Ti is arra vártok, hogy valaki kihúzzon titeket ebből a magányból és végre normális szeretet teljes életet éljetek?

Én igaziból egész életemben magányos voltam és nem jutott ki az életembe sok boldogság :( Jó, nem vagyok annyira idős de azért az idő érzem, hogy szalad el mellettem 18 vagyok (lassan 19) és még nem volt barátnőm, se semmilyen nemű kapcsolatom igaziból lányokkal. Fiú suliba járok ezért ez még jobban megnehezíti a dolgomat...

Szeretek beszélgetni, ismerkedni voltak már lányok akikkel beszélgettem csak ők is eltűntek, valószínűleg mert az ország másik felén laktak és csak unalomból beszélgetett velem vagy azért mert ő is magányos volt és jó volt, hogy valaki ott volt mellette....

Szóval mint említettem nem hozott még össze az élet egy lánnyal akivel végre boldogan élhetném az életem... Depressziós nem vagyok, csak egyszerűen szomorú és elkeseredett... Mert úgy érzem elpazarolom legszebb éveimet... Nem tudom, hogyan tudnék kimászni ebből a szomorúságból, mert emiatt nem is kezdeményezek mert igaziból félénk és visszahúzódó vagyok szóval soha nem mennék oda egy lányhoz... Ez tudom nem jó dolog de igaziból én ilyen vagyok, nem tudok megváltozni egyik pillanatról a másikra...

Olyan lányokat kéne találnom akik olyanok mint én és megértenek és nem néznek furának és különcnek...

Értitek amit mondok? Szerintetek mit kéne tennem?

18/F