Mit gondoltok egy olyan munkahelyről, ahol még nagywc is tiltott, mert már vége a szünetnek?
A kérdés komoly.
Az illetőre rájön a nagywc, miután már majdnem vége a szünetnek vagy vége van. Egyértelmű, hogy mi közül választhat. Vagy wc, vagy eléggé büdös lesz a nap további részében. Nyilván választja a wc-t. És mire visszamegy a helyére, elkezdenek vele kiabálni arról, hogy a szünetet be kell tartani és akkor is, ha nagywc van.
Volt ilyen munkahelyem, de ott pl volt olyan szabály is, hogy első és utolsó órában nem mehetsz ki és volt olyan ismerősöm, aki nem bírta volna ki egyik nap wc nélkül az első órát, kirohant és utána leteremtették érte, annak ellenére is, hogy mondta, hogy wc-znie kellett.
Na ott nézték azt is, hogy a 10 perc az 10 perc.
Nézték, hogy mennyi ideje vagy kint vagy, hogy aznap mennyiszer vetted ki azt az auxot. Így megesett, hogy odament valakihez a vezető, hogy láttam, ma kivettél egy 25 perceset, egy 10, egy 5 és egy 15 perces szünetet (25 perces volt az ebédszünet és azt is ugyanabban az auxban vehettük ki). Az ebészünetes 25 percen kívül miért vettél ki egy szünetet, ami meghaladta a 10 percet?
Amikor eljöttem onnan, többet bnem kaptam ilyet.
Ez mindenhol másképp van. Van, ahol komolyan veszik és van, ahol nem.
Mondjuk ezt a részét én sem értem, felnőtt ember tudja kontrollálni a székletürítést, kivéve hasmenés esetén.
De szerintem az ember reggel felkel, megkávézik/elszív egy cigit, tud menni wc-re, nem a munkahelyen kell ezt feltétlen intézni.
Mondom ezt anyaként, 10 éves lànyom sem szaladgál suliban üríteni, reggelente itthon elvégzi a dolgàt és kész.
És ugye ő még csak nem is kávézik, nem is cigizik.
Szóval Kérdező, ha te otthon nem sz.rod ki magad, az a te bajod.
"vagy eléggé büdös lesz a nap további részében"
Azt még megértem, ha hasmenésed van, vagy ha 2 éves vagy, de azért felnőtt ember màr csak nem ereszti a nadrágjába.
Vagy te igen?
Fordulj belgyógyàszhoz.
Én pl nem tudok korán reggel szrni. 4-kor kelek, hogy reggel 5:30-ra beérjek. Általában bent reggelizek, otthon csak kávézok és 9 óra fele jön rám a dolog.
Nem tudom indulás előtt elintézni. Ha visszatartom akkor néha kényelmetlenül érzem magam/később nem tudom megoldani, kúpoznom kell.
Persze, nem egyformán működik a szervezetünk, érthető.De azt senki ne mondja nekem, hogy felnőtt ember nem tudja visszatartani.
Ettől függetlenül ilyen dologban nem lenne szabad, hogy korlàtozzanak egy embert munkahelyen.
Mint írtam, pont korlátozások miatt végeztem el egy olyan szakmát, ahol akkor megyek mosdóba tampont cserélni, amikor kell, nem amikor egy "gong" megszólal.
A nagydolgom viszont itthon intézem, máshol nem tudok elmenni.
Részben meg lehet érteni őket is (mármint nem ennél az esetnél, hanem általában).
Pl az irodában egy vezetőnek az egymillió dolga mellett nehéz lenne a gépbe regisztráltak nélkül látnia, hogy ki mennyit használt fel a szünetéből. Persze az szembetűnő, ha valaki minden órában eltűnik 15 percre az ebédszünetén kívül, de az nem, ha a megengedett napi 30 perc helyett kivett pl 40-et.
Ezen felül, fontos az is, hogy igazságosan el legyen osztva és ne legyenek olyan esetek, hogy x meg y 40 perceket kivesznek egy nap az ebéden kívül, a többiek meg harmincat.
Illetve, amíg kint van valamelyik ember addig valaki nem mehet ki, illetve addig annyival kevesebben dolgoznak. Én se örülnék pl., ha már majd bepisilnék, de a kollégám elment 20 perce cigizni és még mindig nem lenne itt és jönne rám az összes munka.
Plusz, ez inkább ebédszünetekre jellemző, de van, ahol sima szüneteknél is felállítanak egy sorrendet, hogy ki mikor megy ki 10 percesre vagy kajálni. Ha valaki csúszik, akkor az egész csúszik, konkrétan nekem volt olyan a régi helyemen, hogy fél órával később mehettem enni, mert két órával előttem valaki a tervezettnél később tudott kimenni.
Van, ahol csak hónap végén kiírják egy összegzésben, hogy mennyi felhasznált szünetet volt és, ha túllépted, megmossák a fejed, van, ahol naponta törekszenek erre odafigyelni, mert a vezetőt veszik elő feljebbről, alulról pedig a csapat örjöng neki, hogy ez micsoda dolog. Illetve vannak emberek, akik a szigor nélkül simán elkezdenek lógni vagy egyesek a "ha ő megtehette akkor én is" alapon elnyújtják a szünetüket.
Azért más az, hogy, ha odajön a beosztott, hogy sajnálja, de muszáj volt mosdóba mennie, mert hirtelen jött rá vagy rosszul lett nem szedem le a fejét.
Mi mázlisták vagyunk, mert a főnök nem készít erről külön report-ot; tudja, hogy tekintettel vagyunk a másikra, tudja, hogy, ha sokáig elmaradtunk, okunk volt rá és látja, hogy ez sose fordul amúgy elő és mindent megbeszélünk csapatban és egy embert nem tudnék mondani, aki ezzel visszaélne.
"A nagydolgom viszont itthon intézem, máshol nem tudok elmenni."
És kit érdekel? Bírom a hozzád hasonlókat, azért mert te ilyen, meg olyan vagy, attól még vannak MÁS emberek. Érteni?
Neked van lányod? Hát ja, nem hiába mondják, hogy szülni minden hülye tud.
Mit gondolok egy ilyen rabszolgatartó helyről? Ez kérdés?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!