Generalizált szorongással dolgozni?

Szeretném ezt én is tudni. Kérdező, sajnos nem tudok válaszolni, de érdekelne mit mondanak mások.

A bemész nekem annyira volt jó, hogy még jobban tönkrementem, a gyomrom is ráment.

Olyan helyen dolgozom, ahol általában kevés ember vesz körül, és többnyire egyedül végezhetem a munkám. A többiek néhány méterre vannak tőlem, így ha segítségre lenne szükségem, tudok hozzájuk fordulni, de alapvetően megvan a magam kis tere.

Ezen kívül könyvet olvasok a témában, kicsit az is segít.

Feleségem így csinálja/csinálta.

Ő gyógypedagógus, elég sok emberrel találkozik minden nap, ráadásul ugye a gyerekekből is a problémásabbakkal foglalkozik.

Régen olyan szintű volt a szorongása, hogy elhzúva kellett tartanunk a függőnyöket, lehúzva a redőnyöket, mert attól tartott, hogy ha kinéz az ablakon, valaki ott fog állni és vissza fog bámulni. (mondjuk ez elképzelve tényleg baromi para amúgy, főleg, hogy én ezt Darth Maul arcszerkezetével képzelem el:D)

Illetve az utcán sétálva mindig attól félt, hogy az autó, ami mellette az úton elmegy egyszercsak lelassít, valaki kihajol és rálő gépfegyverrel.

Telefonálni gykaorlatilag képtelen volt. Kissé kínos volt, amikor nekem kellett nőgyógyászhoz időpontot foglalni...

De ez mára nagyjából elmúlt. Néha még beszorong fáradt estéken de már gond nélkül teleofnál, nem zavarják az ablakok, az autók, képes gond nélkül kommunikálni a szülőkkel, sőt, ha kell, akár szembesíti is őket a buta dolgaikkal (nyilván szakszerű modorral).

Hog érte el ezt a változást?

8 év pszichoterápiával, kognitív viselkedésterápiával, ebből 1.5 év antidepresszáns szedésével.

Lassan-lassan le lesz zárva a terápiája és elképesztő látni mennyir emegerősödött tőle. Most már ő is sajnálja az elvesztegetett éveket amiket szorongással töltött. Gyakorlatilag ráment a gyerekkora-fiatalkora (most 28 éves).

Mindenkinek ajánlom, aki ilyesmivel küszködik. Persze jöhetnek a kifogások, hogy miért nem jó neked a pszichoterápia, de engem nem versz át, hallgattam ezt is 9-10 évvel ezelőtt:D Csak a saját idődet pazarlod az ellenállással.

Én idővel, a napi szinten ismétlődő élethelyzetekben megfeledkezek róla, megszoktam, vagy egyszerűen úgy el van havazva az agyam, hogy nincs időm-energiám rá odafigyelni.

De elmúlni nem fog, és bizonyos élethelyzetekben újra és újra előjön.

Úgyhogy úgy élek ahogy tudok, teszem amit tudok. Amit meg nem az kimaradt.

Próbálkoztam többször piciáterrel, meg önjelölt kuruzslóval is, egyik sem jött be.

Attól függ, mekkora mértékű a szorongás, és hogy kellően komfortos/barátságos-e a közeg, ahova be kell járni. Minden eset egyedi.

Nekem mázlim van, mert home office-ban dolgozom, és csak havi pár alkalommal járok be az irodába. Máshogy szerintem nem menne. Bent amúgy elég jó a hangulat, mindenki barátságos stb., de nem tudtam magam rászoktatni az irodába járásra. De legalább már nem vagyok bent rosszul, mint anno a próbaidőm alatt. Másrészt az is segít, hogy nem muszáj a kollégákkal bájcsevegni, legtöbbször csak leülök a gép elé és dolgozok. Pihenésként van, hogy teszek egy kört az épület körül, a friss levegő is sokat számít.

Magamról el nem tudnám képzelni, muszáj lenne küzdenem, mert ha nem dolgozok ki fizeti az albérletet, kaját, rezsit?..

Egyszer volt egy bipoláris kolléga, aki nagyon szorongott és ezért nem mindig jött be.. mivel nekem egy barátnőm is generalizált szorongással élt többek között, így én tudtam milyen nehéz lehet neki.. és próbáltam segíteni meg megvédeni. Sajnos csak egy ideig sikerült.