Hogy lehet feldolgozni azt, hogy ha egy munkatárssal nagyon jóban voltam, de miután ő elhagyta a munkahelyet, egyszerűen eldobott, csak kihasznált és ez lelkileg fáj?

Azonos neműek vagyunk. Ő volt az, akivel jól megértettük egymást, örültem a jelenlétének. Barátnak tekintettem, vagy ha nem is annak, de havernak igen. Nem mindenkivel tudok beszélgetni normálisan, meg van, akivel nem is beszélek.

Vele normálisan lehetett beszélgetni, miközben ment a munka.

Csak hát eljött az a pont, amikor ő elhagyta a munkahelyet. Aztán eltelt egy hónap, már meg se nézi, amit írok neki. De ma görgettem a Face-t, aztán szembejött, hogy a volt munkatárs érdeklődik egy esemény után. A face kiírta, hogy ez 4 perccel ezelőtt történt.

Itt jöttem rá, hogy egyszerűen már nem kellek az illetőnek, egyszerűen eldobott, mondván "nincs rád szükségem, kotródj innen!". Tehát, amit munkahelyen én jóérzésnek, meg haverságnak-barátságnak éltem meg, addig ő ezek szerint csak egyszerűen kihasznált, addig használt, ameddig érdekében állt. De akkor miért tett úgy, hogy mennyire kedvel engem? Miért beszélgetett velem? Miért nem *zarta le az egészet és volt el csendben magában? Miért éreztette azt velem, hogy kedvel?

Nehezen kötök barátságokat, introvertált vagyok, így munkahelyen is, ha valaki normálisabb és látom, hogy összhang van köztünk, akkor lehet, benne nemcsak egy átlagos munkatársat látok. Elkezdek kötődni hozzá, elkezdek örülni a jelenlétének, elkezd érdekelni, hogy mi van vele és hiányozni is tud. Van, hogy a munkanapot azért várom, hogy tudjak az illetővel beszélgetni, miközben a munkahely nagyon rossz számomra.

Nem mindenkit engedek be a bizalmamba, nem mindenkinek mondok magánéletemről kb. bármit is. Van, aki kérdezget erről-arról, de nem is mondok neki semmit se. Tehát az, hogy én bármilyen szinten kitárulkozzak, nem magától értetődő.

Lelkileg fáj, hogy aki fontos volt számomra, az egyszerűen eldobott, mint egy használt valamit, ami már nem kell.

Hogyan lehetne ezen a fájdalmon enyhíteni?