Ahogy telnek az évek egyre kevésbé vagyok csapatjátékos, már nem "hajlik úgy a térdem" ha más akar dirigálni és inkább dolgoznék egyedül. Más is van így?

Én kiskoromtól ilyen vagyok , mert apám 0-24 dirigált nekem

40 vagyok, és az előző munkahelyemről többek között azért is jöttem el, mert a csopvez, egy velem kb egykorú nő kicsimnek szólította a dolgozóit. Van 3 gyerekem otthon, velük szoktam kb ilyen stílusban kommunikálni, egyszerűen öregnek éreztem már magam ahhoz, hogy valaki az anyukámnak tettesse magát. A huszonéves kiscsajok imádták a stílusát.

Igen, velem is ez van. Sose voltam egy autoriter személyiség, utáltam a kiszolgáltatottságot. Mióta elértem egy függetlenséget, nagyon rossz hatással van rám, ha ezt veszélyeztetik. Nagyon nehezen viselem az emberek h*lye játszmáit.

Hasonlóan vagyok, mint az első. Mire munkába kerültem, már megtanultam a leckét. Sosem hagytam magam. Nem vagyok tipikus lázadozó és deviáns ember, de erősen meghúzom a hátáraimat és pontról pontra ismerem a jogaimat meg a szerződésbe foglalt kötelességeimet is, ezek mentén cselekszem és kiállok magamért, ha valami nem ezeknek megfelelően történik. Ahogy kiállok magamért akkor is, ha valaki tiszteletlen velem. Nem csicska vagyok, pénzért dolgozom, amit a szakszerűen elvégzett munkám után fizetnek, nem azért, hogy bárkinek a bohóca vagy kutyája legyek.

A kisfönöki felsöbbrendüség folytonos éreztetése valóban odavágja az egész munkát. Nekem azzal pl. nincs bajom, ha van egy fönököm, aki többet és jobban tud mint én, és az én munkámra vonatkozó követelményeket megbeszéljük, és utána hagy dolgozni úgy ahogy nekem jó. Sajnos ez sok helyen nem müködik az elsö mondatban leírt dolog miatt.