Mi lehet a kiút? Elég hosszú így részletesebben lent írom le. Minden jellegű segítséget elfogadok. Kérem ha valakinek bármi elítélő vagy hasonló gondolata lenne inkább ne írja le.

2012-ben voltam először a kerületi pszichiátrián. Ahol F2060-at diagnosztizáltak (Schizophrenia simplex). Ekkori tüneteim: Társadalmilag teljesen elszigetelődtem a külvilágtól, nem dolgoztam, nem találkoztam emberekkel. Érzelmeim teljesen megváltoztak szinte nem is voltak teljesen, közömbös lettem mindennel szemben, hanyatlott a teljesítményem. Elég alapos vizsgálat volt Rorschach teszt stb...truxal nevű gyógyszert kaptam rá amit pár hónap után abba hagytam mert éreztem, hogy jobban vagyok...ezek után depresszió és jó kedv váltotta egymást itt nem fordultam pszichiátriára. Azóta 2017 januárjába bekerültem pszichiátriára osztályra. Gyógyszertúladagolás, túlzásba vitt alkoholizálás illetve a 2012-ben meglévő tünetek vissza térése miatt. Ott F4320 (Alkalmazkodási zavarok) és F39H0 Nem-meghatározott hangulat- (affektív) zavar-t diagnosztizáltak. Ezek után frontin szedése lett javasolt illetve, hogy keressem fel a kerületi szakgondozót. Ez megis történt ahol Beck kérdőíven 24 pontom lett ami (súlyos) illetve Spielberger STai teszt-en 62 pontom ami szintén súlyos. Diagnózis itt F3160/3 Dipoláris affektív zavar, jelenleg kevert tünetek észlelhetőek. Depakine nevű gyógyszert kaptam illetve alvászavarokra altatót. Nagyon szélsőséges hangulatingadozásaim vannak. Szinte érzéketlen vagyok. Pedig csak védekezésből nem mutatok érzelmeket. Valójában nagyon is mélyérzésű vagyok. Időnként valóban nem hatnak meg dolgok, de máskor nagyon ki tudok borulni és akkor órákig magamba vagyok a gondolataimmal. Úgy érzem, hogy csak egy légüres térben vagyok, nincsen kapaszkodóm, csak lebegek. Máskor pedig úgy érzem, hogy egy szakadék mélyéről ordibálok, de senki nem hallja meg. A bipoláris zavart egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Hol a fellegekben járok, minden jó, minden szép, boldog vagyok – akár a semmitől is…, motivált leszek, céljaim lesznek – sokszor olyasmik is, amiket képtelenség elérni, mégis elhiszem, hogy sikerül, képes vagyok nevetőgörcsöt kapni, stb. Máskor akár pár óra leforgása után pedig a teljes homály. Nem látom a kiutat olyankor, minden rossz, minden idegesít, ingerült vagyok, sírás kerülget az emlékektől, nem találom a helyem, minden értelmét veszti és nem érdekel semmi. Van, hogy egész nap alszom. Most megint olyan időszakban vagyok, hogy naponta fordul meg a fejemben, hogy miért is élek még? Tartok tőle, hogy valami bekattan nálam és teszek valamit, amit nem kéne. Eddig még féken tartottam magam, de nem tudom, meddig bírom. Fásult vagyok. Nézek csak magam elé sokszor. Máskor pedig a semmiből tör rám a zokogás, másodpercekig belémfojtva a levegőt, annyira elkap és nem marad abba, míg ki nem merülök. A környezetem egy olyasvalakit lát, aki kommunikatív, és jó a humora, néha jókat nevet, de ez csak az az oldal, amit én látni engedek. A másik oldalamat nem láthatják. Fogalmuk sincsen, hogy mi jár a fejemben, vagy hogy hányszor borulok ki teljesen, azt sem tudják, hogy küszködöm saját magammal. Rengetegszer elkap a bűntudat az elvesztegetett lehetőségek gondolata. Egyre nehezebben tartom meg az emberi kapcsolataimat utóbbi 1 évben 4-5 olyan barátság ért véget amit hosszú éveket öleltek fel. Sokszor már azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok. Görcsösen kapaszkodok emberekbe, de ugyan azt az embert akit szeretek sokszor eltudom küldeni melegebb éghajlatra, majd pár óra múlva a megbocsájtásért könyörgök. Minden segítséget elfogadok ezzel kapcsolatosan.