Magyarországon miért az lett az általános, hogy az emberek utálják a munkahelyüket?
Amit az egyes, és a hármas válaszoló írt, hogy kénszer, meg pénzért csináljuk, ez még alapjáraton nem kéne, hogy azt is jelentse, hogy a munka kikészít idegileg, és lelkileg is. Lehetne ettől még normélis körülményeket teremteni. Amit a hármas fejteget, az elméletben szép, és jó csak az a baj, hogy nem mi döntjük el, hanem a vezetőség és a körölöttünk lévő közösség határozza meg a légkört, ami a mai társadalomban gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy jó legyen.
Akik a tanulást kezdték el fejtegetni, nekem is van két szakmám, az egyiket még szerettem, és érdekelt is amíg a cégek meg nem utáltatták velem. Főiskolára is jártam egy ideig levelezőre, de pont azért kellett abbahagynom, mert a munkahely akkora lelki roncsot csinált belőlem, hogy nem maradt életerőm mellette csinálni.
Megértelek. Én alapvetően mindig olyan munkakörben tudtam elhelyezkedni amit tanultam, ami érdekel és amit szeretek. Ugyanakkor ez édes kevés, ha van pár "jó fej" kolléga, akik előszeretettel fúrkálódnak, esetleg ahogy írtad életuntak, vagy épp egyfolytában panaszkodnak.
Úgyhogy hiába csinálod amit szeretsz, a munkahely sokat ront az élményen. Ugyanakkor én pl. tudnék otthonról is dolgozni, de a hazai felfogás még mindig az, hogy "legyél a munkahelyeden, mert csak akkor dolgozol".
Elvégzel egy bármilyen iskolát... nem feltétlen oda vesznek fel ahová te szeretnéd és amit szeretnél csinálni.
Kapsz egy állást, mert nem volt más, ott olyan a környezet, amilyen. Magad, mint nem főnök, nem tudsz változtatni. Van tőled pár évvel idősebb meg pár öreg, akik úgy csinálnak mindent, ahogy megszokták. Nem fognak a te szavadra csak úgy átállni.
Én is ahol dolgozom, lényeges a kommunikáció. Nem pont ezen a helyen szeretnék még 30 évig rostokolni. De amit szívesen csinálnék, azon a helyen már többször elutasítottak (állami hely). Ez egy olyan hely volna, ahol magadra vagy utalva. Nem függök a másiktól.
De sajnos nem ezt kaptam.
Minden reggel ugyanakkor csörög az ébresztőóra és minden reggel ugyanúgy, még nyitott szemmel aludva, zombiként kászálódsz ki az ágyból. Tömegnyomorközlekedés, be a mókuskerékbe, minden nap 8 - 9 órában ugyanazt csinálni... Más utasítására és ha jól esik, ha nem, ugyanazt és ugyanazt.
Egyébként miért Magyarországra lenne jellemző, hogy az emberek utálnak dolgozni?
Azt, hogy "tanulni kellett volna", hagyjuk már...
Az én életem kb 15 éve másról se szól, mint tanulásról. Ebből 8 év érettségi óta.
#9
Tudod, van az a határ, hogy inkább fizessenek pl. garantált bérminimumot, de nem fog rámenni az egészséged a munka miatt. Hiába keresel pl. fél milliót havi szinten, ha napi szinten kapod a stresszt, gyomorgörccsel mész be, utálod a munkád..stb ez előbb vagy utóbb, de meg fog téged betegíteni. Aztán a sok megkeresett pénzedet viheted az orvosoknak.
"Egyébként miért Magyarországra lenne jellemző, hogy az emberek utálnak dolgozni?"
Talán mert bizonyított tény, hogy európában mi vagyunk a legdepressziósabb nemzet, és itt a legmagasabb az öngyilkosságok aránya. Nyilván külföldön sem minden fenékig tejfel, ott is biztos vannak szar melók, de talán emberszámba veszik a munkavállalókat. A vezetők odafigyelnek, hogy a munkavégzés konfortosabban teljen. Számít a vélemény, az egyéni érdekek. Itthon gyakorlatilag modernkori rabszolgatartás folyik.
"és itt a legmagasabb az öngyilkosságok aránya."
Tévedsz. Bár a cikk 2017-es, de itt azért az északi országok rávernek hazánkra:
Hazánk csak a 7. az európai öngyilkosság-statisztikában.
Ez pedig egy tavalyi cikk, ahol idézem:
"Márpedig Magyarország évtizedeken át dobogós helyen állt az öngyilkosok arányát tekintve, ám a WHO legutóbbi, 2018-as statisztikái szerint az európai országok között már nincs az első háromban, világszinten pedig az első tízben (a világranglistát Litvánia vezeti, ahol százezer emberből 31,9 lett öngyilkos tavaly, a második Oroszország, ahol 31). "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!