Akik szingliként azt vallják, hogy teljes életet élnek, hogyan teszik?
Kérem, hogy valóban tapasztalattal rendelkező emberek és korrekt építő válaszokat adjanak, melyet előre is köszönök.
Alapvetően nem vagyok egy társfüggő típus és nagyon sok területen elvagyok magamban is, ugyanakkor időről időre rámtör, hogy azért ez így mégsincs egészen rendben.
15 évig éltem élettársi kapcsolatban, ennek 4,5 éve vége, nem általam. Azóta párhetes, rosszul sikerült kapcsokataim voltak, de két éve semmi. De úgy semmi, ahogy mondom.
Lassan 46 éves ffiként (gyerek nem lett) sokszor érzek egyfajta kiüresedettséget. Mondom, sok olyan dolog van, amit nagyszerűen kiélek így, hogy haverokkal bármikor tudok találkozni meg hogy senkinek nem kell elszámolnom az időimmel stb stb. Ugyanakkor van egy csomó olyan faktor az életben, amikor igenis hiányzik egy társ az ember életéből. És most nem a szexre gondolok.
Családi és egyéb ünnepek. Karácsonykor csináltam magamnak fát, de azért totál más volt a szeretet ünnepe amikor volt párom.
Születésnap, névnap dettó.
Nyaralás: nem mondom, hogy egyedül is nem visz le a kocsim a Balatonra, de pl az is totál más párral, mint egyedül.
Stb stb, most nem akarok sokat locsogni, hogy pl a 7vgn egy ebéd is másképp esik, mert lehet megterítve, beszélgetve kellemesen is étkezni, meg lehet az ágy sarkára ülve egy koszos tányérból zabálni is egyedül.
Elfogadom, ha megrökönyödnek sokan, de pl a lakás rendrakás, tisztaság kérdése is sokat vesztett a fontosságból, mert csak magamnak mondhatni mindegy. Na nem élek koszban meg szutyokban, meg a ruháim is tiszták, de az efféle igényesség azért átment egyfajta fásultságba.
Sőt a nagy haverozások, sörözések is. Már a bulizás sem köt le, mert előre ismerem a forgatókönyvet másodpersről másodpercre.
Bár nem érzem magam depressziósnak, de mostanában, talán ennek az okádék időnek is köszönhetően van, hogy sehová nem megyek hetekig, mert szinte minden szinglicsemege dolgot már ismerek, kipróbáltam.
A kérdésem az, hogy hithű, a szingliségetl totál magukénak érző emberek mit tesznek a teljes élet megélése és a burnout elkerülése érdekében?
válasza:Szerintem vannak, akik totál jól elvannak egyedül, de nekem a te írásodból az jön le, te nem ebbe a kategóriába tartozol.
Keresgélj párt; persze ez nem könnyű, tudom.
Próbálkozz a társkeriken, miért ne? Nyilván ott is vannak "problémás esetek", de a szórakozóhelyeken, stb... is vannak.
És egy tanács; ne a kikent-kifent macáknál próbálkozz, hanem a normál, csendes, visszahúzódó nőknél, akik félnek nyitni, mert akkor találhatnál egy értékes kapcsolatot. :)
válasza:Azért az meglehetősen érdekes, hogy minden szingli társfüggőnek aposztrofálja a normális párkapcsolatban élőket. Igen, azt merészeltem mondani, hogy NORMÁLIS! Az ember ugyanis - tetszik, vagy sem - társas lény.
Elmondom, mi a baj a szingli léttel, bár tudom, hogy kézzel-lábbal tiltakoztok majd ellene, és ezernyi ellenérvvel támadtok majd.
Tudjátok, a szingliség szabadságot ad. Nem kell alkalmazkodni senkihez, úgy osztod be az idődet, ahogy akarod, nem kell sokszor hátad közepére sem kívánt emberi kommunikációval fárasztanod magad, egyáltalán a világon senkire sem kell odafigyelned.
De tudni kell, hogy ez a nagy szabadság egyúttal börtön is. Egy sunyi, alattomos börtön, aminek a rácsait majd csak akkor veszed észre, amikor beleütközöl. A fent soroltak ugyanis rendkívül kényelmes dolgok, amiket nagyon könnyű megszokni. Megszokni, és rabjukká válni. És ahogy egy szenvedélybeteg egyre mélyebbre süllyed, ugyanúgy a magány is egyre nagyobb teret követel magának. Idővel mindenki fáraszt már, és az otthonodon kívül nem lesz a világon egy talpalatnyi hely, ahol jól éreznéd magad. És akkor a magányos farkasból egy szánni való kivert kutya válik.
válasza:Miquel:
Ugyanolyan szánalmasan általánosítasz, ahogy kikéred magadnak előre, hogy általános ellenérveket fogsz kapni
Sziasztok, köszönöm, hogy sokatokat megmozgatott a kérdés és válaszoltatok.
Látom a koszos tányér, mint direkt kikarakírozott példa, sok ember figyelmét elterelte a lényegről. Pedig csak metaforikus hasonlat volt arra, hogy adott esetben a tartós magány zár ajtók mögött hozHAT igénytelenséget is. Van folyóvíz a lakásomban, tehát nem eszem koszos tányérból, remélem ez megnyugtat mindenkit.
Miguel szerintem jól összeszedted.
Valóban kettős a dolog, két oldala is van az éremnek.
Az, hogy AZ EMBER TÁRSAS LÉNY, úgymond "falkaállat" az fact tény, pont. Nem függőség, nem személyiségzavar, nem kodepencia, nem beteges alárendelés, hanem egyszerű tulajdonság és tény. Önmagában ezzel vitatkozni kb annyira ésszerű, mint a gravitációval vagy az időjárással.
Az más kérdés, hogy ki mint éli meg. Az én szememben társfüggő,dependens lélek az, aki benyeli, hogy megalázzák, meggátolják az érdekérvényesítésben és még azt is eltűri, hogy a párja néha elkloffolja és felmossa vele az előszobát. Aztán az ilyen hölgyek rohannak lila monoklival azt hazudva, hogy elestek, a rendőrségről kihozni az agresszor férjüket. Ezek azok az emberek, akik bármit, ismétlem bármit lenyelnek, csak ne legyenek egyedül.
Mondjuk én az elmúlt 5 évemben vágytam egy mentálisan, emocionálisan, biológiailag és kémiailag is egy asszertív, egeszséges, korrekt párkapcsolatra, de pont én voltam az, aki szakítottam, ha drámát, energiavámpírságot, manipulativitást, érzelmi zsarolást vagy bármi affélét észleltem, ami kizárja a kölcsönös tiszteletet.
Tehát aligha vagyok társFÜGGŐ.
Ugyanakkor érdekes megfigyeléseket tettem magamon önismeretileg. Igaza van mindenkinek, aki azt állítja, hogy hosszútávon az egyedül élés önzőbbé, intoleránsabbá tesz. És fásulttá.
Amikor párkapcsolatban éltem, volt két kutyánk is, totál természetes volt a gondoskodás, higy reggel korán séta, délután séta, friss víz, kaja, tisztán tartott etetők stb. Hogy hazafelé jövet felhívtam a páromat, hogy mit hozzak, stb. Vagy hogy a párom a háztartást csinálta, én meg az autóját karbantartottam, illetve közösen ápoltuk a kertet, házat stb.
Namost mára eljutottam a fásultság és az önzés olyan fokára, hogy ha úgy elképzelem, hogy most valaki, ahogy itt fekszem a franciaágyambam, elkezdene bökdösni, hogy most menjek ki kávét főzni, vagy most fel kellene öltözni kutyát sétáltatni stb, hogy mindezt nehezen képzelem el. Öntörvényű vagyok, ha akarok, fél kilencig ágyban maradok. Ha akarok éjfélre jövök haza. Stb. Ezek jók, szabadságérzetek is, de érzésem szerint picit torzul általuk a személyiség.
És bakkker, igazatok van, szingliséget szeretők: mint egy drog olyan. Egyre öntörvényűbb vagyok és egyre jobban élvezem, egyre kritikusabb vagyok a nőkkel, egyre jobban minden elé és fölé helyezem magamat.
Remélem antiszociálissá nem tesz az agglegényélet.
válasza:"Az autóm engem is elvinne nyaralni, de nyilván egyedül nem fogok menni, az azért szánalmas. Van olyan ismerősöm aki megteszi, és fotózgatja magát a balatoni kisszobában, elég siralmas. "
Szerintem csak a fotózós része siralmas meg szánalmas.
válasza:Az a baj ezzel az "az ember társas lény" kijelentéssel, hogy szinte mindig arra használjék, hogy megmondják más embereknek hogy mit csináljanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!