Szerintetek jobb, ha életem végéig titkolom a munkahelyemen és az ismerőseim előtt, hogy beteg vagyok?

Az egyetemen elmondtam, de csak azért, mert a gyógyszerektől nagyon le vagyok lassulva és pl. egy 3 órás vizsgánál én 5 órát kapok azt megírni. A többség ugyanolyan velem a tanárok közül, mint bárki mással, de valahogy én nagyon kellemetlenül érzem magam, mert tudják. Most fogok jelentkezni PhD-re is és már most bánt, hogy tudják, de már nem tudok mit tenni. A konkrét betegségemet nem, de azt igen, hogy le vagyok nyugdíjazva.

100%-os egészségkárosodást állapítottak meg, skizofrén vagyok, de nem ártok/ártottam soha senkinek, sosem voltam agresszív, a 40 kilómmal nagyon bántani se tudnék senkit, egy kedves, zárkózott nőnek tartanak. Külföldön élek, itt jobban elfogadják a betegeket, de azért nem akarom magam illúziókba ringatni. Lassan munkába is állok, matematikus lennék, biztosítási matematika alszakkal, be adtam pár bankba a cv-met, illetve lehet az egyetemen is szívesen maradnék PhD után, az orvosom szerint nem kell elmondanom senkinek, az emberek előítéletesek lehetnek. És szerintem igaza is lehet, mert már az is bánt, hogy az egyetemen tudják, de másfelől meg talán az se túl egészséges, hogy ezt teljesen magamban tartom. Szerintetek nagyon félnének tőlem az emberek, ha megtudnák? Talán munkahelyen nem érdemes elmondani, de mi van, ha valakivel annyira megbarátkozom, hogy el szeretném mondani? Mondjuk, ha a munkahelyről, akkor talán jobb titkolni. Az orvosomon kívül csak a nagyon szűk család tudja, meg az egyetemen a tanárok, de azt nem, hogy mi a bajom, csak azt, hogy le vagyok százalékolva.

Sajnos még egy barátom sincs, így nincs is kinek elmondani. Kívülről és a viselkedésemből nem megállapítható a betegségem. Eljárok hetente terápiára és szedem naponta a gyógyszereket, amiket nagyon jól beállítottak. Mielőtt valaki megijedne, az orvosom szerint,ha hetekig nem szedném a gyógyszerem se lenne semmi változás, elég sok időnek kellene eltelnie mire romlana az állapotom. 2x voltam kórházban, mindkétszer a zártosztályon, kb fél évet, tehát nagyon súlyosan beteg voltam, annyira, hogy az agyam bizonyos területei erősen sérültek a pszichózis miatt, de mára már egy viszonylag okés életet tudok élni, tudom/érzem, hogy messze van ez még a teljestől, de legalább már kívülálló nem látja rajtam, hogy beteg vagyok. Itt egyébként munka mellett se vonják meg a nyugdíjat, ezért gondoltam, hogy mindenképp próbálkoznék a munka világában is.