Más is érzi úgy, hogy csak telnek a napok, és nem történik semmi olyan, aminek lenne értelme, ami tényleg boldogságot okoz?

Pontosan, ahogy írod kérdező

Én is egyetértek sajnos. :(

"A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei: Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké ugyanaz marad. Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek." (Prédikátor 1:1-11)

Nekem vannak céljaim, amik boldoggá tennének, de a mostani munkám mellett nem tudok elszabadulni annyi időre amennyi kellene hozzá. Szerintem nemsokára feladom ezt az életet és fogom a megtakarított pénzem és útnak indulok, világot látni. Az emberek hónapról hónapra élnek, azért hogy csak dolgozzanak. Hogy tudjanak hol lakni és legyen mit enni. Tanulj, dolgozz, keress párt, csinálj gyereket, aztán dolgozz halálodig mert ott a család, nyugdíjad meg úgyse lesz..na én ebből nem kérek. Inkább felpattanok a bringára és napról napra keresek magamnak új helyet ahol felállíthatom a sátramat. Nem lesz semmi stressz, se elvárás. De mindenki inkább a pénzt kergeti a boldogság helyett, így sokan boldogtalanok.

Én is így érzek egy idelye:c

Úgy látom rá akadtam arra a "csoportra" akik ugyanabban a cipőben járnak. Kicsit nyugtat a tudat hogy nem vagyok teljesen egyedül ezzel.. Valamelyikőtök próbál tenni ellene?

Nem akarom elfogadni tényként hogy az élet értelme a boldogság és hogy csak annak van értelme ami boldoggá tesz. Ha megtenném akkor felemésztene a félelem tudván hogy mennyi ember él és hal meg anélkül hogy valaha is boldog lett volna és így beteljesítette volna élete célját. Megoldást nem igazán tudok kínálni de nem igazán tehetsz mást mint hogy próbálkozz megtalálni azt ami a te számodra értékét képviselhet az életben aztán harcolj érte. (Mást úgyse nagyon tehetsz ;D)

Én is így érzem. Eljár az idő felettem anélkül, hogy úgy érezném mások, vagy akár a saját magam számára értéket teremtenék. Mintegy céltalanul, eredménytelenül “lebegek” az élet ösvényein.

Teljesen együttérzek veled kérdező. Néha próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, bevonzani a jót és csak a pozitív gondolatokra odafigyelni. De közben idebent egy szörnyen nagy ürességet érzek és ezt sehogy nem tudom elnyomni, háttérbe szorítani. Minden egyes nap, mégha alapból jókedvem is van, ott legbelül szörnyen nyomasztó érzés kerít hatalmába. A magány érzése. Soha nem voltak barátaim. Tudom jól, hogy erről én is tehetek, de az évek során nem sikerült változnom, megnyílnom, megszabadulnom a gátlásaimtól. Ráadásul legtöbbször itthon rostokolok a szobámban, talán lemaradok egy csomó mindenről. De egyedül nincs is kedvem sehová menni. 17/L