10 éve depresszióval küzdök. Mit tegyek? 23/F

Bemásolom ide is (bár csak az szokott hinni nekem, aki látott előtte és utána is):

"Egyszer egy kiírt kérdésemnél megígértem, ha megtalálom a megoldást a mentális problémámra (súlyos depresszió, pánikroham), meg fogom osztani a szenvedőkkel (igen, ezt most konkrétan be fogom másolni egy csomó helyre). Nyilván nem vagyok orvos, de több hónap intenzív kutatómunka után nekem ez a lejjebb részletezett – általam összeállított módszer bevált, úgyhogy rohadtul nem kérek az okoskodásból, én csak leírom ide, hogy ÉN hogyan gyógyítottam meg magam, aztán mindenki azt kezd vele fejben, amit akar. Én is örültem volna, ha valaki ezt megosztja velem időben, és nem kellett volna tíz év gyötrelemben éljek. Mert ez az állapot szörnyű, aki nem éli át, fel sem foghatja mi ez, és szégyellje magát, aki lustának, akaratgyengének, szimplán pesszimistának, nyomoroncnak titulálja a mentálisan beteg embereket. Nem látványos betegség, „nincs is semmi bajod”… A másik véglet pedig hogy szefós vagy. Az egy dolog, ha valaki nem érti… de azokat bántják, akiknek rohadtul inkább segítségre lenne szükségük. Én is megkaptam: „eldöntötted, hogy beteg akarsz lenni, mert az neked úgy jó, figyelnek rád, sajnálnak” , „csak pozitívan kéne gondolkodnod, ennyi a titka”, „nekünk is rossz, mégis megyünk, és csináljuk a dolgokat” és egyéb sületlenségeket kellett elviselnem, mikor 6 év kínlódás után végre beszéltem a problémáimról. Kár volt, csak lehúztak… Ha elmondod a bajaid, akkor figyelemre vágysz, meg hogy sajnáljanak. Ha nem mondod el, akkor meg „vess magadra, mert nem kértél időben segítséget”. Ha pánikrohamod van, akkor meg csak hisztizel. Az öngyilkossági kísérletem után volt, aki viccet csinált belőlem, volt, aki megértette, de volt aki a mai napig elkerülendőnek tart e miatt.

Az orvos is tömte belém a gyógyszert, de valójában hidegen hagyta, hogy szenvedek. Bíztam benne, és nem kerestem magam a megoldást, míg rá nem jöttem, hogy senki nem fog rajtam segíteni.

A mentális probléma mellett ugyan eltörpültek, de tovább keserítették az életem ezek a tüntetek/betegségek is: Candida, PCOS, reflux, állandó húgyúti fertőzések (40 fokban otthon ülve felfáztam, úgy hogy a vesémig felmászott a gyulladás), krónikus fáradtság (melyet mellékvese kimerülés okozott), szédülés, állandóan vagy székrekedésem vagy hasmenésem volt, és természetesen minden járvány megtalált.

Milyen érdekes, hogy ezek a fizikai és mentális nyavalyák pár héte valahogy fokozatosan eltünedeztek. Valami köd leszállt az agyamról. Mintha most nyílt volna ki a szemem. Mintha nem is én lennék. Mintha egy másik világban lennék. Mi ez? Ilyen normálisnak lenni? Nem is emlékeztem rá, milyen érzés.

De egy valami megmaradt: a düh. Igenis dühös vagyok az orvosokra… Én, az elvileg egyszerű panelproli meg tudtam gyógyítani magam, ne mondja nekem senki, hogy ők nem tudják/sejtik ezeket a megoldásokat. Jah bocs, a business fontosabb, tejelj életed végéig a gyógyszerekért.

És dühös vagyok arra a sok kőbunkó emberre, aki az ilyen emberekből, mint én, viccet csinál, lenézi, elítéli őket. Az egy dolog, hogy ostoba paraszt, és nem tájékozott, nem lát át dolgokat, de ha a szíve a helyén lenne, jobb lenne ez az egyébként is retkes élet. Eddig is dühös voltam, de most még jobban, hogy tudom 100%-ra, hogy az emberek rohadtul tévednek a mentális betegek nagy részével kapcsolatban.

De sok lesz már a szöveg, úgyhogy leírom az új életmódomat:

Amiket mindenképpen fogyasztok (ha részletezném miért ezeket, könyvet kellene írnom):

- napi minimum egy mokkáskanálnyi só (parajdi só, tengeri só vagy patikában kapható só)

- NAGYON FONTOS napi min. két és fél liter víz - Balfi ásványvíz a lítiumtartalma miatt

- vitaminok, ásványi anyagok !!nagy!! dózisban -> számomra a Niacin (B3), B1, B6, B12, Magnézium, D és a C-Vitamin a legfontosabb

- natúr joghurt (belek miatt)

- savanyú káposzta (belek miatt)

- tökmag, dió

- fokhagyma, hagyma (méregtelenítés)

- húsok közül a csirkét preferálom

- máj

- zöldségek minden mennyiségben (gyümölcsöt módjával, citromból lehet többet)

- tojás

- szódabikarbónás víz (lúgosítás)

- zöld tea

- csontleves

Nagy ívben kerülöm:

- cukor

- tej

- glutén (keress rá: „szivárgó bél szindróma” /”leaky gut”)

- energiaital (kávé csak napi egy)

- alkohol

Kiegészítés:

- koreai ginzeng

- ashwaghanda

Amit még megteszek:

- kerülöm a felszínes dolgokat (mainstream zene, TV, Instagram, Facebook, üresfejű-gátlástalan társaság, szennylapok)

- csak azokkal tartom a kapcsolatot, akik eddig is értettek és elfogadtak

- a mellékvese kimerülésem legsúlyosabb fázisában 12 órákat aludtam, de éreztem is, hogy kell. Mióta javulok jelentősen redukálom, 8-9 órákat alszom, de a cél a 7 óra (osztható a másfél órás REM-fázissal). Ha nem bírok aludni, teszek be Youtube-on relaxációs zenét

- nem nézek már se horrort, se erőszakos filmeket, pornót se (engem kiégetett szexuálisan), inkább mesét, dokumentumfilmeket, természetfilmeket

- nem vagyok sportolós típus, de egyre többet sétálok és úszom

Azt hiszem ennyi. Azt nem tanácsolom, hogy kövesd ezeket, de azt igen, hogy neten keress ezeknek utána (pl. how to heal depression naturally, natural treatment for depression, how to heal your brain stb.)

Bocs, ha kicsit kusza, elég késő van. A lényeg, hogy legyél végre jól!

26/N"

Uhhh látszik, hogy éjjel írtam, elírtam, nyilván a 7,5 óra osztható a másfél órás REM fázissal. Egyébként már annyit alszom :) Mióta a diétát tartom nem volt alvásparalízisem sem (azért néha kísért, amiket akkor láttam).

Azt is elírtam a végén, hogy nem tanácsolom, hogy kövesd ezeket. De tanácsolom, mert csak nyerhetsz vele, viszont nem erőltetem. Légy jobban! Nem kell így élned, ahogy eddig!

A depresszió nem létezik!!! Ez a gyógyszeripar fiktív kitalációja, hogy emberek tömegei pusztuljanak el ártatlanul!!!

Az, amiről írsz, az szimplán a melankolikus vérmérséklet velejárója. Egy alapvető érzelmi beállítottság, amivel - vélhetően - születésed óra rendelkezel.

Ui: ezt kellene olyan célkitűzésre használnod, ami társadalmi szinten magasan kamatozhat. Mert hidd el, hogy ÉRTÉKES EMBER VAGY TE IS! (Privátban folytathatjuk, ha gondolod.)

Annak, aki nem igazán látja át, hogy mitől lehet depresszióssá válni, akkor elmagyarázom én hogy mi az a hanyadikánelseje.

A depresszió az érzelmileg, motiváltságban egy alacsony szintű állapot. Aki ilyennel küzd, senki és semmi nem fogja tudni igazán kimozdítani ebből az állapotból hosszú távon. A depressziónak van olyan előnye, hogy tudja növelni a reális világlátást, az elemzőerőt, egy darabig tud adni pozitívumot is. De amikor az életben sok negatív dolog éri az embert, akkor már csak annyit lát a mindennapokban, hogy egyik nap ugyanolyan, mint a másik, nap nap után következik olyan "félelmesen és unalmasan" ismétlődve. Aztán eljön a 20., 30., stb. életév, akkor szemmel látható lesz a saját élettapasztalatai közt, hogy eltelt 20 év és abszolút egy köpetnyi öröme nincs már a saját életében sem, a nőjét sincs már gusztusa megfarkalni, (vagy pasiját ha bi vagy meleg az illető), vagy ha nőről van szó, akkor semmi kedve már a pasijára mászni (vagy a nőjére ha bi vagy leszbi). Szóval a lényeg, hogy a párodtól el megy a kedved, sőt, a haveroktól, barátoktól, rokonoktól, stb. egy szóval mindentől és mindenkitől. Ami tevékenység örömöt okozott, egyszer csak azon kapod magad, hogy már minden apróságnak ismered az értelmét, olyan egyhangú, monoton, olyan egyszerűen következik, olyan kiszámítható. Ha eljön a tél, nem lepődsz már meg többet, hogy meg kell fagyni, ha eljön a nyár, nem lepődsz már meg ha meg kell sülni, az emberek gondolatai, beszédei, gesztusai olyan simák és átlátszóak lesznek.

És egyszer csak el kezdesz gondolkodni az öngyilkosságon. Ha jól kiterveled, jól csinálod, akkor ott a vége és nincs tovább. Ha elrészletezve végigmész a dolgok lépésein, akkor rájössz, hogy az életedet könnyű magadtól eldobni, de a létezéstől úgy sem szabadulsz meg. Akárhol, akármilyen életforma is alakul ki az univerzumban, ha minimum emberi szintű intelligenciát hordoz, kb ugyanezek a bonyodalmak keletkeznek köztük. És ekkor adódik a kérdés hogy igaz, hogy vannak a mindennapokban hidegek, melegek, kellemes dolgok, fájdalmas dolgok, de amúgy van benne bármi egyéb pláne? Erre a válasz az, hogy nincs. Akármerre vet az élet, ha reggel van, kelni kell, ha meg akarsz élni dolgozni kell, ha nem akarsz éhen halni enni-inni kell, emberként emberekkel kell beszélgetned, és hiába jönnek a tavaszok, őszök, telek, nyarak, minden egyes k u r v a k i b a sz o t t napon helyt kell állni, hiszen "csupán a gyávaság fogadja el harc nélkül a csapást". Amikor minden lelki szusz kifogyott már, akkor meg el kezded érezni a saját korlátaid, hogy "ily végzet áll a történet felett, te eszköz vagy csak, melyet hajt előre". És mindegy hogy mit dolgozol, dolgozni kell ahhoz, hogy a mindennapokban életben tudj maradni. Mindennek van értéke és mindennek van ellenértéke. Minden k i b a sz o t t napon sajnos létezni kell... És hogy mi fog már ilyenkor motiválni? A mindennapok félelmes unalmassága, ami ha még bírsz küzdeni, addig cselekvésre fog ingerelni. Utána meg meghalsz, aztán megtudod az életről az igazságot, de akkor már kiszuperált az élet, megedzett bőven annyira, hogy kimondhasd nyugodtan, hogy tulajdonképpen az sem fáj már.

Az élet csak annyi, hogy megszületünk, élünk, majd meghalunk. A bölcső szinte már egyenlő a koporsóval. A születés és a halál pillanata közt meg lesz valamennyi tartalom. Az időnket is csak kölcsön kaptuk, mint ahogy azt az anyaghalmazt is, amely a testünket alkotja. Semmi extra nincs ebben.

Szóval aki depressziós, azzal sincsen sok baj, aki hajlamos a depire, szimplán csak érzelmesebb az átlagnál.