Volt már valaki ennyire mélyponton? (Többi lent)

18 éves fiú vagyok.

Amit tudni kell, hogy nincs se apukám,mamám,tatám, a többi rokonok meg nem beszélnek velem/velünk.

Anyukámmal és öcsémmel élek.

Sajnos úgy érzem, mintha nem tartoznék közéjük. Anyám és öcsém elvannak ketten én valahogy máshogy állok a dolgokhoz mint ők.

Nem tapasztaltam milyen egy szerető családban felnőni, nem voltak apa-fiú programok.

Anyám és a volt párja nem szerettek, így elvittek egy régi házukhoz, hogy éljek ott. Ekkor 15 éves voltam. Dolgoztam hogy élhessek.

Aztán érdekes módon vissza fogadtak de csak azért mert van munkám és elvehették a pénzem.

De ez már a múlt.

Barátaim vannak de ők messze élnek tőlem így nem találkozhatunk.

1 hónapja lett vége az 1 éves kapcsolatomnak. És ez nagyon megviselt mivel a volt barátnőmmel együtt is éltem. Azért éltem vele mert amikor anyámék kidobtak akkor ő és a családja befogadtak.

Így sokkal jobban kötődtem hozzá és fél évet voltam velük.

Aztán mikor elkezdődött a középiskola akkor elhagyott. Közel 1 hónapig nyaggattam hogy miért hagyott el. És erre azt mondta, hogy ő már előre tudta hogy másba lesz szerelmes.

Az életem egy rakás sz@r.

8 osztályom van, munkát nem találok, pénzem nincs. Tudod, hogy egy lány végett nem éri meg szenvedni, de tényleg nagyon a padlóra küldött. Na meg hogy nincs kivel megbeszélnem a dolgokat.

Most November 10-én lesz a 19-dik születésnapom és így romokban hever az életem. Bár előtte is romokban hevert csak akkor volt aki elfedtette velem.

Mindég is egyedül voltam ezt valahogy megszoktam bármennyire is fáj. De most teljesen kész vagyok. Már nem is tudom mikor aludtam egy jót.

Nincsennek álmaim se céljaim, nincs ami motiváljon hogy érdemes élni. Úgy gondolom hogy én már nagyon is megtapasztaltam az élet nehéz oldalát. Akkor nem lenne itt az ideje hogy boldog legyek mint mások?

Nem vagyok egy szépfiú, viszont ápolatlan se vagyok. Pattanásos vagyok, de majd elmúlik. Nem vagyok magas 165cm és 53kg. Vékony vagyok. Ezt anyámtól örököltem.

Érdekes az élet..