Volt már valaki ilyen élethelyzetben hasonló problémákkal - amikor már úgy érzi hogy nincs többé kiút?

"A legnehezebb saját magát legyőzni az embernek, a saját korlátain keresztültörni."

Igazából itt a lényege mindennek, hiszen életvitel szintjén az adott illető élhet akár a feneketlen kút "végén" is, a pokol legmélyebb bugyraiban (az én elképzeléseimben ez kb. az Észak-koreai haláltáborokkal vagy a volt orosz gulágokkal egyenlő), de nem mindegy hogy AZ EMBERT A KÖRÜLMÉNYEK HATÁROZZÁK MEG, vagy AZ EMBER ÖNNÖN MAGÁT.

Ez viszont azt jelenti, hogy valójában a körülmények nem is számítanak.

Olvastam egy amerikai 15 éves lányról, akit az anyja annyira elkényeztetett, hogy 5000 dollárt utalt neki havi szinten és a lány érvágásnak tekintette, mikor ezt lecsökkentették 1000 dollárra. Az anyuka a munkája miatt nem tudott rendesen törődni a lányával, ezért azt gondolta, hogy a jó sok pénz majd helyettesíti a törődést. Amikor egy nyilvános műsorban a lányt megkérdezték hogy nem akarna-e dolgozni menni, a lány erre teljesen kiborult, mert ő azt állította hogy erre képtelen volna.

Olvastam egy férfi történetét, akinek sikerült megszöknie egy szigorúan őrzött Észak-koreai haláltáborból. A férfi eredetileg a táborban született (a szüleit a fegyőrök adták össze). Kicsi gyerekkorától kezdve kísérték az olyan dolgok őt, mint az éhínség (hogy patkányokat kellett levadászniuk, vagy tehénürülékből a kukoricát kiszemezniük – hogy éhen ne haljanak) emellett a lelki és fizikális terror (verések, kínzások, önkritika gyakorlás, spicliskedésre való buzdítás, rettegés az agyonlövéstől stb). A férfi anyját és testvérét az ő szeme láttára lőtték agyon. Miután megszökött és átmenekült Dél-Koreába, hiába került jobb életkörülmények közé, nagyon sokáig az apátia gödrében volt – lévén nem ismerte az emberi érzelmeket, nem tudta mit jelent a „szeretet” fogalma. Nem értette, hogy egyesek miért lesznek sokan öngyilkosok egy olyan dolog hiánya miatt, mint a pénz – holott az ő táborában a borzasztó körülmények ellenére is, nagyon kevesen lettek öngyilkosok. Ezért ő inkább visszavágyott a táborba. (Más kérdés hogy a férfi idővel családos emberré vált és megtanulta értelmezni a „szeretet” fogalmát.)

Egy olyan kulcs van itt elrejtve, amit én még mindig nem vagyok képes értelmezni, mert ez az „érzés” számomra ismeretlen. Hiszen látom hogy az gyötrelmes nincstelenség nem jó, ugyanakkor az érzelemmentes gazdagság se jó. Mindkét életből hiányzik valami kulcsfontosságú dolog, ami az adott életet meghatározhatja. Gondolom ezt jelentheti a „szeretet” fogalma.

Viszont ha valaki számára ismeretlen ez az érzés, az lehet akármilyen gazdag vagy szegény, az már eleve halott ember.

Amúgy az kétségtelen, hogy az embernek saját magát legyőznie a legnehezebb. Ehhez képest egy orvosi diploma megszerzése egyenlő egy középfokú érettségi vizsgával. Egy semmi.

Közhelynek tűnhet, de sajnos ki kell mondani: érzelmek nélkül nincs élet, tökmindegy milyen körülmények között élsz. (A pia meg tudatmódosító szerek csak az illúzióját keltik, de nem pótolják az érzelmeket). Amíg az ember képtelen saját magát elfogadni és megszeretni, addig mást sem fog tudni igazán szeretni.

Csak az a kérdés, hogy mit kell tenni azért, hogy az ember eljusson önmaga elfogadásáig? Hogyan lehet teljesen kizárni a környezetet és csak a belső dolgokra (érzelmekre, gondolatokra) odafigyelni?