Hogyan tudtok dolgozni ha nincsen semmi motivációtok,depressziósak is vagytok és belülről üresnek érzitek magatokat?

3 éve leginkább sehogy, most kezdek kijönni belőle, de nagyon nehéz.

29 éves vagyok.

Úgy mint a legtöbb hozzám hasonló depressziós üres ember aki nem a szülei "csecsét" szopja miközben azon sír hogy mennyire kicseszett vele az élet

Fizetni kell a számlákat, albérletet, el kell látnom magam

Nem fogod el hinni de sokan vannak ilyenek...

Szerencsére a munkám nem rossz és nem nehéz.

Kimegyek a vécére kb. óránként és ott ülök, amíg összeszedem magam.

Nincs mese, dolgozni krll. Nem érek rá a munkahelyemen a depressziómmal foglalkozni.

Kiváló pszichológiai eszköz a munkaterápia.

“ Sok kliensem esetében tapasztalom, hogy a passzív, tétlen élet a depresszió melegágya. Azok a személyek, akik hosszabb időn keresztül otthon vannak, akiket kevés inger ér, és céltalanul telnek a napjaik, jóval hajlamosabbak a nyomott lelkiállapotra, mint azok, akik aktívabb életet élnek, dolgozni járnak, kihívásokkal néznek szembe. A munka nemcsak azáltal járul hozzá a jobb közérzethez, hogy hasznosabbnak érezzük magunkat, hanem azáltal is, hogy keretet ad a napjainknak, időgazdálkodásra ösztönöz, aktivizál, energetizál. Amíg a tétlenség hosszabb távon kedvetlenséget és elégedetlenséget szül, addig az aktív tevékenység lendületben tart bennünket.

A munka azonban nemcsak depresszív lelkiállapot esetén hathat gyógyírként, hanem a szorongásos zavarokban is. Pánikbetegség, generalizált szorongás vagy poszttraumatikus stressz szindróma esetében is jellemző probléma, hogy a személy negatív gondolatainak a foglya. Az efféle pszichés zavarokat valójában éppen az tartja életben, hogy a páciens belekeveredik a szorongást okozó gondolatok ördögi körébe, és mintegy kényszeresen újra meg újra ezeket futtatja magában. Ilyen esetben a leghatékonyabb megoldás az, ha a figyelmét valami pozitív vagy semleges dologra tudja irányítani. Az ilyen típusú pszichés zavarokban szenvedő személyek gyakran számolnak be arról, hogy rosszulléteik, rohamaik, félelmeik főként vagy kizárólag a tétlen időszakokra korlátozódnak, amikor túl sok idejük van arra, hogy saját testi-lelki állapotukra fókuszálják figyelmüket. Amikor néha-néha sikerül elfoglalniuk magukat valamilyen tevékenységgel, akkor nincs semmi panaszuk, tulajdonképpen megfeledkeznek a problémájukról. Mindez addig tart, amíg ki nem zökkennek az adott aktivitásból, és újra eszükbe nem jut a „betegségük”. Ezért van az is, hogy a szorongásos zavarok általában jobban elhatalmasodnak azon személyek esetében, akik nincsenek munkaviszonyban, napjaik nagy részét vagy egészét az otthon négy fala között, tétlenül töltik. Egyrészt túl sok idejük van arra, hogy az állapotukkal foglalkozzanak, másrészt pedig hiányzik az energiák levezetésének lehetősége, melyek így megrekedhetnek, és önpusztító módon befelé, a pszichés egészség ellen fordulhatnak.”

[link]