Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ezek alapján szerintetek...

Ezek alapján szerintetek melyik kollégának kellene bemennie dolgozni az adott helyzetben?

Figyelt kérdés

Adott 3 ember, akik egy helyen dolgoznak, de más munkakörben. Megpróbálom érthetően leírni.


Legyenek Anna, Petra, Mária.


Anna dolgozik egyik részlegen, ami 2 fajta munkából tevödik össze, x-ből és y-ból.

Petra dolgozik hozzá hasonló részlegen, de az ő munkája csak 1 fajta munkából áll, csak x-ből, ezért egyáltalán nem tudja helyettesítenk Annát.

Mária teljesen más részlegen dolgozik, de ismeri az x és az y munkát is, így tudja helyettesíteni Petrát és Annát is.

Egyébként Anna munkája a legfontosabb.


Most a két ünnep között csak 30-án kell dolgozni menniük.


Anna kivett szabadságot 30-ára, még január elsö hetére is (nem tudni hogy elutazott-e vagy otthon van).

És 30-ára Petra is kivett szabdságot, mert a nap közepén időpontra kell orvoshoz mennie, plusz mondván Anna úgysem lesz, tehát Mária úgyis helyettesíteni fogja Annát, így őt is helyettesítheti.

Viszont Mária mára (29-e) beteg lett, 38 fokos láz, szólt is a főnöknek. A főnök kiakadt, hogy hát Anna szabadságon van, lehet elutazott, őt nem hívhatja be. Petra viszonr orvoshoz megy napközben, így ő sem tud bemenni dolgozni, és vele amúgyse vagyunk nagyon kisegítve max 40%-ban. Viszont Mária meg lázas, úgy nem mehet be, pláne mert az a cég politikája, hogy ha valaki csak elköhinti magát, azt rögtön hazaküldik nehogy megfertőzzön valakit.


Szóval szerintetek ebben a helyzetben kinek kellene bemennie dolgozni? Fontos munkáról van szó, konkrétan egy bolt nyitvatartásáról.


2019. dec. 29. 22:26
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
81%

8-as butaságot írt.

Pont Máriát nem lehet behívni, hisz betegállományban van.

Viszont szabadságról különösen indokolt esetben vissza lehet hívni valakit. Ez esetben fizetni kell neki az ebből fakadó többletköltségeit.

Ahogy nézem, itt Annát kéne visszahívni, ha nem a világ túlsó végére ment nyaralni.

Petrával semmit se tudnak kezdeni, ha nem tudja Anna munkáját ellátni.


Maga a telephelyvezető nem tudja megcsinálni a munkájukat?

2019. dec. 29. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 A kérdező kommentje:
9-es,nem a nyugdíjasok topognak ott, nem olyan hely vagyunk. Konkrétan egy egészségügyi helyről van szó, nálunk vásárolnak az orvosok.
2019. dec. 29. 22:53
 13/24 anonim ***** válasza:
83%
Beteg vagy , maradj otthon mert szövődményedmlesz ami barmit okoz 3leted vegéig na meg fertözhetsz . Kutyat nem érdekli ki hova ment mi,a cég filozofiája . Egy szabit,adott volna ki 30.an . Áramszünet stb esetén mi lenne ?
2019. dec. 29. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:
13-as, nem mondtam hogy én vagyok aki beteg.
2019. dec. 29. 23:02
 15/24 anonim ***** válasza:
25%

Amúgy a tanulságokat azért le lehet vonni.

1. Ezután Petra tanuljon bele Anna dolgába, tudja őt is helyettesíteni.

2. Ha legközelebb egyszerre két ember szabira megy, akkor meg kell beszélni, hogy ha a 3. beteg lesz, melyikük tudna mégis bejönni.


Pl. nem világos, Petrának mennyi időt vesz el a napjából az orvoshoz menés. Ha mondjuk 1-2 órát, akkor lehet, hogy áthidalható lenne a hiánya addig. Már persze, ha ő Anna munkáját el tudná végezni.

2019. dec. 29. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:
15-ös, a 2. ponttal teljesen egyet értek. Csak az 1. ponthoz annyit szólnék hozzá, hogy Anna munkáját nem lehet csak úgy megtanulni, az egy "külön szakma". Kicsit durva példa, de pl egy nővérke nem tudna megműteni egy embert, hiába dolgozik kórházban.
2019. dec. 29. 23:14
 17/24 anonim ***** válasza:
83%
Tudtommal ilyenkor a szabadságon lévő kollegák közül hívják vissza azt, akinek a legkevésbé fontos távol lennie. Szóval ez esetben Annát (feltéve, hogy nem a világ másik végére utazott)
2019. dec. 29. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
79%
Remélem, Anna messzire ment.
2019. dec. 29. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
100%
Mivel a főnök nem képes ellátni a két munkakört, - ami ciki, - nem kell kinyitni az üzletet (betegség miatt). - Ide vezet, ha meg lehet valakit választani, ki lehet jelölni úgy főnöknek, hogy nem ismeri az összes munkafolyamatot A - Z -ig. Nem rossz indulatból mondom, de egyszerűen megérdemelné, hogy negatívan jöjjön ki ebből a dologból, - mert nem csak az előnyös oldalát kell látni, élvezni annak, hogy (akármilyen szintű) főnök valaki, hanem akkor is pozitív példával kell szolgálni, amikor "ég a ház". Ez alapozza meg azt, amit az "elmaradottak" úgy hívtak régen, hogy szakmai megbecsülés, szakmai alázat, ill. tisztelet. Ismét más dolog, hogy ezeket a fogalmakat is törölték a szótárakból a kétezres években úgy, mint a rátermettség fogalmát. Alternatíva lehet még az is, hogy az egy szakmát ismerő ember vészeli át a főnökkel a napot, de ehhez a "távkapcsoló nyomkodásán" túl értenie kellene még valami máshoz is a "főnöknek".
2019. dec. 30. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
80%
Azért orvosként megsúgom, hogy nem tudom Rextra vagy mi vagytok, de a franc se akar két ünnep között EÜ cuccot shoppingolni.
2019. dec. 30. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!