A munkahelyen a hátam mögött azon nevetnek, hogy általános iskolás szinten vagyok, miközben ezzel a viselkedéssel inkább pont hogy saját magukat minősítik. Mikor fogják abbahagyni?
(Van egy cég, ami az ország egész területére, vidékre is kiterjed, kisebb-nagyobb egységben. Én egy kicsiben vagyok, az ország végében. )
Volt a faliújságon egy pályázati felhívás, amiben lehet fotózni egy céggel kapcsolatos X,Y,Z témában, és ezzel könyvutalványt lehet nyerni. Igazából ennyi volt a szöveg, alatta már csak annyi, hogy "korcsoportonként és fotókategóriánként történik a díjazás". + elérhetőség, ahová a kész terméket küldeni lehet.
Én hobbi szinten fotózok, szóval kaptam is az alkalmon, motivált voltam, és beküldtem a pályázatra a terméket.
Múlt héten ez a kinyomtatott plakát ami a munkahelyen van, váratlanul szembejött velem a facebookon (nem is a cég facebook oldaláról, hanem valami dr. Kovács Pistike rakta ki újra, aki szintén a cégnél van), viszont már a plakát fölött, mint gépelt facebook kiírás úgy szerepelt, hogy "pályázatot hirdetünk általános iskolás felső tagozatos diákok részére, akik kedvet éreznek a fotózáshoz"
És alatta már színesben a faliújságos kép, hogy " X,Y,Z témában, könyvutalványt nyerhetsz" stb.
Én akkor ott, telefonnal a kezemben, el tudtam volna süllyedni a világon.
Biztos jó nagyot nevettek rajtam, akik megkapták a pályázatomat. Dehát a faliújságon tényleg csak a plakát volt, nem szerepelt rajta külön, hogy kisiskolásoknak szánták... Na mindegy, ez volt egy hete.
Hétfőn pedig már visszahallottam, hogy a megyeszékhelyi cégnél 1-2 ember azon röhög, hogy én még általános iskolásnak érzem magam, meg hogy nem is tudták, hogy 8 általánossal felvesznek embereket.
Gondolom tényleg viccesnek találta az az ember, akinek be kellett küldeni a fotót, aztán valahogy kikotyogta.
Az én munkahelyemen (kicsin) még nem tudja senki. De a megyeszékhelyin rajtam gúnyolódnak.
Szerintetek elmúlik pár nap alatt? Békén fognak hagyni?
24 éves vagyok...
Egyébként meg nekem tök szimpi, hogy könyvutalványért úgymond versenyzel, nem vagy befásulva. Arról meg tényleg nem tehetsz, hogy nem írták oda hogy diákoknak.
Valószínűleg, ha a kolegád lennék, én lennék az, aki ugyan nevetne a helyzeten, de hozzátenném, persze csak ha tudok róla, hogy "jólvan, na nem írták oda hogy csak diákoknak lehet."
Amúgy kérdező, nem te voltál a hülye. A plakáton szerepelnie kellett volna a pályázat feltételeinek.
Nem tudom, mennyire vigasztal, de ismerősöm is járt így. Felolvasó napot hirdettek. A plakáton nem volt odaírva, melyik korcsoportnak, de tök egyértelmű volt, hogy felnőtt program. Na, ismerősöm szervezett be középsulis diákokat. Ott a helyszínen derült ki, hogy az összes többi résztvevő alsó tagozatos kisgyerek. Neki nagy égés volt.
13, és akkor miért nem jókat írok? Ezzel épp azt igazoltad hogy míg a gyerekek között tesznek korcsoportbeli különbségeket, a felnőtt az felnőtt. A felnőtteket nem szedik korcsoportokra a koruk szerint egy ilyen pályázaton. Ugyanabba a csoportba tartozik a 20 és a 60 éves is.
Ha korcsoportokról van szó, az a gyerekekre vonatkozik.
Értelemszerűen ha nincs külön kiemelve a felnőtt kategória, akkor a pályázat kizárólag gyerekeknek szól, hiszen őket szedik korcsoportokra. Azért ehhez nem kell túl sok ész, az emberek többségének egyértelmű.
Korcsoport, ha nincs kiemelve, hogy kiknek szól a felhívás, azt jelenti, hogy van felnőtt korcsoport is, nem azt, hogy nincs, csak gyerek.
Alsós, felsőss, középs, felnőtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!