Mennyire mondható a helyzetem szerencsésnek?
Huszonéves férfi vagyok, egy szakképző iskolában (művészeti) elvégeztem két szakmát, most kezdem majd a harmadikat.
Időközben az igazgató felajánlott egy olyan lehetőséget, hogy a munkaügyi központ által mint segédmunkás dolgozhatnék az iskolában, ez papíron 8 óra, de megegyezés szerint csak 4-et vagyok bent.
Kb fél éve csinálom, egy éves szerződésem van.
A fűnyírástól az e-mailek-kezeléséig mindent is csinálok.
A fizetésem szerintem a minimum minimuma kb.
77 ezer Forintot kapok nettóban ezért.
Plusz az iskola állja nekem a jogosítvány megszerzését, olyan formában, hogy itthonról le kell dolgoznom apródonként az árát.
Később remélhetőleg, normálisan felvennének dolgozni, normális fizetésért, de jelenleg eléggé bele vagyok ebbe az egészbe keseredve, hogy ez így nagyon gyenge.
Egy két embertől azt hallom, hogy szerencsés vagyok csak még nem tudok róla, mások pedig azt mondják, hogy ők ezt nem csinálnák, de legalább van valami.
Szerintetek?
Várjam ki a végét mi lesz ebből később, mondjuk amíg elvégzem a következő szakmát?
Ha ennyire megy a tanulás, inkább valami diplomát szerezz meg.
Egyébként szerintem is alaposan át vagy verve. Mennyi a minimálbér? A bérminimum? Te mit kapsz? - Ezt írd egymás mellé...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!