Miért kell örüljek annak, hogy egyáltalán van hol dolgoznom? Panaszkodni jöttem.

Lehúztam pár évet egy sz.r munkahelyen, dehát kezdésnek nem vártam jobbat. Ott állandóan güriztem, egész napomat megette, tönkre akartak tenni lelkileg, így felmondtam amíg nem találtam mást. Ismerősok által (mert mashogy ugye nem megy...) bejutottam egy olyan munkára amit szerettem csinálni. Az is az egész napomat elvitte, de úgy éreztem megéri, hiszen végre elköltözhettem, illetve úgy éreztem több év után lesz egy nyaram ami nem a munkakeresésről szól, hanem mondjuk el tudok jutni a strandig... Sose kértem sokat, mindig apróságok motiváltak. Plusz ott úgy éreztem vagyok valaki, beérett a sok meló. Erre beütött a vírus, elvesztettem a munkám. Máshol vissza se jeleztek, apróirdetésben találtam egy kicsit "alja" munkát. Itt reggel 8-tól este 7-ig vagyok, minden nap, 1-2 napot ad esetleg úgy 8 egész napozás után... de nyáron van, hogy lehúznak egyhuzamba 20 napot.

Nincsenek nagy elvárásaim, sose a pénz motivált, hanem hogy legyen mellette szabadidőm. Mondjuk egy 8 órás műszak megfelelne. Ezzel ellentétben örüljek, hogy egyáltalán van keresetem!

Teljesen szét vagyok törve, úgy érzem 25 évesen még semmit nem ÉLTEM. Mindig irigykedve nézem azokat az embereket, akik kutyát sétáltatnak, vagy beszélgetnek a padon. Nekem arra sincs időm, hogy elmosogassak!

Mindig szerettek a munkaadóim, de minek legyek kitartó, ha sosem "érik be"?! Meguntam.