Nagyon nagy hátrány ha anyukám elkisér állásinterjúra, úgy hogy 38 éves vagyok?

Szerintem elvileg, vagyis egy eszmei korrekt országban nem hátrány, mármint ahol nem a népesség kettészakításán, hanem integrálásán fáradozik a politika és a közvélemény. Legfeljebb talán ilyen Magyarország-szerű seggylukisztánokban ahol a szorongásos vagy más személyiségzavarok még tabunak számítanak, és valódi társadalomról meg nem is lehet beszélni legfeljebb széttöredezett csoportok marakodásáról, meg a társadalom Dél-Amerika féle úri meg nyomorgó féle töredékekre való töredezéséről.

Én mindenütt személyiségzavaros voltam egész életem során minden színtéren, egyedül a matematikai, nyelvi és természettudományos képességet hagyta valamennyire érintetlenül valami már kisgyerekkor óta meglevő és a családi verések hatására tovább súlyosbodó mentális betegségem.

Most webprogramozásból úgy ahogy megélek, nehézséget az okoz, hogy még ezen a szakmán belül is elég egyenetlen a felkészültségem. Ilyen matematikai dolgok, Haskell, funkcionális programozás, Rust, formális nyelvtanok, Perl, ilyenek jól mennek, ahol meg egészleges dolgokra kell egészsgées hétköznapi rálátóképességgel rálátni, azok meg rosszul.

A hivatalos állásinterjúk jó hangulatban telnek (szakmai tesztek jók), de az utoló gyakorlatiasabb kört elbukom. Most szerencsére egy haskell és Rust specifikus helyet kifogtam. Ez jó csak sokat kell tanulni, remélem megmaradok.

Én csak a saját szemszögemből tudom leírni, már találkoztam elég hasonló dolgokkal.

Itt most szoftverfejlesztő, mérnök interjúkról beszélek, nem gyári melóróp.

Ha valaki az anyukájával jönne az interjúra, azt egészen biztosan nem venném fel, akármilyenek is a képességei.

A technikai tudás csak egy dolog, tanulható, tanítható. De ha valaki annyira életképtelen, hogy 40 évesen a 70 éves anyukája kísérgeti az nyilván teljesen önállótlan és már soha nem is lesz önálló. Az ilyen emberre hogy bízol feladatot, hogy adsz neki felelősséget? Sehogy. Felejtős.

Egy olyan munkakörben ahol ezek nem szempontok, ott elképzelhető, hogy hátránnyal indul, de felveszik, de komolyabb pozíciókba ez kizáró ok.

31, a szociális dolgok ugyanolyan fontosak egy munka esetében, mint a többi. Főleg, ha pl emberekkel kell dolgozni, ami egy infirmatikusnál is előfordulhat, hiába programozó, ha kollégái vannak, tudni kell együttműködni.

Illetve te is azt írod, hogy egyeb hiányosságaid miatt nem vesznek fel főleg, nem a szorongásod miatt...

Szóval én igazából nem ertem a szidokmindenkit hozzászólásod.

Ott nem konkrét egyes emereket szidtam, és még csak nem is a saját szempontomból (mivel a saját helyzetem végül nagyon szerencsésen rendeződni látszik), hanem azt az általános és országos rövidlátást (ami az adófizetőknek is hátrányos elvileg), hogy inkább tartunk csoportokat mélynomorban, mintsem integráljuk őket pl. egészséges lakáspolitikával, a nagyellátórendszerek fejlesztésével.

Még olyan amúgy rendkívül költséghatékony ellátórendszerek is ki vannak véreztetve mint a gyerekvédelem, pedig az adófizetők számára épp a gyerekvédelem az egyik legköltséghatékonyabb beruházás, egy befektetett adóforint simán későbbi forintok százait takarítja meg.

Egészséges lakáspolitikával hogyan akarsz integrálni csoportokat? Kapsz egy lakást (mondjuk bérbe, ok) és? Mi a terv innen fogva, ha nem dolgozol, vagy totálisan életképtelen vagy, mert eddig 38 éves korodif anyu tartott el?

Nem a kerdezőre értem. De vannak ilyenek.

Természetesen a lakáspolitika nem elég, inkább csak afféle magyar állatorvosi ló, mellette rengeteg fimoman testreszabott szakszerű hálózatra is szükség van.

De a kérdésed pontosan megfogta a lényeget, ez az egész egy nagyon fontos tabu téma, rengeteg politikai csalás gyökere, és szerintem pont ez a legfontosabb háttérkérdés. Mit lehet ilyen esetben tenni? A rendszerváltáskor merült fel először ez a kérdés, és más más formákban, azóta is újra felmerül. Általában ezeket a rétegeket félig-meddig kimondatlanul a nyomor felé irányítják.

A lényeg amit elhallgatnak: az a paradoxon, hogy a nyomor maga is sokba kerül! Népbetegségek, nemzedékről nemzedékre öröklődő, bebetonozódó mélynyomor, iskolai és családon belüli erőszak a következnény, ez leterheli a nagyellátórendszerekeket, azok ezáltal egyre költségesebbé, és egyre kényelmetlenebbé válnak az adófizető számára is (tipikusan ilyen pl. az iskolán belüli erőszak).

A válasz egyszerű - papíron legalábbis. Be kell vállalni a népszerűtlenséget és a dolog hatalmas politikai árát és bármi áron fel kell számlni a nyomort már az elején, és a szakértők tanácsai mentén ugyan, de igenis rá kell szánni a költséget. Sokba kerül? Igen. Morognak az adófizetők? Morognak. Élősködésről fognak beszélni a populisták? Igen. Nem kell megijedni tőlük, hanem a szakértők tanácsai szerint kell felszámolni a nyomort, még nagy befektetés árán is. A lényeg: ha meg lehet fogni a probléma átoröklődését a következő nemzedékre, akkor az a későbbi adófizetők számára igenis egy jótékony beruházásnak fög számítani.

Konzultatív szerepre szűk szakmai, niche-területen (pl. funkcionális programnyelven könyvtár, API-felület tervezése) szerintem még komolyabb személyiségzavarral rendelkező ember is tudhat hasznot termelni, főleg ha olyan a háttere, hogy értékes szakmai téren kompenzál. Bár funkcionális, matematikai jellegű nyelvekre elég kevés az állás (én az Upwork-ön keresztül találtam végül rendszeres álláshoz vezető ajánlatot).

Volt valaki, akinek a szakmai blogjaiból, cikkeiből kategóriaelméletet lehetett tanulni meglepően mély szintig (én csak a funktorokig és természetes leképezésekig bírtam eljutni, az illető meg simán ilyen algebrai topológiai dolgokat is vágott).

Ami végül meglepett az az volt, hogy a saját maga beszámolóa szerint megélhetési gondokkal küzdött. Többet nem nagyon tudok az egészről, csak meglepett.

Szóval neked ugyanolyan fingod sincs arról, hogy hogyan lehetne megoldani a problémát, csak a segglyukisztánozás megy.

Nem vagyok egy nagymagyar, de ritka gyökér hozzáállás ez.

Azért a gyerekvédelem és a lakáspolitika terén némileg nagyobb szakmai tudás létezik ma már ahhoz, hogy légvárépítésnek lehessen nevezni az ezzel kapcsolatban megállapított hiányosságokat.

Viszont az igaz, hogy a nyomorfelszámolás mindenütt összetett. Ennek oka az, hogy nagyon sok testreszabási szelete van a dolognak. Ez olyan, mintha a rák gyógyszerét kérdeznéd. Jól tudjuk gyógyítani az egyes rákfajtákat. Nem tudjuk még, hogy lesz-e egységes megoldás (talán igen, de ha lesz is, az rendkívül testreszabható lesz).

Uugyanakkor azt szinte biztosan lehet tudni, hogy jelenleg Magyaroszágon nem a szaktudás hiányzik. Súlyos társadalompatológiai háttere van a nyomorproblémáknak, ráadásul ez state capture-rel is párosul, ami azért nem légből kapott megállapítás.

Fontos viszont látni azt, hogy a legfontosabb társadalompatológiai problémák mélyebbre nyúlnak, ezért az aktuálpolitikánál érdemes mélyebre tekinteni, mert a magyar társadalom már azelőtt is rendkívül sebezhető volt, és már akkor is megvoltak a gyenge pontok. Valószinűleg Szücs Jenőnek és Hankiss Elemérnek van igaza, vannak nagyon mélyre, évszázadokra átörökíthető társadalompatológiák is.