Miért mindig olyan emberek hisztiznek a nehéz napok és munka miatt, akik kb a két kezük összetehetnék azért a luxusért, amit ők megengedhetnek maguknak?

Ismerősöm konkrét példája:

Hála a kapcsolatainak, bekerült a filmiparba.

Ezen a munkahelyen kb 10 órát kell dolgozni heti 5-ször, ami elég kemény, de a bejárás biztosított külön kisbusszal. A munkahelyen temérdek mennyiségű, finanszírozott élelmiszer, innivaló, kávé, csokik, egészséges és kevésbé egészséges dolgok vannak, a lényeg, hogy élelmiszerre nettó 0 forintot kell költeni. A napi keresete nagyságrendileg nettó 35-40ezer ft, ami havi szinten minimum 800ezer ft. Irodai munka, tehát nem fizikailag, hanem szellemileg fárad el, azonban nagyritkán van home office. Amikor olyan van, akkor van, hogy egy teljes héten át heti kb 10 órát kell dolgoznia összesen, mert épp a filmforgatás végén vannak. Ilyenkor gyakorlatilag 200-250ezer ft úgy jön be neki, hogy alig dolgozik valamit.

És ez az ember az, aki panaszkodik, hogy "fáradt". Ilyenkor az ilyen emberek nem gondolnak abba bele, hogy sok ember negyedannyi fizetésért két-háromszor ennyit is dolgozik aktívan? Nem érzi kellemetlennek, hogy olyan luxus miatt panaszkodik, amiért a legtöbb ember kb ölne?