Te is ilyen munkahelyen dolgozol?
Ahová bemész, és kölcsönösen lenézitek egymást? Ahol, te mentalitásban és értekrendekkel együtt különbözöl erőteljesen a többi kollégától?
Hosszabb távon ez nem idegölő? Tapasztalatok?
Nem. Nálunk nem ez van.
Inkább keress egy másik munkahelyet.
# 6
Jelenleg hol találtad meg a helyed? Milyen munkakörben?
Ismerős, kerültem ilyen helyzetbe. Pedig szerettem ott dolgozni, de közben változott a személyi állomány. Számomra kiderült, hogy nem tudok olyan emberrel, emberekkel együtt dolgozni, akik a közös munkában folyton-folyvást szívatnak, lenéznek, és inkább kicsesznek saját magukkal is csak, hogy engem (is) hátráltassanak. De a legrosszabb mégis az, hogy ezekkel az emberekkel nem lehet az ilyen problémákat megbeszélni. Pedig az elején volt mediátor is, de nem lett semmi eredménye. Számukra sértő az, ha egyenrangúként kezeled őket, hiába próbálsz konstruktív lenni.
Hónapról hónapra egyre rosszabb volt, de mióta januárban felmondtam, mintha soha ilyen jól nem éreztem magam, kb. mintha a rabláncaimtól szabadultam volna meg. Nem ér meg egy munkahely sem annyit, hogy feláldozd az egészséged. Ha eddig nem volt pozitív változás, ezután sem lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!