hogy hirtelen mégis jó lennék... És ez az, ami kellemetlen érzést okoz bennem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!