Miért nem értik meg felnőtt emberek, hogy százszor jobb lehetne egy munkahely, ha elfogadóbbak és normálisak lennének egymással?

A kérdésem nem egy általános kérdésként indul. Szeretnék elmélyedni a témában, habár nem vagyok pszichológus, sem HR-es, vagy egyéb munkaügyi szakértője az emberi viselkedésnek, csupán egy átlagos 30 éves férfi. Persze, nekem is volt konfliktusom már munkatársakkal, de vagyok annyira intelligens, hogy megértsem, a furkálódás, a másik ember kibeszélése a háta mögött, az információvisszatartás, a tudatos provokálás, feszültséggerjesztés, utálkozás nem vezet sehova és nem lesz megoldás semmire sem. Egyszerűen amikor egy bomlasztó, toxikus közegben van az ember, akkor az energiájának 20-70%-át akaratlanul is arra fordítja, hogy folyton kattog dolgokon, keresi a kiutat a szituációból, hogyan kellene kiállni magáért, mit kéne visszaválaszolni, milyen magatartást kéne felvenni?

A dolog nagyon komplex, minden ember más és más, van, aki ellen nem működnek az ész érvek, sem a fenyegetőzés, sem a passzív magatartás, mert ha nem is szembe veled csinálja, akkor a hátad mögött fog rosszakat mondani rólad a főnöknek vagy más embernek (főnökfüggő, mennyire ül fel ezeknek). Én egy normális családban nőttem fel, és mindenkinek megadom a kezdő tiszteletet, de az már gáz, ha a másik ember nem veszi észre magát. Amikor azt hinném, hogy eseménytelen hetem van az irodán, mindig hallok valamit, hogy melyik kolléga mit csinált, legutóbb is szabadságon voltam, majd másnap mesélik, hogy két ember úgy civakodott, hogy zengett tőlük az iroda, és egymásról árulkodtak a főnökségnek... na, mondom is hogy egyszer nem vagyok és máris van valami. Amikor a diplomákat kiadták, én is kaptam egyet, és az egyik 50+-os munkatársam folyamatosan gúnyolódott irigységből, ingyen diplomának nevezte a végzettségem, és végig leereszkedő stílusban beszélt, de neki csak egy szakközépiskolája van. Egy másik emberrel kapcsolatosan búcsú bulit rendeztünk, elbúcsúztattuk a kollégát. Két nap múlva egy átlagos munkanap, éppen fültanúja voltam, hogy az egyik számára már volt munkatársát irodai telefonon milyen szavakkal illette, és nem látott engem, mert takarásban voltam egy faltól. Amikor segíteni kell valakinek, megfigyeltem, hogy neki ez természetes, de amikor én kérem a segítségét, akkor neki az a természetes, hogy ne számítsak rá, mert "megtudom egyedül is oldani".

Amikor például covid miatt 2 hétig otthon voltam, a munkatársaim közül 1 ember kérdezte meg, hogy vagyok, de a kollegám is mesélte nekem nemrég, hogy elhunyt egy rokona, és összesen 2 ember kívánt részvétet.