Legkeresetteb szakmák, foglalkozások?
Az érdekelne, hogy mik azok a szakmák, illetve foglalkozások, amikre mindig szükség van?
Azért merült fel bennem ez a kérdés, mivel szeretném, és ideje is eldöntenem hogy mivel szeretnék később foglalkozni. (18 éves lány vagyok, a 2020-2021-es évben fogok érettségizni)
Tekintettel arra, hogy az idei évben kialakult helyzet miatt sokak elvesztették a munkájukat, és nem is találtak másikat, szeretném magam bebiztosítani szakmailag, hogy majd amikor dolgozom, és valamiért abban nem fogok tudni dolgozni amit addig csináltam, tudjak nyúlni a másikhoz.
Itt arra gondolok, hogy pl megcsinálok egy Műkörmös OKJ-t, és neadjisten jön egy ilyen vírusos helyzet, akkor azt nyilvánvalóan nem tudom csinálni, úgyhogy kell egy olyan opció, amihez akkor is tudok nyúlni, ha homeoffice van pl.
Remélem érthetően írtam le, ha nem szívesen kifejtem bővebben.
Ha esetleg ez számít valamit, akkor az építőipar szempontjából épületek tervezése, lakberendezés nagyon érdekel. Szeretnék is ebben dolgozni, amit nagyon szeretnék, az az, hogy megbeszélés alapján terveket készítek, és ezután be is rendezném azokat bútorokkal stb. Viszont amíg ezt tanulom, addig szeretnék mellette dolgozni, szóval arra gondoltam, hogy érettségi után megcsinálnék egy műkörmös OKJ-t, ha addig találok valamit, és kivitelezhető, akkor 2 OKJ-t csinálnék egyszerre, majd amíg ebben/ezekben dolgozok, addig tudnék tanulni mellette.
Szociális gondozó és ápoló.
Évekkel ezelőtt pont az ilyen helyzetekre gondoltam, amikor a világ felfordulhat, ápoló/gondozónőre mindig szükség van és lesz is.
Jó vagyok a szakmában, szeretem az időseket, jobban kijövök velük mint a saját korosztályommal, de nem szeretem csinálni. Viszont legrosszabb esetben mindig tudok majd munkát találni, nem kell a chat.hu-n valami idegennek az ajánlatát elfogadom, hogy le**opom, csak hogy én ne kerüljek utcára, a két kutyám pedig menhelyre.
Ez így nekem biztos alap, és sok felé lehet vele elhelyezkedni. Hajléktalanok otthona, idősek otthona, idősek klubja, házi segítségnyújtás, kórház. Nincs leragadva annál, hogy elvégeztem a körmös OKJ-t és kész, körmös vagyok. Na meg, körmösökből van elég.
Szerintem ez a legbiztosabb, ha eltekintesz attól, hogy mit szeretnél csinálni és rosszabbik esetben mit kellene csinálnod (pelenkázás, emelgetés, katétercső csere, egy bizonyos kiállást mindig magadra erőltetni a problémás idősekhez, stb).
Más szakmát nem tudok, ami tényleg olyan, hogy mindent "túlél". :/
19/l
3-as
De most egy lányról van szó. Persze elmehet asztalosnak, kőművesnek, ácsnak, villanyszerelőnek is, csak nem biztos, hogy bírja majd fizikailag.
Nekem a bérszámfejtő könyvelő jutott eszembe.
Ott van home office.
Az első nem ír rosszat, főleg, ha közel lakik a határhoz :) Idősek mindig lesznek, az egészségügyből kidobják őket és valakinek lenni kell velük, aki dolgozik családtag, az nem tud. Ha nem állami melóhelyen dolgozik, jó pénzt kaphat.
Ha szíved vágya a műkörmözés, azt is megtanulhatod, jó plusz szakmának, főleg, hogy már az számít ritkának, akinek nics tiritarka műkörme.
Eladó is kell mindig, illetve élelmiszeriparban nem csak eladók dolgoznak, sőt a gyógyszergyártásban is van mindig pénz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!