A MÁV mennyi idő után szokott visszajelezni álláspålyázatnál beadott önéletrajzra?
Én 5 éve pályáztam hozzájuk, azóta is válaszolnak. :D
Nyilván pozíció függő. Nem mindegy, hogy takarítónak jelentkezel oda, vagy mérnökvezetőnek.
Én mozdonyvezetőnek jelentkeztem és egy hónapon belül hívtak. De nem tudtam %-ot számolni számológép nélkül, így nem vettek fel. Nem is egész szám volt pedig. 😂
1,76 vagy valami ilyesmi. De sose voltam matek zseni. De kb az az egy pont kellett volna pedig.
Nekem azt hiszem olyan 3-4 hét után jeleztek vissza, amikor pár évvel ezelőtt jelentkeztem a MÁV-csoporthoz. Igaz, kezdő mérnökként, olyan munkakörre, amire azóta is kb folyamatosan keresnek embereket, mert hiány van bizonyos okokból, amit mindenkinek a képzeletére bízok, mi lehet, nem nehéz kitalálni...
És ezt nem a vasúttal szembeni sértettség mondatja velem, mert egyrészt felvettek volna, de én köszöntem el tőlük még szerződéskötés előtt, másrészt azóta is ott dolgozom, csak másik cégnél :)
MÁVhoz akarok én is jelentkezni, ismerősöm már ott dolgozik 8 éve, és mai napig 220 nettó a fizetése közlekedésmérnökként. A cégen belül a MÁVnál azt léptetik elő aki csókos, van kapcsolata, kapcsolattal akár 350-400 ezret is simán nettóban meg lehet keresni, de hallottam már 500 nettóról is.
Már keleti régióban is egy betanított munkás többet keres ennél, volt osztálytársaim rendőrként, targoncásként, pénztárosként többet fognak keresni mint én a közlekedésmérnök diplomával MÁVnál. Nem érdemes a MÁVhoz menni dolgozni, mert egy árufeltöltő többet kap 8 osztállyal.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!