Milyen kapcsolatban vagy a munkatársaiddal? Mennyire vagy csapatjátékos? Kell-e megjátszanod magad, hogy elfogadjanak?

Közeli barátaim nincsenek, de jól kijövök velük, de ha épp nincs kedvem velük beszélgetni ebédkor (pl. amikor a gyerekeik a téma, amivel nem tudok azonosulni és nem is érdekel), akkor felállok és nincs belőle hiszti meg sértődés.

Nem kötöm az orrukra magánéletem, de pl. van, hogy együtt kiugrunk kávézni.

Nekem nincs igényem arra, hogy barátkozzak a munkahelyemen, mondom ezt úgy, hogy pl. az előző helyen kifejezetten jóban voltam mindenkivel, és hetente-kéthetente eljártunk programozni.

Vannak olyan kollégáim, akik magánemberként nem szimpatikusak egyáltalán , de érted, felnőtt ember vagyok, tudok viselkedni, és a munkahelyen semmi bajom nincs vele, együtt tudunk dolgozni, nincs konfliktus,hatékonyan tudok vele dolgozni, nekem ez a fontos a munkahelyen.

Az már más, maikor valakivel ténylegesen van munkahelyi konfliktus, volt ilyen kollégám, aki sokszor rám akart tarhálni feladatokat vagy le akart dominálni, vagy tőlem nem fogadott el olyan érvet, amit egy magasabb beosztásban lévő férfi kollégától meg farokcsóválva igen, de igazából ebből sem volt vita, mert ki tudok állni magamért és tudom kezelni az ilyen helyzeteket.

Nem barátkozok, dolgozok. Nem szeretem őket, elviselem és csapatban dolgozok velük. Ha átlépnek egy határt, pl a közelembe rágyújtanak, akkor leszedem a fejüket.

Ahol csak nők dolgoznak ott biztos több a feszültség :).

Nem tudok hazudni, magam megjátszani, és nem is próbálom egyiket sem. Sulikban is mindig volt valaki, aki nem kedvelt, munkában is akad ilyen, csak annyi a különbség, hogy az előbbi nagyon zavart régen, az utóbbi pedig sosem. 2 ember van melóban, akik nem bírnak, és ezt el sem próbálják rejteni. Egyikük igazából szinte mindenkivel rosszban van, vagy legalábbis a hátuk mögött kavarja a dolgokat, szóval nem hat meg, hogy így viszonyul hozzám is.

A másik pedig egy korombeli csaj, akit ugyanabba a pozícióba vettek fel, mint ahol én dolgoztam előtte egyedül. Szegényt pedig állandóan hozzám hasonlítgatják, nemcsak személyiségben, de a munkánkban is, ezzel pedig akarva-akaratlanul feszkót keltenek. Az sem segít valami sokat a helyzeten, hogy szinte szöges ellentétei vagyunk egymásnak, és olyan stílusa van (mindenki felé), amivel nem mindig egyszerű.

A többiekkel viszont abszolút jóban vagyok, van, akivel nagyon is, velük többször össze is ülünk szünetekben, vagy együtt kávézunk, ebédelünk. Amikor még új voltam, nagyon hamar befogadtak és kedvesek voltak az első pillanattól kezdve. Ami azért is esett különösen jól, mert nem mindenkivel ilyenek.

Olyan helyen dolgozom, és olyan pozícióban, ahol elengedhetetlen a részlegek közti kommunikáció, koordinálás, szóval állandó csapatmunka van, ami nem szokott gondot okozni. Szeretek is így dolgozni, meg szerencsém is van, mert a munkatársak többségével teljesen gördülékenyen is megy minden. Van persze kivétel is, de azokat megoldjuk.

Nem barátkozás céljából vagyok ott, ennek ellenére kedves vagyok mindenkivel, aki velem is az, ha pedig nem, akkor szimplán csak kimért vagyok vele, és annyit kommunikálok, amennyit nagyon muszáj.