Hosszú ideje tartó szorongás, depresszió? Ki van hasonló cipőben? Lehet, hosszúra sikeredik.
Az a helyzet, hogy ez az elég trágya állapot most már pár hónap híján 4 éve tart. Nyilván nem tisztán emlékszem vissza a kezdetekre, de mikor 2013 őszén elkezdődött, írtam ki egy kérdést, hasznos válaszokat remélve. Nos, nem igazán kaptam. Minden az időre maradt. Kezdődött ez az egész, amennyire emlékszem, hirtelen (egyik napról a másikra történő) irracionális szorongással, mint egy borzasztó rossz előérzet, fizikailag szűnni nem akaró remegéssel, abszolút étvágytalansággal (volt, hogy egy falattól már öklendeztem), éjjel alvás helyett csak remegtem és a gyomrom is összeszorult, nem sírtam. Nem tudtam. Olyan félelmet éreztem, amilyet soha azelőtt. Semmilyen megelőző csapás nem ért. Az osztályom nem mindig tett boldoggá, tény, de az enyhe önbizalomhiányon kívül más nem köthető hozzá. Családomban minden rendben volt (akkor még, kb 1 év múlva elváltak a szüleim, de akkor már javában szarul voltam), a bátyám egyetemre ment, maximum ez az egyetlen változás, amit felhoznék. A rosszullétem már nem emlékszem meddig tartott, elég homályos és az az év kb ki is esett nekem, csak a rossz érzésre emlékszem vissza. Úgy éreztem egyfajta pokolba kerültem. Nem is tudtam mi történik velem, csak kétségbeesetten segítséget vártam mindenkitől, köztük az anyukámtól, aki nem éppen empatikusan állt a dologhoz, amitől méginkább rosszul lettem és elkezdtem félni tőle. Nem mintha ebben az állapotomban lett volna bármi más, amitől akkor nem féltem. Úgy kell ezt elképzelni, hogy magától a szorongástól szorongtam. Máig nem tudom mi lehet a gyökere. Annyit tudok, hogy senki nem vett komolyan és olyan kétségbeesettnek és magányosnak éreztem magam, hogy nem telt bele pár hónap, már sóvárogtam a halálért, vagy épp az azonnali gyógyulásért. De mivel hiszek Istenben, nem vitt rá a lélek, hitetlenül szinte biztosan megtettem volna. Ami ráadásként jött, hogy a pszichológus (akihez egy ismerősöm által sikerült eljutnom és ingyenesen meghallgatott számtalanszor, amiért hálás is voltam) nem értett meg. Innentől gőzöm nem volt mit tegyek. Ott fetrengtem a nyálamban és iszonyatosan szenvedtem. Így ment ez hónapról hónapra, évről évre, kisebb-nagyobb nyugalmasabb periódusokkal. És ez még semmi. A dolog szinte továbbmutálódott: egyik nyáron (kb 2 éve), a buszon csak úgy bármi ok nélkül, eszembe jutott, hogy mi van, ha most nem kapok rendesen levegőt? És igen, légszomjam lett (első pánikszerű fizikális tünet itt kezdődött), úgy éreztem a levegő „nem használ”. Aztán valahogy Istennek hála el tudtam terelni a figyelmemet, már kicsit megedződtem. kb talán 1-2 hétig nem jött elő. Ekkor nyaraltam a nagymamáméknál, anya küldött oda, hogy amíg apával zajlanak a veszekedések, megkíméljen. Persze nem tudhatta, hogy az otthonom elhagyása csak ront a helyzeten, de nem volt apelláta és a nagymamámnak sem mondhattam, hogy nem megyek. Szóval két hét után újra rám jött a légszomj (a mamáméknál), de az hetekig tartott és úgy szenvedtem, hogy úgy éreztem, nem bírom. Szó szerint kell venni, hogy a nap minden egyes percében több hétig légszomjam volt. És még ekkor sem vett komolyan anya. Se senki gyakorlatilag. Leírhatatlanul rossz volt. Aztán több ilyen légszomjas időszakom volt, egy kis pánikrommal meghintve, ami a papáméknál is rámjött ugyanazon a nyáron. Senki nem állt mellettem. Közben elváltak a szüleim, a testvérem sem volt éppen a toppon, pszichiátriára került. Azt hiszem mi ketten testvérek különösen érzékenyek vagyunk. A helyzet talán javult, vagy inkább hozzá szoktam. De kb nulla motivációm van az élethez, mindent csak azért csinálok, mert kell, robotiasan. Nem igazán beszélek senkinek a lelki dolgaimról, mert nem tudok. Főleg anyának nem. Lehet, hogy mindent elfojtok. Mindenesetre nem vagyok boldog. Légszomjam gyakran van. Sokszor sikerül nem venni róla tudomást, de érzem, hogy idegileg jelentősen roncsolódtam,pl. nem bírom a nyarat, se a meleget, mert nehézlégzéssel küszködök, se a testmozgást, értsd pl futást, mert nem jutok rendesen levegőhöz. Ettől függetlenül erőltetem magam az 1 órás tornára. Heti 4x. Van, hogy viszonylag jól megy, van, hogy megpusztulok, volt, hogy elsírtam magam közben, mert nem bírtam. De muszáj! Neharagudjatok, hogy egy regényt írtam, de ennél kisebb dióhéjban képtelenség 4 évet elmesélni. A válaszokért előre is hála :) !
19/L
Szia!
Nekem is volt hasonló, nekem még egy kis hipohonder beütésem is van/ volt. Nekem is volt nehézlégzésem, meg volt olyan is hogy azt hittem majd' el ájulok, továbbá szvritmuszavar, pánikolás is. Elmentem a kardiológushoz, megvizsgált, azt mondta, hogy semmi bajom. Már volt olyan, hogy levest nyelni se nagyon tudtam, mert féltem hogy megfulladok és emiatt lehetetlenné tette. Voltam vérvételen is, a szapora szívverés, nehézlégzés miatt a pajzsmirigyre gyanakodtam, de kiderült, hogy semmi bajom nincsen. Ez után szerintem azóta se jött elő, mert megnyugtattak, hogy nincsen semmi bajom... Persze ez nem tudatosan, hanem tudat alatt jön, és múlt is el... Tehát nem volt elég azt elhitetnem magammal hogy semmi bajom, hanem erre tudat alatt is rá kell ébredni! Ráadásul nekem barátnőm sincsen és a szex hiánya is nagyon frusztrálni tud. Zárkózott vagyok, csendes, talán egy kicsit elvont. Ebből is, és a másik betegségemből is - ami ekcéma - jöhetett tudat alatt idegi alapon a szívritmus zavar és a kezdődő pánikbetegség. Elég sokat idegeskedek és szorongok a bőröm miatt is, meg úgy általában az előbb felsoroltak miatt... Hála Istennek ez mára megoldódott, de egy kicsit tudok depressziós hangulatba kerülni, de ez talán már nem dominál, nem okoz pszichoszomatikus tüneteket. elkezdtem dolgozni, és egyetemre járni egyszerre, azt szeretem amit csinálok, van hobbim sok és életcélom is nemes, bár ezek eddig is voltak. Egyedül egy lány kellene még aki talán boldogabbá tehetne, de egyesek azt mondják hogy "túl erős" vagyok - mármint elvárásilag, tudásilag, emberileg - hogy találjak egy megfelelő párt.
Ha valamit szeretnél még kérdezni, vagy valami nem világos írjál nyugodtan :)
23/F
válasza:En voltam hasonlo cipoben, kb ugyanigy 4 even keresztul. Mas tuneteim voktak, de ugyanugy pszichoszomatikus, panikos reakcioim voktak. En foleg a bezartsagot vagy epp a nyilt tereket nem birtam, menekulnom kellett sokszor az ilyen hekyekrol. Munkahelyrol tobbszor el kellett jonnom, buszon mar nem tudtam utazni, de autoban is nehezen, foleg mikor nagy volt a forgalom. Persze engem sem vett senki komolyan, csaladi nyaralas remalom volt, meg hiszinek titulaltak a rosszulleteket. Lenyeg a lenyeg, hogy az orvosi vizsgalatok (legtobb magan, mert az 1. haziorvosom kb tojt a fejemre, masikhoz mentem, aki adott beutalot nehany egyeb vizsgalatra is) mind negativok lettek, igy felkerestem egy pszichologust. Aztan mikor nem igazan lett jobb a helyzet, egy masikat is, es pszichiatriat is. Antidepresszanst es szorongasoldot kaptam, mellette ment a terapia. Kb fel ev mulva jobban lettem, de a gyogyszert meg 1 evig kellett szedni,es ment a terapia is.. utana szep lassan elhagytam mindkettot gond nelkul. Lassan 1 eve tunetmenetes vagyok, sokkal jobban kezelem a nehez helyzeteket is, neha persze meg mindig ideges vagyok autozas stb elott, de mar siman intezem a dolgaimat. Ez csak rossz emlek / beidegzodes, de honaprol honapra egyre konnyebb.
Azt javaslom ne add fel, menj, es kerj segitseget!
Az hogy mi van mogotte, mitol alakult ki, az most itt mind mellekes, szakember segitsegevel (nekem TBs volt mindetto a vegen) sikerulhet feltarni, es feldolgozni az okokat.
Kedves 1. válaszoló. Hogy mennyit tudnék mesélni arról, én mennyire elvont vagyok. Ezért nem kedveltek gimiben. Az egyetem a legjobb nekem, mert ezeket kamatoztatni tudom (művészeti). De sokszor nem látom értelmét, néhányszor azonban szinte már motivált vagyok. Elég ambivalens és szeszélyes dolog. Egy kapcsolatra pedig gyakorlatilag alkalmatlannak érzem magam. Túl bonyolult vagyok. De tényleg :'D
Kedves 2. válaszoló! Szakemberrel én már nem próbálkozom, gyógyszerrel főleg nem, félő, hogy rászokok. És durván kicsinálná az agyam, eleve olykor elég gyönge a koncentrációs készségem. De örülök, hogy neked sikerült! Semmiképp nem adom fel! Igazából előttem egy út, amit követhetek, csak nem épp könnyű.
Köszönöm szépen a válaszokat! :)
Szia!
Nekem is volt hasonló, persze ennél jóval enyhébb tünetű pánikbetegség. Ma már jobban vagyok, gyógyszerek és orvos segítsége nélkül, bár tudom, hogy bármikor előjöhet újból, de nem így élem az életem, ,hogy ez lebeg a szemem előtt. Nekem sikerült tudatosítani magamban, hogy ez csak pszichés dolog, ez segített.
Azt nagyon sajnálom, hogy a környezeted ilyen félvállról kezeli a dolgokat, holott ez tényleg nem vicc. Mindenesetre ha szeretnél róla beszélni én szívesen meghallgatlak.
válasza:Szia, csoda, hogy ezek mellett tudsz járni egyetemre, ráadásul művészetire. Nekem kamaszkoromtól felfelé kezdődtek a problémáim, nehezen találtam meg a helyem. Szorongó alkat vagyok, ami a munkaképességemet is rontotta, nekem a gyógyszer segített (4 éve szedem). Huszas éveim egésze kész katasztrófa volt, majd 30 éves koromra eljutottam az öngyilkosság szélére. Én is féltem elkövetni, mert tudom,hogy vannak következményei, Isten nem díjazza ha feladja az ember.
Nekem ez a videó is segített anno:
Tamara Laroux Shot Herself, & Went to Hell, Then to Heaven and BACK!!
https://www.youtube.com/watch?v=HGQDkCi-OIY
Kamaszkoromtól érdekelt a szellemi keresés, hogy milyen világképet válasszak. Elkezdtem könyvtárba járni. Épp életem mélypontján találtam rá a Bibliában a Zsoltárok könyvére. Hatására megértettem a kereszténységet, és hogy létezik gondviselés, nem a vak véletlen irányítja azok életét, akik Hozzá megtérnek. Ezután megváltozott az életem, sikerült munka terén is megtalálnom magam (mintegy 10 éves fázis késéssel kortársaimhoz képest).
A hit nagyon sokat segít a szenvedés és nehézségek elviselésében, az ember teherbírása százszorosára nő. Akár pszichés betegségek elviselésében is segít.
Kedves újabb válaszoló!
Valóban nagy nehézségekkel nézek szembe most is. Sokszor kerít hatalmába a végső elkeseredés, vagy az érzés, hogy "nem bírom tovább". Imádkozom rendszeresen. Eldöntöttem, hogy követem Istent. Nem láttam más megoldást. Éreztem és érzem is, hogy egyedül ez nekem nem megy. Hiába erőlködöm. Ijesztő volt rájönni eleinte, hogy Isten nélkül elveszek. Most se könnyű, mert ráadásként folyamatoss örlődés az életem. nehéz elkötelezni magam, és folyton küzdök a hibáimmal, hogy nem maradjanak meg tartósan. De számos helyzetből kisegített már és ezért hálás vagyok. A bátyámat is megmentette. A nagyszüleimet is. Anyukámat is kezdi. És bízom benne, hogy engem is. Kellett, hogy sokat szenvedjek. Sok mindent megláttam. Nem mondom hogy most boldog vagyok, mert nem vagyok az. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy nem kell minden embernek boldognak lennie. Elég, ha helyesen cselekszünk. Ehhez kérek folyamatosan erőt, amellett, hogy kibírjam a kínlódást.
válasza: válasza: válasza:Kedves Kérdező, azaz pontosabban keresztény tesó! Ennek őszintén örülök! Ez esetben vedd komolyan a Római levélből alábbit:
14,7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:
14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.
Ezek segíthetnek öngyilkossági gondolatok, csüggedés esetében. Tehát nem mi döntjük el, mikor érjen véget az életünk.
Egyébként még lehet, nem tudatos teljesen a hited, illetve nem értetted meg a kereszténységet. Ugyanis ha teljesen megérteted volna, többé nem csüggednél. „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” Bár lehet, ez alkati kérdés (ld. Wurtzel könyvben is van erről szó), de nagy mértékben kezelhető szellemi ellenszerrel, azaz a hittel.
Én se jutottam volna az öngyilkosság szélére, ha hamarabb megértettem volna, hogy mi a hit, és hogy Isten gondviselő. A hit nem puszta intellektuális tudomásul vétele annak, hogy Jézus itt járt, keresztre feszítették majd feltámadt. A hit bizalmat jelent Istenben, minden körülmények között. És ez valóban működik. Isten (a Jézus Krisztus által hirdetett!) sose hagy el, és hogy hajléktalanná válj például, mert megígérte hogy:
„6,31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
6,32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
6,33 Hanem keressétek ELŐSZÖR Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
6,34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Illetve ez az Istenben való bizalom tanulható meg a Zsoltárok könyvéből (mely hasznos olvasmány Jézus Krisztus megértésében is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!