Egyedül van értelme leélni egy életet, úgy, hogy vágynátok társra, családra? Ti letudnátok?

Szívesen! Na, ez tök jó, én is a buddhizmus felé fordultam és azon belül nekem is a zen volt a legszimpatikusabb. Elmentem a buddhista fősulira, megtanultam meditálni. Kalandos út volt, sok-sok vargabetűvel.

Azért az éntelenséget és a vágyak elérését szerintem ne tűzd ki célul, legalábbis ne első célnak. Ez akkor ugrás lenne, mintha azt mondanám, hogy én holnaptól én akarok lenni Elon Musk. :)

Reálisabb első cél az lenne, ha nem félnél a félelemtől. Feldmarral szólva:

"A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne - én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor nagyon leszűkítem az életteremet, és a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni."

"...mi normális, családos emberek..."

Ez a hozzáállás rémisztőbb számomra, mint az, amit a kérdező és az úgynevezett "nem normálisok" mutatnak.

nekem más a bajom de az is genetika..

mint az egyik válaszoló írta én is a másokért élést választom/választottam

"...normális, családos emberek..."

Mi, normális, Suzukis emberek kérünk, hogy légy te is normális.

Nem csoda, a mentális betegek mind összetartanak.

Aztán együtt robbantanak meg lövöldöznek.

De egymást, légyszíves. Köszönjük.

Nem tudtam volna úgy leélni az életem,pedig családra gondolni se mertem akkoriban.Sosem tartottam magam normálisnak és a közösség hasznos tagjának,mindig lebecsültem magam.Ha jókat mondtak rám akkor el se hittem vagy azt gondoltam csak gúnyolódnak.

Ennek megfelelően is öltözködtem,kizártam magam a közösségi életből és sajnáltattam magam.

Aztán egy nagyszájú haverom kirugdosott ebből az állapotból,brutál őszintén elmondta hogy ahogy most viselkedem és öltözöm az szar és egy épeszű nő se fog rám nézni.Segített változni és sikerült.Elhittem hogy nem vagyok se hülye se béna,csak lusta és önsajnáltató.

Tenni magadért sok munkába telik és egy lustának egyszerűbb befordulni.

Rá egy évre lett az első barátnőm és onnantól nem volt megállás.Ma 4 a kislányunk,anyagilag is minden rendben.A családommal is jobb a kapcsolatom mert nem vagyok elviselhetetlen és depressziós.

Ha elfogadom azt hogy az a lét a vége és soha nem lesz jobb,akkor nincs értelme az életnek.Talán már nem is élnék.Az élet rövid a nyavalygáshoz,tenni magadért nehéz és sok kudarc is ér,de még mindig jobb mint az önként vállalt szenvedés.

Két út van.

Elfogadod hogy ennyi vagy és eléldegélsz magányosan erőfeszítés nélkül.

Elfogadod hogy lehetsz több és küzdesz ami óriási erőfeszítés,a siker nem garantált de legalább adtál magadnak esélyt.

Rajtad áll.