Súlyos ördögi körbe kerültem depresszióval és nem tudom, hogy másszak ki belőle? 29 éves egyedülálló anya.
Tudnának olyanok segíteni, akik vagy voltak ilyen helyzetben, vagy láttak ilyen közelről? Teljesen tanácstalan vagyok, és lassan nem bírom tovább elviselni a rám rakódó terheket, de nem látok kiutat. Nagyon kérem, hogy szitkozódók ne írjanak, mert tényleg segítségért jöttem!!! Köszönöm, ha elolvassátok.
29 éves vagyok egy 4 éves kisfiúval egyedül. Két és fél éve maradtunk ketten, az apja szinte teljesen eltűnt az életünkből, akkor jön, amikor kedve tartja, van, hogy hónapokig nem látjuk. Nagyon megviselt a válás is, még mindig nem hiszem, hogy túl vagyok rajta teljesen. Viszonylagosan lábra álltam anyagilag, nem élünk hú de jól, de megélünk, a gyerek előtt tartom magam, próbálok neki mindent megadni, és örömteli, boldog életet biztosítani neki egyedül.
Viszont folyamatosan szorongok az anyagi biztonság miatt, vagy hogy hogyan fogok neki mindent biztosítani, próbálok használtan, olcsón beszerezni mindent, de ez rengeteg plusz időt és enegriát vesz el. Két munkahelyen dolgozom, mert a főállásból nem élünk meg, fektetés után otthon sokszor hajnalig dolgozom, alig alszom, folyamatosan fáradt vagyok és egyre ingerültebb. Nincs semmi segítségem, nincsenek nyugdíjas nagyszülők vagy testvérek, bébiszitterre nem futja, így két éve nem voltam lényegében sehol, nem tudok kimozdulni. Ha az apja nagyritkán elviszi (ott aludni nem alszik ott, csak napközbeni program), akkor próbálom behozni magam, úgy érzem folyamatosan hajszolok mindent, de nem érem utol magam.
Az apja ennek ellenére állandóan engem ócsárol, hogy hogy nevelem a gyereket, hogy viselkedek vele, mindenről természetesen én tehetek, ő visszajönne, de én nem engedem, akkor ne várjam, hogy segítsen stb.
Rettegek, ha beteg a gyerek, hogy kirúgnak, az oviban is folyton van valami, ami miatt el kell kéredzkednem a munkahelyemről, a kollegáim a hátam mögött kibeszélnek, hogy álindokokkal mindig elmegyek és nem dolgozok annyit mint ők, félek, hogy elveszítem a munkám (most is táppénzen vagyok, mert tegnap hányni kezdett a gyerek).
A lényeg, hogy már felkerestem TB alapon pszichológust, aki havi egyszer tud fél órára fogadni, de sokszor olyan időpontban, hogy azt is képtelen vagyok megoldani, mellette semmit nem segít havi fél óra. Sem időm gyakrabban eljárni, sem pénzem megfizetni magánúton egyet, pedig úgy érzem, hogy muszáj valami segítség, mert egyre mélyebben vagyok. A társkeresés esélytelen, és ilyen állapotban nem is hiszem, hogy bárkinek kellenék. Ettől még rosszabbul vagyok...ördögi kör. Az önértékelésem a béka segge alatt, úgy érzem nincs életem, én mint ember már nem is létezem, csak egy robot, aki küzd a szélmalommal.
Ne írjátok, hogy szerezzek hobbit, találkozzak emberekkel, mert nincs rá lehetőségem, azt se, hogy szedjem össze magam, mert ezt próbálom 2 éve, de egyre mélyebbre süllyedek.
Előre is köszönöm a segítőkész, építő jellegű válaszokat!
#9-es: szerintem szörnyen aludtál volna ma éjszaka, és egész nap nem hagy nyugodni a lelkiismereted, ha ezt nem "trollkodtad"' volna ide. Mellesleg kívánom neked, hogy mindig így legyen ötösöd a lottón, mint ahogy ezzel a hozzászólásoddal eltaláltad a dolgokat - magyarán sehogy!
Előző hozzászóló: nem írtam, hogy a mindennapi étkezésünkkel jelenleg gond lenne, írtam, hogy megélünk, ha nem is jól. Pl. nincs félretett tartalékunk, nem jutunk el nyaralni, nem engedhetek meg magunknak nagy kiadásokat, programokat stb. Neki meg megpróbálok mindent megadni, amiről úgy látom, hogy a fejlődését szolgálja és amiket szeret. Az ovis úszás kötelező, a zenében meg azt mondják, hogy kivételes tehetsége van, így ápolni szeretném, nem mellesleg a legkedveltebb elfoglaltsága. Igen, sokkal nehezebb így, de nem akarom még ezektől is megfosztani. Persze, magamra vessek...ilyen szempontból igaz.
Nem, rendes állami óvodába jár. Pontosabban fogalmazok: szervezetten mennek az egész csoport, és ő lenne az egyetlen, aki nem megy, és bedugnák az ügyeletbe, amíg mindenki más úszni megy.
Azért kértem tanácsot és akarok változtatni dolgokon, hogy ne legyek idegroncs. De nem azon fogok első körben változtatni, hogy tőle mit vonjak meg. De mondom, persze igazad van: magamra vessek. Ezen az elven le is szarhatnám, beültethetném a tv elé is rendszeresen ahelyett, hogy játszok, foglalkozok vele, mesélni sem kellene neki esténként, fél órával több jutna magamra, pihenésre. Könnyebb lenne, az biztos.
Kedves kérdező!
Szerintem te pont azért vagy ideg roncs, mert elhagyott a férjed és így már nem telik mindenre de te nem akarok ezt a szenvedélyt abba hagyni. Képzeld én szegény családban nőttem fel focizni is csak úgy tudtam ha valaki hozott labdát stb... mégis felnőttem boldogan. Soha nem voltam nyaralni nyári szünetben mindig feltaláltam magam. Vagy segítenem kellett itthon. A másik meg nem kellett volna minden jöttmentnek szülni gyereket.
Megpróbálhatsz keresni egy teljesen kétségbeesett férfit, akivel el tudod hitetni, hogy szeretből vagy vele. Tele van a világ ilyenekkel, főleg a társkereső oldalak. Ha szerencséd van, rendesen dolgozik, ad pénzt és segít nevelni a gyereket is.
Nem jut minden férfinak család, ezért sokan még a régi döntésed következményeit is bevállalnák egy család illúziójáért cserébe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!