Mit gondoltok a multikról, mint munkahelyekről? Milyen ott a légkör, a munkamorál? Inkább irodai részen érdekelne.
7. éve taposom különböző multikban az életem, nagyon változó mindenhol az, amit kérdezem és elsősorban a vállalati kultúra határozza meg, azt meg leginkább a tulajdonosi kör származási országától függ. Ami mindenhol ugyanaz, az az, hogy a napi életed is nagyon sok szabály és mindenféle politika határozza meg. A munkakörök általában jól körül vannak határolva, mégis a cégméret miatt remek lehetőség van arra, hogy az erre hajlamos kollégák kenegessék a felelősséget (kisebb multinál is). Minden döntés több személyen megy át, ezért a folyamatok elég lassúak tudnak lenni, ami néha aláássa a hatékonyságot.
Épp ezért sokféle hozzáállás létezik, vannak, akik még akarják mászni a létrát és ezért nagyon durván hajtanak, vannak akik ennek ellenkezőjeként nem csinálnak semmit és folyton a dohányzóban ülnek és vannak, akik persze normálisan teszik a dolgukat. Szóval mint bárhol máshol, olyanok az emberek a multiban is.
Nagy általánosságban lehet erről csak írni. Nekem milliószor jobb itt dolgozni (egy amerikai multinál vagyok pénzügyes) mint kisebb, állami cégeknél. A fizetés sokkal jobb, ezáltal sokkal kiegyensúlyozottabbak az emberek. Nem megkeseredett, 40-es és 50-es korosztály képviselteti magát túlsúlyban, hanem fiatalabb, ezáltal lelkesebb generáció. Persze itt is van összeférhetetlen ember, itt is vannak pletykákat terjesztők meg olyanok, akiknek büdös a munka. "Ribik" is vannak. :D
Van hogy nagyon sok a munka, és túlórázni kell, de ez melyik munkahelyen nincs így? Az a különbség, hogy itt meg is fizetik a túlórát, vagy engedik lecsúsztatni.
De ez nálunk van így, egy másik multinál lehet tök más az egész. Úgyis azon fog múlni az egész, hogy milyen főnököt meg milyen munkatársakat fogsz ki. Egy rossz társaság egy multinál is pokollá teszi az életedet.
Bedarálódsz és kiégsz hosszútávon.Egymás furkálása, háta mögött lévő szövegelés, másik bérének kikutatása az alap.Ha meg pár tízezerrel többet keresel náluk, mert olyan a megállapodásod a fizudban, akkor maga vagy a gonosz. A munka ami öröm, később csak egy muszáj papír.
Modern kori rabszolgaság, emberhez nem méltó körülményekkel, nyitott irodai légkörben, tehát egy normális telefoni beszélgetést nem tudsz lebonyolítani úgy, hogy mások ne hallják. Tömören. Bemész clokkolsz-kijössz szintén-bent meg egy érzelem nélküli robot, és csodálkozol, hogy szinte olyan mint akit jól kupán vágtak annyira leürülsz agyilag a sok ostobaságtól..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!