Tényleg bunkóság, hogy otthonról hozok kávét a munkahelyemre?
Egy kis irodában dolgozok, itt is van kávéfőző, és a főnök meg még egy csaj kávézik, nyílván a csaj főzi a kávét és meg is csinálja, sőt odarakja a főnök elé. Én az elején egyáltalán nem kávéztam, aztán egyszer kétszer, ami itt megmaradt, azt megcsináltam magamnak, de nekem ez nem ízlik, meg itt nincs is tej, hanem tejporral vagy kávétejszínnel isszák. Meg én nem kicsike kávés pohárból szoktam otthon inni, hanem bögréből.
Szóval nekem az itteni nem jön be, ezért otthon megcsinálom a jó kis kotyogós kávéfőzőmmel és azt hozom el már készen egy kis termoszban.
Amúgy egyszer "viccesen" azt is megjegyezte a főnök, hogy amúgy ő az első munkahelyén hiába nem kávézott ő főzte a kávét.
Nekem is ez az első munkahelyem, meg még egy másik csajnak is, de mégse mi főzzük a kávét.
Most meg kérdezte az egyik munkatársam, hogy mit hozok ebben a termoszban, mondtam, hogy kávét és mondta, hogy csak a főnök meg ne tudja, mert egyszer az egyik nőre is megharagudott emiatt, aki már amúgy nyugdíjba ment azóta.
Tényleg bunkóság, hogy én nem akarom ezt a kávét inni, meg nem is teszem a főnök elé a kávéját?
Nem szeretném, ha csicskának néznének attól, mert pályakezdő vagyok.
Nem bunkosag, nem mindenki ugyanugy issza a kavejat.
Az viszont mar bunkosag a fonok reszerol hogy be fogna kavefozo csicskanak.
Ugyan, dehogy! Teát is vihetsz, termoszban.
A munkahelyeden csakis a tehetségedet és a képességeidet és a munkádat kell, hogy nézzék. Minden més esetben keress másik állást, és ha sokan teszik ezt, akkor előbb-utóbb az ilyen múltbéli csökevények (mint akikről írsz) is felfogják, hogy nem a pályakezdő dolga a csicskázás.
Tudod, erre mit mondok?
Azt a munkahelyet, ahol ilyen szinten megy a sz.rrágás, fénysebességgel hagynám ott.
Még egy munkahelyen is kell, hogy legyen az embernek magánszférája, amihez senkinek semmi köze. Ehhez az is hozzátartozik, hogy mit eszik, vagy iszik.
Szerintem nem baj ha otthonról hozol kávét,ha neked az tetszik.Mondjuk én se tudtam meginni a melohelyen a kávét olyan brutál ize volt.
Néha viszont főztem a kollegáimnak teát,kávét és rendszeresen mosogattam is,holott én pl saját uzsidobozbol ettem,szoval utánnam soha nem volt semmi de mégis jobban jön ki ha az ember résztvesz a dolgokban mintha teljesen kivonja magát a teendőkből.
Munkahelyenként változnak a szokások.
Van ahol pl. a főnök titkárnőjénél minden más munkatárs sokkal jobban keres, és kialakult az, hogy a titkárnő rendezi a kávét (beszerzi, főzi, tálalja, mosogat), ebből napi ezres körüli profitja van, egy kávén pl. 50 Ft, 10 munkatársnak főz naponta kettőt.
Ez mindenkinek jó. Titkárnő elégedettebb, a nála kávézó kollégákkal nincs baja, nem duruzsol róluk főnöknek. A többi dolgozónak is kényelmes, tudják azt is, hogy ha napi 100 Ft-ot keres rajtuk két kávén (40 Ft-os kávét 90 Ft-ért adva) a titkárnő, akkor ezért cserébe nem lesz vele bajuk.
A főnök is elégedett azzal, hogy nem a jól fizetett jogásza/közgazdásza/mérnöke megy át az épület másik felébe kávéautomatához vagy teakonyhába kávét főzni amivel kiesne a munkára 10 percre. Azért azt is elvárja, hogy ha pont a titkárnő van leterhelve, akkor egy másik kolléga legyen annyira figyelmes, hogy odategye a kávét az asztalára a szokott időben (persze ilyenkor ne kávéztassa meg az egész csapatot, ők majd igyanak akkor, amikor titkárnő szabaddá válik).
De bármilyen más konstrukcióban is érdemes a többiekkel kávézni (pl. a kollégák felváltva készítik a kávét, 1,5 havonta mindenki visz egy negyedkilósat), hogy ne lógjál ki a csapatból, sok információhoz lehet ilyenkor is jutni, meg persze azért is, hogy a főnök téged is megkérhessen időnként kávéfőzésre, ami nem rossz, mert ilyenkor lazábban is szólhatsz hozzá pár szót.
Nagyon bunkó vagy, hogy lehetsz ilyen?
Egyáltalán nem vagy az, csináld nyugodtan,úgy alakítsd az életed ahogy neked jó.
Hát dehogy vagy bunkó. Nálunk is van aki helyben főzi van aki úgy hozza ahogy te S van aki 3az egyben kávét iszik.
Had döntse már el ezt mindenki maga. A főnök viszont kettyos ha ilyen miatt megharagudott bárkire is. Ez kész röhej :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!