Örültél-e már annak, hogy egyedülálló vagy?

Naponta megköszönöm Istennek a függetlenségemet és a szüzességemet!

18/f

Mindennap örülök neki - bár hiányzik mellém valaki.

Azért, mert ha meglátom, hogy a környezetemben milyen "kapcsolatok" vannak, inkább nem akarok magam mellé senkit. Másrészt tudom, hogy én is úgyis elb×m a dolgokat...

Igen, amikor végre otthagytam a volt barátom, egy megváltás volt, életem legszebb napja.

19/L

Miután megtanultam élvezni az egyedüllétet, egyedül is teljes ember voltam, éltem az életem, azt csináltam amit akartam(ez egy olyan 10 évbe tellett, és egyáltalán nem volt könnyű..), beköszöntött a szerelem:)

Néha most is hiányzik, hogy a nyakamba vegyem a világot, de mostmár megtanultam boldog lenni társsal is. Amúgy pedig ha normális emberrel élsz együtt, lehetőséged van mászkálni néha. Ha pl. kedvem tartja, elmegyek egy hétvégére kirándulni egyedül.

ötödévesek voltunk középiskolában, osztálytársam mondta, hogy habár egy utcányira laknak egymástól a pasijával, mégse nagyon sokat tudnak találkozni. És akkor én meg picit mosolyogtam, hogy nekem ilyen problémáim nincsenek :) De egyébként akkor még nem is foglalkoztatott a párkapcsolat:) Ja és ez nem kifejezett öröm volt, hanem csak poénosra akartam venni a formát; kicsit poénkodni akartam, hogy elvegyem ennek a dolognak az élét, a súlyát, hogy mégis milyen kevés időt tudnak együtt tölteni. Tehát ennek a súlyát.

:):)