Egyedülálló nők! Ti hogyan reagáltok arra, mikor megkérdezik, hogy mikor lesz gyereketek/férjetek végre és szánalmasnak tartanak azért, mert nincs még senkitek?

Annyit kell mondanod hogy: "Áruld már el kedves barátom/barátnőm/apuka/anyuka/postás bácsi,mi a retkes véreres l**asz közöd van az életemhez?Miért lenne a család szebb?Lujzi,téged ver a férjed,Peti téged meg az Isten vert meg egy olyan frigid házisárkánnyal mint Móni.Arról nem is beszélve hogy egy nagyobb adag töltött káposzta után szebbet sz@*ok mint Viliék gyereke.És akkor még meg sem említettük Klári urát aki minden másnap lejár a kamionos pihenőbe,holott kamiont még életében nem vezetett.Olcsó bringát annál inkább."

Ennyi a titok.Egy ilyen után soha a büdös életbe nem fognak cseszegetni.Vagy ha ehhez nincs bátorságod,egyszerűen hagyd az ilyeneket faképnél.

Én is úgy gondolom, hogy akik ilyen kérdéseket tesznek fel Neked, azok a privát életedben vájkálnak, semmi közük hozzá, nincs alapjuk, hogy számonkérjenek.

Attól, hogy valaki egyedül van, nem jelenti, hogy nem akar családot alapítani. Rólam is azt hiszik, hogy nem akarok megnősülni, holott minden vágyam lenne egy család. De sajnos nem találtam (még) meg azt, akivel leélem majd életem...

Hogy mit mond nekik? Túl azon, hogy nem tartozik rájuk, pl. "mindenki söpörjön a saját háza előtt, mert mindenkiknek van mit..."

A gond az, hogy érzik rajtad: zavar a helyzet. Hidd el, kilométerekről bűzlik Rólad. Tudom, mert voltam -nem ugyanilyen, de- hasonló cipőben. Nagyon szerettem volna gyereket, de végül nem lett, nem lehetett. Úton-útfélen kérdezték. Volt olyan, hogy a metrón tök barátságosnak tűnő idősebb párral beszélgettünk és kb. leszóltak, hogy ó, hát gyereket csinálni könnyű. Na, elkapott a gépszíj, elmeséltem nekik, hogy 10 éve milyen könnyű és a végére odatűztem, mennyire utálom, hogy az emberek 5 perc után azt hiszik minden tudnak rólam. Megnyúlt az arcuk rendesen :) A szemészeten bevetheted ezt is. De lehet, nem keverednél ilyen szituba, ha kissé titokzatosan mosolyogva (igen, tudom, hogy eleinte ezt nehéz, én is úgy éreztem inkább vicsornak látszik) azt mondanád, hogy "amikor itt lesz az ideje". Kedvesen, határozottan, kihúzva magadat, majd rákérdezel, hogy és magának van-e gyereke/unokája. Hidd el, az emberek nagy része lekattan rólad és imádattal fog beszélni a sajátjáról. Amit nem könnyű sokszor hallgatni, de kitalálhatsz a végére más kérdést. Az a lényeg, hogy beszéltesd önmagáról.

Akik meg beszólnak, megítélnek azoktól kérdezz vissza: Te meg mióta jársz pszichológia szakra, hogy egy mondatból elítéled az embert. Mi vagy Te? rögtönítélő bíróság? A lehető leghangosabban kérdezz, de ne kiakadva, sírósan, hogy szánjanak, hanem úgy, hogy melléd álljanak. Megerősítheted ezt azzal, hogy mi van, végig fogod analizálni az egész közösséget? Ettől a többiek megijednek.. úristen, holnap az én koszos körmöm, vakolat arcom vagy a férjem viselt dolgai kerülnek terítékre és inkább melléd állnak.

A túl nagy elvárásra: ja, Te azért élsz egy lusta/buta/stb. ember mellett mert nincsenek elvárásaid és úgy gondolod, hogy nekem is ilyen rossz dolgom kellene legyen? Miért irigyled a jót a másiktól?

Amennyire tudsz kérdezz. Kellemetlent. Röviden, tömören, nem cifrázva, de olyat ami üt. Ha van aki rendszeresen izélget arra találd ki mik a fájó pontjai és üss oda vissza, ha nem érti, hogy nem illik más ember életébe turkálni és elítélni úgy, hogy f**gja nincs róla milyen vagy.

Szerintem te csak bebeszéled magadnak, hogy sokan "szánalmas szinglinek" tartanak, mégpedig azért, mert te annak tartod magad.

Ha valaki tényleg megmondja, hogy önzőnek tart, mondd meg neki, hogy te egyedül azt csinálsz, amit akarsz, míg neki le van kötve az elkövetkező 18-20 éve, mert a gyereke az első. Semmi baj nincs azzal se, ha önzőségből nem lenne gyereked.

Az emberek nem ismerik az emberek életét, mégis szeretnek úgy tenni, hogy ők mindent tudnak. a lényeg, hogy ne hagyd magad megsebezni ezek által. fordítsd magad mellé ezeket a "gyengeségeket", bizonytalanságokat, és akkor majd megtanulják befogni a szájukat.

Szintén fiatalon egyedül, több betegséggel. Nálam is a gyerekvállalást is érinti. Az ismerőseimet még elintézem, nem is kell hazudni, csak megmondom, hogy annyit dolgozom és tanulok, hogy nem tudok ismerkedni, nincs mikor és hol. Ráadásul kisváros, kulturált szórakozási lehetőség nincs is.

Az ismeretlenekkel több baj van, pl. orvosok, ha emlegetik, hogy "gondolom előbb-utóbb babát tervez" arra meg annyit szoktam mondani, hogy 10, de inkább 15 év múlva tartom reálisnak, térjünk vissza a témára akkor. Ezzel sem mondok semmi valótlant. Ennyi. Másoknak meg nem magyarázkodom.

Egyébként én nem tapasztalom ezt a hozzáállást a férfiak részéről, neten nagyon sok értelmes arcba futottam már bele, csak mind 600 km-re van.

Ja, még valami: egy kicsit Sunshinedoll-lal is egyetértek, szerintem te érzed szánalmasnak a helyzetet, vagyis neked így jön le. Én nem tartom annak, így nem is érzem különösképpen kellemetlennek, ha lenne valakim, akkor is ugyanazt mondanám pl. az orvosoknak.

Bizony! :)

Semmi para. Betegségekből meg lehet gyógyulni, a szindrómák is be tudnak állni egy hosszú távon stagnáló, nem súlyosbodó szintre, lehet tünetmentesnek lenni - én most így állok.

És ha később nem a saját gyerekemet fogom felnevelni, akkor nem. Ha egyedül, akkor egyedül. Kár ilyenek miatt előre izgulni. Biztos lesz olyan, akinek így is jó vagyok. Akinek valami problémája akadna ezzel, annak én fogom mondani, hogy Viszontlátásra!

Most egy olyan időszak van az életedben, amit nagyon is a magad hasznára fordíthatsz - tanulhatsz, képezheted magad, pihenhetsz, utazhatsz.

A többiek mondandójában is benne van a realitás: hány olyan családot látunk, ahol apa már régen mást dönget, a gyerekekkel nem lehet bírni, az asszony rettentően fáradt, frusztrált és így tovább. Ha rákérdeznél, hogy miért élnek ők így, nekik is ugyanilyen rosszul esne, mint most neked. De te ettől intelligensebb vagy érzelmileg és értelmileg is. Elég ha csak nem törődsz velük, van nekik így is elég bajuk. Képzeld el milyen eseménytelen életük lehet, ha folyton a tiéd érdekli őket?:)