Már tényleg jobban megéri gyárban dolgozni?
Böngészgetem pár napja az állásokat és hihetetlen amit látok. Gyárakban átlagban 350 nettót fizetnek havonta (heti 5 nap 8 órában 3 műszakban). Plusz van még ezen felül szép kártya, lakhatási támogatás stb..
Irodai melók mondhatni mind 250 nettót fizet úgy, hogy semmi féle fajta extra juttatás nincs és ugyanúgy mint a jelenlegi munkahelyemen azt a napi 1 óra szünetet ledolgoztatják szóval csak 9 órát van bent az ember nem pedig 8-at.
Az irodai melók azért felelősségteljesebbek és használni kell az embernek az eddigi tudását tapasztalatát, ezt azért nem tudja megcsinálni mindenki mégis durván egy 100-assal kevesebbet fizetnek mint egy 8 általánossal rendelkezőnek akit csak betanítanak pár nap alatt.
Neked mi erről a véleményed?
(Erősen gondolkozom, hogy én inkább váltok és el tengek-lengek a gyárban én is fele annyi felelősséggel, kevesebb ideggel többért...)
A gyári munkák hátránya, hogy a váltóműszakolás, a 'jófej' kollégék és a Hő/zaj/por/vegyszer/akármi ártalmak hamar kinyírják az embert.
Akinek így is megéri az persze menjen el 350-ért gyárba.
Persze igazatok van számítanak a körülmények is. De szerintem akkor is felháborító, hogy kb a nevét leírni nem tudó dzsúlió boss armandó többet keres mint egy olyan akinek xy tapasztalat/tudás/végzettség kell az adott munka betöltéséhez.
Mondjuk ez a 2/2/4 egész jól hangzik. :D Ha nem nagy titok privátban írd már le kérlek melyik cég ez.
Valamit valamiért. Az éjszakázás miatt többen hisztiznek.
Az mondjuk bullshit, hogy nem hagyhatod ott a műszakot. Több családos emberrel dolgozom. Simán elmehetnek, ha úgy van. És mosdóba is akkor mész ki, amikor akarsz. Eddig 3 gyárban dolgoztam. Bárhol kimehettem és minden órában/2 órában volt szünet.
Ne azoktól tájékozódj, akik még életükben nem voltak gyárban.
#7
A környékemen ennyiért vannak (most is ennyiért vettek fel kezdésnek amit nem igazán akarnak emelni..).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!