Miért van az, hogy a kollégák a munkahelyen a jóságos, mindenkivel tapintatos vezetőbe rúgnak bele, a szemét, aljas vezetőt meg tisztelik?

A cégünknél két csoportban dolgozunk, a mindkét csoportnak női vezetője van. A mi vezetőnk egy angyali nő, nagyon finom, kedves modorú, mindig meghallgatja minden beosztott kérését. Soha senkinek nem ártana, az összes ünnepre (karácsony, húsvét, szilveszter) SAJÁT MAGÁT osztja be ügyeletesnek, hogy mindenki nyugodtan ünnepelhessen otthon. A kollégáim mégis szemtelenek vele, gyakran gúnyosan, kötekedve szólnak hozzá. Ő sosem szól vissza, csak elmegy ilyenkor öt percre a mosdóba, s amikor kijön, a szemén látszik, hogy sírt. A másik csoport vezetője egy igazi hárpia, rosszindulatú, erőszakos, kemény, durva modorú nő. Vele minden kolléga mézesmázos, kedves, még a székét is letörlik, mielőtt leülne. Ezt akkor látjuk, amikor a mi vezetőnőnk szabadságon van, mert akkor általában összevonják két-három hétre a két csoportot, s bennünket is a hárpia felügyel.

Miért nem képesek megbecsülni és értékelni az emberek a jóságot? Miért nem hálásak azért, hogy valaki megérti őket és jó hozzájuk? Miért tartják a rosszindulatot és a gonoszságot természetesnek? Valami nagy baj van az emberekkel. Nem bírják elviselni, ha valaki jó. Én meg mindig megköszönöm a mi vezetőnőnknek, hogy ennyire rendes hozzánk. Azt mondja, kb. én vagyok az egyetlen, aki ezt észreveszi. Bezzeg, ha ez az angyali nő elmenne tőlünk, s mi megkapnánk a hárpiát, akkor mindenki az angyali nőt szidná, hogy miért hagyott ott minket a hárpiának kiszolgáltatva. Pedig nem fogja sokáig bírni a kollégák szemtelenkedését. A múltkor már a nagyfőnök, a cégvezető is leszólt a csoportunkhoz, hogy ne bántsa a csoport a csoportvezetőt, hanem örüljön, hogy ennyire figyelembe veszi mindenki érdekét. Erre ott elkezdtek röhögni a nők a csoportunkban, s azt kiabálták: "A kis mimóza! A kis harangviráglelkű!" Pedig ezeket a nőket a hárpia simán beosztaná ünnepnapon ügyeletre, a mi vezetőnőnk pedig kíméli őket. Mégsem hálásak neki.