Hogy éljem túl egy munkahelyen, hogy beosztottként kell léteznem? Van még aki emiatt szinte lelki beteg?

Sosem voltam egy engedelmes, behódoló csicska természet. Alapból barátságos, diplomatikus ember vagyok, megcsinálom a feladataim ésszerű módon és ütemben. A jószandékú segítséget, szükséges betanítást is elfogadom, nyilván elengedhetetlen ez. Azonban az állandó dedós szintű számonkérést, ostoba főnöki belekontárkodást a munkámba (legtöbbjük szakmailag nulla, nem tudná megcsinálni a munkafolyamatokat, csak dirigálni meg elvárni tud), a folyamatos ellenőrizgetést, okoskodást és főként a kapzsi, túlzó elvárásokat a szánalmas bérekért cserébe, na azt nem birom elviselni és ezt nem is nagyon tudom leplezni (igazábol nem is nagyon akarom). A nyalizás végképp nem stílusom. Szóval nyilván nem vagyok a főnököcskék kedvence.

Azonban vállalkozni egyenlőre nincs lehetőségem, tehát még ki tudja meddig, marad a rabszolga lét. Azokon a munkahelyeken éreztem viszonylag tűrhetően magam, ahol egyedül lehettem és ritkán kellett kommunikálni a főnökkel. Most is, ha viszonyítani kell a többi munkahelyhez, azt mondom, nem olyan rossz maga a munkám és a hely. A főnökasszonyom viszont eléggé idegesítő. Egy izgága, amolyan "de miiiiéééééért???" -tipus, mohó, semmi nem elég neki. Ha az ember megáll egy pillanatra levegőt venni, már jön nyávogni, van-e munka,mert ha nincs, nyakadba sóz egy vagonnal szívesen. Dedós módon büntet (túlóráztat) felnőtt férfiakat is. Engem még nem kóstolt be, de máris keményebben válaszolgatok neki, mert nagyon elásta előttem magát, azzal, ahogy a kollégáimmal múltkor sipítozott.

Szóval valszeg nem sokáig leszünk jóban, pedig józanul átgondolva, kell a munkahely sajnos. De leginkább idegileg, lelkileg visel meg ez az "alárendelt" , függő helyzet, azt hiszem, a hierarchiával van leginkább bajom, hogy azt nem bírom elviselni. Mikor munkahelyem van, gyakran vannak ilyen jellegű rémálmaim, mikor reménytelen, szorult helyzetben érzem magam. És ahogy telik az idő, csak egyre több düh van bennem és menekülhetnék ebből a helyzetből.

Mit lehetne tenni? Még sok időm van nyugdíjkorhatárig. Addig megbolondulok.

Vagy próbáljam inkább lesz@rni az egészet? Az azért nem biztos hogy járható út, mert ha nem állok ellen, akkor talán könnyebben csicskáztatni fog.