Mit tehetnék ebben a helyzetben? Milyen következményei lehetnek annak, ha csak fogom magam és elmegyek? Teljesen kilátástalannak látom a helyzetet.
Előre is elnézést kérek, ha hosszú vagy túl bonyolult lesz, megpróbálom érthetően megfogalmazni a problémát. Ahhoz, hogy jobban átlássátok a helyzetet, kicsit mesélnem kell a családomról.
A családomban mindig is tabu volt az érzelmek egymás előtt kifejezése. Nem mehettem oda megölelni a nagyszüleimet, mert csak a szájukat húzták, vagy ennyit mondtak "Na jól van, menj már innen". Nem lehetett komolyan leülni beszélni az érzésekről, engem is arra neveltek, hogy fojtsak el magamban mindent. Ezért mindig is problémám volt abból, hogyan fejezzem ki az érzéseimet. De igazából semmilyen más problémáról nem lehetett komolyan elbeszélgetni.
21 lassan 22 éves lány vagyok, az anyám 2 éves koromban lépett le egy másik pasi miatt. Azóta apám és a nagyszüleim próbáltam nevelgetni, több-kevesebb sikerrel. 11 voltam, amikor a nagyanyám és 13 voltam, amikor a nagyapám meghalt. Apámmal ketten maradtunk, nem házasodott újra, nem lett élettársa. Lényegében szinte mindent megkaptam, ami a dolgok anyagi hátterét jelenti, de így most utólag jöttem rá, hogy nekem egyáltalán nem erre lett volna szükségem, hanem arra, hogy érezzem, hogy igazán szeretnek.
Apám imádta rám erőltetni az akaratát, szerinte csak az a jó, amit ő tapasztalt és átélt, ha valaki máshogy gondolkodik, vélekedik valamiről, az már egyből rossz és hülyeség. Mindig ebben a rohadt megfelelési kényszerben éltem, annyira meg akartam neki felelni mindenben, de ez egyszerűen lehetetlen volt. Neki soha semmi nem volt jó, mindenben csak a hibát kereste.
Ha bármi komoly gondról próbáltam beszélni vele, akkor mindig azt vágta a fejemhez, hogy "Ugyan mégis miféle gondjai lehetnének egy ilyen fiatal lánynak?". Szóval ez a sok visszautasítás, és, hogy soha nem állt ki mellettem, meghozta a gyümölcsét, elzárkóztam tőle, többé nem beszéltem neki semmiről. Úgy éreztem, hogy megfulladok itthon.
Több, mint fél éve van egy párom, az első szerelmem, első barátom. Apámnak természetesen nem felel meg, mert a párom roma származású, de előre szeretném leszögezni, hogy nem a bunkó, nem dolgozó, buta fajtából, hanem nagyon is értelmes srác, és egyáltalán nem úgy élnek, mint a legtöbb roma. Igazából nem is látszik rajta a származása, de ez nem is a lényeg. Kisgyerek módjára durcizik az apám, elzárkózik tőle, még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább egy kicsit is megismerje őt. Persze az előítéletek megvannak. Párommal jövőre szeretnénk összeköltözni, pont azután, hogy végzek az egyetemen.
Egyből jött az érzelmi zsarolás, hogy ő nem enged sehová, ne is álmodjak róla, majd ő eldönti, hogy kivel lehetek együtt, ha elmegyek őt többé nem látom, mert egészen biztosan belehal, ő még nem készült fel arra, hogy elengedjen, stb.
Aki végigolvasta, annak nagyon köszönöm, és roppant mód örülnék valami jó tanácsnak.
Próbáld meg megérteni édesapádat is. Elveszítette mindenkijét, úgy ahogy te is. Ti ketten maradtatok egymásnak,tehát nagyon jó lenne ha nem hagynád el te is.
Az,hogy nem fogadja el a barátod,csupán azért van,mert nem ismeri (már ha tényleg olyan jó ember,mint ahogy leírtad). El kéne érned hogy megismerjék egymást úgy igazán. És a költözéssel szerintem várj még, hátha sikerül elfogadnia. Ne menj el csakúgy. Ha azt mondta,hogy nem élné túl az teljesen érthető! Talán igazat mondott és valóban így érzi. Azt nem döntheti el,mit tegyél mert már elmúltál 18,de erkölcs kérdése hogy otthagyod egyedül,vagy sem. De szerintem ne tedd. várj míg elfogadja a barátod. Hozd őket össze úgy,hogy megismerhessék egymást.
válasza:Igaza van részben az elsőnek. De azért azt ne felejtsük el,hogy anyukád 20 !! éve hagyta már el apukádat.Ezzel már kár takarózni,hogy ezért láncol magához.
Már pedig azt csinálja,hogyha megpróbál 22 évesen is zsarolni,hogy nem költözhetsz el otthonról.
Én azt javaslom,hogy próbáld vele megértetni,hogy felnőttél,ez az élet rendje.És próbálj neki randit összehozni.Akár neten is mutogathatsz neki társkereső oldalakat. Így jelezve,hogy áldásodat adod rá és próbáljon tovább lépni. Mert hidd el,hogyha ott lenne egy barátnő neki,akkor már másképp állna a dolgokhoz,hiszen ha elköltözöl sem maradna teljesen egyedül a házban.
A párod meg a te választásod.Én sem örülnék,hogyha a gyerekem romával állna össze, mivel nagyon rossz tapasztaltom van velük.De te döntésed.Ha rájössz,hogy hibáztál akkor majd elhagyod és keresel mást.Más is járt már így.De az is lehet,hogy ő neked az igazi. Majd az idő eldönti.Te dolgod.
válasza:Nekem erről a Nyomorultak című regény Jean Valjean-ja és Cosette-je jut eszembe. Amikor az "apa" feltette az életét arra, hogy felnevelje a szeretett lányt, aztán amikor megérkezik a szerelem, akkor a lovag személye útálatos lesz pusztán azért, mé csak a lány volt odáig neki, és most szembe kell néznie azzal, hogy elveszi, elviszi tőle valaki. De ez nem Jean Valjean személyiségét, illetve emberségét minősítette, és nem a lány iránti közömbösségét, vagy szeretetlenségét fémjelezte, hanem éppen ellenkezőleg, a féltésről és a szeretetről árulkodott.
Lehet ilyen ebben a helyzetben, hogy még nem kész elengedni az életének azt a döntő részét, amit te jelentesz neki, függetlenül attól, hogy ki tudja-e mutatni az érzéseit, vagy sem, és biztos hogy egyfajta "szerelem féltés" van a dologban.
És tudod mindannak, amit leírtál, azért én elképzelhetőnek tartom, hogy van egy másik olvasata is, ami éppenhogy nem a nemtörődömségét jelzi valakinek irányodban.
Pl. amikor azt Írod, hogy neked igazából arra lett volna szükséged, hogy szeressenek... Ez érthető, ugyanakkor apukád, ahogy te is Írod, mindent megpróbált neked megadni olyanformán, hogy biztosította neked a hátteret, hogy semmiben ne kelljen szűkölködnöd. S persze anya nem tudott lenni anyád helyett, de talán az apa fő szerepét egy család életében mégis maximálisan hozta. Ez is szeretet.
"Apám imádta rám erőltetni az akaratát, szerinte csak az a jó, amit ő tapasztalt "
Ez más olvasatban úgy hangzik -ami épp az ellenkezője a tiédnek-, hogy apám mindent megtett a legjobb meggyőződése szerint, hogy jó utat mutasson nekem (ahogy tőle tellett).
Végül az jut eszembe, hogy talán még azt is érdemes volna szem előtt tartanod, amikor megítélés apád dolgait veled kapcsolatban, hogy ő "csupán" egy olyan dolgot nem tudott neked a te igényeidnek megfelelően nyújtani számodra, ami a saját szocializációja során előtte sem volt érték, illetve ő maga sem kapott olyan mértékben, amelyből merítve tudhatott volna átadni abból, amit kapott a saját szüleitől. Másképpen fogalmazva az ő bűne csupán az (ha ez bűn), hogy ugyanazt a (rossz) példát követte, amit látott/kapott, és nem volt képes örökbe adni valamit, amit nem hagytak rá örökül; nem volt képes máshogy csinálni talán, mint amit látott a saját szüleitől (ami sajnos, vagy nem sajnos, majdnemhogy természetes).
Szerintem bocsássd meg apádnak a "gyengeségét"; próbáld a helyiértékén kezelni mindazt, amit mond; ne legyél hálátlan, főleg ha te úgy érzed, hogy többet tudsz a szeretetről. Légy türelmes vel és légy boldog azzal, akit választottál!
válasza: válasza:Előzőként még talán annyi, hogy talán próbáld tudatni vele, illetve tudatosítani benne, hogy attól ő még nem fog elveszíteni téged; attól még, hogy felnőttél. Talán ha biztosítanád efelől, hogy az élete része maradsz attól még... (ahelyett, hogy mondjuk az életedből való kizáráson gondolkodsz esetleg, mint egy fölösleges nyűgtől való megszabadulásról).
De lehetsz ettől még mindeközben határozott, aki kimondja, hogy felnőttként joga van dönteni saját belátása szerint az élere dolgairól. Ez nem hálátlanság, s idővel bizonyára ő is elfogadja. Szerintem légy őszinte, de legalább annyira empatikus és belátó is édesapáddal szemben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!