Mit tegyek? Kilátástalannak érzem ezt a helyzetet.

Van lehetőséged arra hogy tanulj tovább.

Élj vele!

Én nem tudom de te nem nézel szét az interneten? Annyi munkát kínálnak szállással és napi 1 kajával, 180.000-250.000ft/hó + a bónusz.

Facebookon is hírdetik.

Vannak ahova kérnek diplomát és van olyan hely ahová nem.

Az meg hülyeség hogy diploma nélkül semmire mész.

Ismerek egy embert aki 8 osztállyal havi 400€ keres Szerbiába! Szerbiába azért ez sok pénz.

Én is hasonló helyzetbe vagyok csak sokkal nálam rosszabb.

Nekem nincs lehetőségem tovább tanulni. Ha meg ha tanunli kezdek akkor nem lesz mit ennem. Érted?

Vágysz egy lányra aki szeret és megbecsül igaz? Sokan várnak, köztük én is :)

Tudom milyen ha utálnak a szüleid. De fogadjunk hogy téged nem dobtak el 15 évessen hogy eredj találd fel magad.

Vagy éltél már kenyéren és vízen?

Vagy dolgoztál már havi 120€ 12 óra hosszát?

Esetleg ávészeltél úgy egy telet hogy 1 havi túzelőanyagod volt? Gondolom nem.

Még mindég úgy gondolod hogy sz@r az életed?

Jaa és még csak 19 éves leszek😊

Ha a szüleid annyira utálnának akkor kidobtak volna.

Sz@r az élet tudom jól.

Nehéz egy normális lányt találni.

Sokan csak a pénzre és a külsőre mennek.

Még csak 20 éves ne add fel!

Hidd el majd idővel jön valaki az életedbe aki szeretni és megbecsülni fog.

Te meg tanulj és utánna dolgozz hogy soha ne legyen ilyen sz@r életed és persze ha majd lesz gyereked vagy gyerekeid akkor nekik olyan életet adhatsz amit te nem kaptál meg. Szerintem ez egy jó kis motiváció.

Én a te cipődben jártam évekig, csak még egy kis plusz hogy odáig fajult hogy 2 évig a szobámban éltem és egyáltalán nem jöttem ki, senkivel nem beszéltem, még a szüleimmel és a tesóimmal sem.

Ez egy k.rav nehéz dolog és igazán az nem érti (hiába mondja hogy igen) aki még nem élte meg ezeket a helyzeteket, csak az érti aki már mélyen benne volt ebben a dologban. De a lényeg hogy én ezen hogyan is változtattam?! 17 éves koromban elvettek a szüleimtől és gyermek otthonba->lakásotthonba kerültem. Számomra borzasztó volt, hiszen évek óta embereket sem láttam és nem beszéltem velük, nem hogy együtt élni velük. Szép lassan a muszáj miatt megismerkedtem velük (kb 3-4 hónapba telt annak ellenére is hogy minden napot egy házban töltöttünk) Muszáj voltam suliba is járni, mert ha nem teszem akkor speciális vagy még rosszabb Zárt intézetbe kerülök, ahol nem lett volna egy jó életem. A napjaim ezen időszakban nagyon rosszul teltek. Folyamatosan remegtem, féltem izzadtam már akkor is ha valakivel egy folyosón voltam, hát ha még egy osztályban teremben is. Ez még egy éven át így ment és kicsit már javult a helyzet. Tudtam hogy akkor változhatok meg, ha közösségben vagyok és nem összezuhanok ha valami hibát vagy kritikát kapok magamról, hanem tanulni próbálok belőle és igyekszek mindig a leg pozitívabb önmagamat adni. 18 lettem! A döntés előttem állt... hazamegyek és élem a régi életem, vagy maradok és új életet kezdek. Egyébként a 2 év depresszió alatt nagyon de nagyon sokat megtudtam magamról, az érzéseimről és arról hogy akkor ki is vagyok én és miért vagyok én ott ahol és mit is csinálok. Egy teljesen új nézőpontot kaptam a világról és 180°-ban megváltoztam. Régen mindig egy kibírhatatlanul türelmetlen ember voltam, de ezek után elmondhatom magamról hogy a világ eggyik leg türelmesebb embere lettem. Sokkal jobban tudom kezelni az érzéseim és a problémáim, ennek hála ritkán vagyok ideges(itt bármire értheted, ha eltörik a kezem az sem zavar hisz már megtörtént és ha ideges leszek miatta az úgy sem forgatja vissza az időt nem?) Így 18 évesen még mindig nem voltak normális barátaim, de még csak haverjaim sem.A lányok is elkerültek, de nem értettem miért. Aztán hirtelen valamire rájöttem. Miért kell hogy mindig magam alatt legyek? Miért kéne nekem mások segítségére szorulnom, hisz én is egy teljes körű ember vagyok! Nem? DE! Mindenki egyedi és mindenki szerethető, viszont ha nem nyitsz akkor nem jön be senki. Ezt kicsit szó szerint és nem is kell érteni. Te szeretnél és én is szerettem volna az emberek felé nyitni és minél többet kommunikálni velük és társaságukban lenni, de valahogy mégsem ment. De mért nem? Azért mert ez nem az egyről a kettőre működik és máshogy kell ehez hozzáállni. A szerelem is általában csak úgy jön, mert amikor keresed akkor nem igazán találod. A szimpatikusság mindenkiben ott lehet. Nekem volt egy olyan osztálytársam aki nagyon utált engem mert unszimpatikus voltam neki az első pillantástól kezdve és ez egy darabig csak rosszabbodott. kitaláltam hogy akkor is kedves leszek vele és minél pozitívabban, vidámabban próbálok a közelében viselkedni és figyeltem, már majdnem tanulmányoztam hogy mi erre az ő reakciója. Zavartnak tűnt és nem tudott hova tenni, egyszerűen nem értette hogy most mi is van. Ma már teljesen jóban vagyunk és semmi bajunk egymással. Ez az a viselkedés ami talán közelebb visz az emberekhez. Merni kell őszintén rámosolyogni az emberekre és őszintén beszélni velük. Ha még meg is próbálsz nagyon jófej lenni, de ez a testbeszédeden nem igazán jön le, sőt inkább szorongó ideges és visszahúzódó embert látnak, akkor ez egy nagyon rossz jelző nekik, mert ők nem szeretnének egy ennyire instabil emberrel lenni(sem mint barát sem mint barátnő).

Magadon kell hogy fejlessz és nem a környezeteden. Semmi baj nincs veled, csak nem vagy öszhangba, és hiszed vagy sem az emberek is értik egymás energiáit érzelmeit beszéd nélkül is tudat alatt. Ez eléggé visszataszító tud lenni akkor, mikor egy ember szorong, csak azt figyeli mikor hibázik, mikor mondanak rosszat, mikor küldik el a francba. Ne érdekeljen hogy mit gondolnak rólad! mindenkinek vannak negatív és pozitív tulajdonságai. Ha valakinek megtetszik ezek összhangja benned, akkor hidd el magától menni fog a dolog. Legyél pozitív, légy önmagad, legyél a napjaidban sokkal tudatosabb, és figyelj oda az érzéseidre és foglalkozz velük és ne félj saját magaddal ezeket az épp feltörő érzéseket megbeszélni. Mitől is van ez az érzés, mikor is jött, miért is jött, ez tényleg ennyire fontos hogy én ezen aggódjak? NEM! Nem fontos!

A lényeg hogy próbálj minden nap mindig a legpozitívabb lenni és ha valaminek nem látod a pozitív oldalát akkor próbáld meg más szemszögből nézni.

Ez a pozitivitás valójában nagyon-nagyon sok mindent magába foglal, rengeteg érzést és külső nonverbális dolgokat. Ez egész napodra hihetetlenül jó hatással van és rád is. Ez a dolog fog abban segíteni hogy az emberek felfigyeljenek rád és egy életerős kiegyensúlyozott jó fej aranyos embert lássák benned. És tudod mi ebben a legjobb? Még csak szépnek sem kell hozzá lenni :). Ha a világ legcsúnyábbja lennél is lehetnének a megfelelő belső értékednek köszönhetően barátaid és akár élettársad is. Fura mert az érzések azok amik legnagyobb mértékben irányítják az embert és nem a logikus gondolkodás. Egyébként ne akarj minden szép lányba szerelmes lenni, mert ez félrevezet. Csak ismerkedj és barátkozz velük és így is tekints rájuk az ismerkedés hosszú szakaszában.

Nagyon vonzó személyiséget tud adni.

Nem tudom miben tudok még segíteni, mert össze-vissza jöttek a gondolatok és így is írtam le őket.

Ha tudok valamiben segíteni vagy kérdésed van, akkor nyugodtan írj! Amíg életben vagy és tudsz mozogni és beszélni, addig nincs minden veszve. Igazából már annak is örülök ha végig olvastad :D.

Ha el tudsz jutni Szolnokra, én szívesen beülök veled valahová egy kávéra, és beszélgethetünk egyet a problémáidról. Mindig is szerettem az embereknek adni valamit, és úgy tűnik, neked most jót tenne az, ha kiönthetnéd a lelkedet egy ismeretlennek. Ha gondolod, keress fel :)

26f

5.válaszoló vagyok.

Egyépként én is szolnoki vagyok, és szivesen találkozhatunk valahol hogy beszélgethessünk.