Ilyenkor mit lehet tenni?...
Jelentkeztem egy cég által meghírdetett pozícióra. Fel is hívtak, interjú időpont meg is volt. Bibi, hogy én nekem nem úgy megy a dolog, ahogy kéne, messze van, így újra egyeztettem a dolgot: közli velem az illető, hogy korona tesztet készítettek, és ma jön meg este az eredmény. Este küld majd egy SMS-t lesz-e interjú vagy sem. SMS sehol, akkor nincs interjú és egyeztetett időpont másnap. Ám Hip hop sms érkezik másnap, jelezve hogy várnak engem a módosított időpontban. Igen ám, de pont annyival előtte érkezett az SMS, hogy be se tudnák érni a megbeszélt időre, és éppen akkor olvastam el az SMS-t, amikor az interjú zajlott volna. Ismétlem, messze van, és nem éppen úgy van az hogy el indulok és ott vagyok, plusz ugye buszjarat van, nem pöccre induló autó.
Szerintetek most mi legyen? Hívjam fel őket, vagy hagyjam?
Munka kell, csak úgy érzem nem jó ez így,meg ez azért érdekes volt, amit le műveltek.
Még egy gondolat ehhez az állandó cég fikázáshoz.
Nálunk pozitív véleményt nem fogsz kapni sehonnan semelyik munkáltatóról. Az fröcsögi tele a világot a negativitásával, aki már eljött, akkor meg már minden vélt és valós sérelméért 100%-ban a munkáltatót fogja hibáztatni, tehát a hallomásból összeszedett információkat feltételesen kell kezelni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!