Hetek óta a depresszióval küzdök. Valaki segítene?

Nos igazából, most egy hosszú történetet fogok leírni, ami velem megtörtént, és már majdnem 1 hónapja folyamatos depresszióban vagyok miatta. December közepén kezdődött amikor megismerkedtem egy lánnyal, még volt egy facebook oldalam és arra kerestem szerkesztőket, egy online platform játékon volt egy ilyen kis beszélgetős cuccos, ami a fórumokon is szokott lenni, létrehoztam egy új témát és abba ő beleírt, hogy jelentkezne, Facebookon ráírt az oldalamra, és amikor megláttam a profilját eléggé meglepődtem, ugyanis ugyanabba a városba lakunk és nem is vagyunk olyan messze.. Aminek szerintem nagyon kevés az esélye, ő is elég durván meglepődött, sőt abba a suliba járt amelyiket én ismerem és pár ismerősöm is volt ott. Sőt később kiderült, hogy ugyanazon a sorson megyünk keresztül szinte, a suliban nem nagyon foglalkoznak velünk a többiek, és egyedül vagyunk mindketten, sőt az is kiderült rengeteg közös dolog van bennünk (kb 30-ból 28) és még az is, hogy néhány beszélgetés közben ugyanarra gondoltuk, és ugyan azt írtuk le szóról-szóra, ami nagyon meglepett. Mivel jelentkezett az oldalhoz még, ezért felvettem segítettem neki tanítottam a képszerkesztésben.. Egyre többet beszélgettünk, és kezdtem megkedvelni, ahogyan ő is egyre inkább.. December vége fele már tervezgettük, hogy találkozunk, de sajna ez csak január közepe történt meg volna, de sajnos az sem jött össze.. Hogy miért? Nos.. nem beszéltük meg pontosan, egy versenye volt egy másik suliban és én éppen mentem haza amikor elmentem a suli előtt, amikor még nem kezdődött a verseny, ő ott várt a többi ember közt és nem vettem észre sajnos, ő észre vett de már gyorsan elmentem.. Másodjára sikerült találkoznunk, pár héttel később ugyan ott volt a verseny neki, és találkoztunk, de sajnos csak 10 percig kb. Megöleltük egymást párszor, és beszélgettünk, mindkettőnk szerelmes volt egymásba, és nagyon szerettük egymást. Ez után már azt akartuk volna, hogy több ideig, hétvégén akár.. Először megkérdezte az apjától, ő megengedte, de az anyukája nem nagyon szerette volna, és elutasította.. Valamilyen szinten megértem az anyuka érzését, hogy olyannal szeretne találkozni akit neten ismert meg, és egy városban van, de azért rengeteg olyan érv van amiért megengedhetné.. Pl, van sok közös ismerősünk, és van 1 olyan közös ismerős akit ő is ismer és normális, vagyis ő az óvodatársam. Mondta, hogy majd utánam néz, mert gyógytesitanár azthiszem, és a mi sulinkból tanárokat is tanít ilyen szempontból, ha jól tudom.. És azt mondta megkérdezi tőlük (2db tanár).. Nos ha megkérdezi elég sok az esélye annak, hogy nem fogja tudni ki vagyok. De nem nagyon kérdezte, sőt a nevemet is elfelejtette. Ezután elterveztük, hogy találkozunk, mert neki egy másik versenye volt egy másik sulinál, igen neki mindig szokott versenye lenni mert a magyar tanárok a jó tanulókat ezzel bombázzák, ha még nem is szeretnék.. És hát ez is ugyan olyan volt mint az első, csak fordítva.. Nem beszéltük meg sajna, és már amikor hazamentem akkor a buszból kinézve láttam, hogy ott volt egy kicsit távolabb, egy kicsit szíven ütött, de aztán elterveztük, hogy a következő szombaton találkozni fogunk egy parkban. Találkoztunk, azt mondta az anyukájának, hogy sétáltatni viszi a kutyáját, így elhitte ő is és elengedte. Először egy mély 20-30 mp-ig tartó öleléssel "köszöntünk", nagyon szeretem őt, és nagyon jól esett tőle az ölelés, aztán sétáltunk tovább a parkban, és beszélgettünk, nagyon boldog voltam vele, végre én is boldog voltam éreztem, ő az az ember aki felvidít mindig. Sajnos csak 1 óráig tud tunk együtt lenni, ebben a legjobb az volt amikor, beszélgettünk és odajött hozzám és szorosan megölelt, sose voltam még kapcsolatban, sőt nagyon sokáig egyedül is voltam, van 1 barátom akivel csak hülyéskedni szoktam néha, de nagyon ritkán beszélünk komoly dolgokról, úgy igazából, nem is szoktam senkinek sem beszélni az érzéseimről.. Nem vagyok önmagam, kezdem elveszíteni önmagamat, és inkább a többiek elvárásainak próbálok megfelelni, amit én nem nagyon szeretnék, önmagam akarok lenni.. Amikor vele vagyok akkor sikerül, és önmagam vagyok, neki kitárhatom a szívemet, és bármit elmondhatok neki amit akarok, neki még nem is hazudtam sosem. Az osztálytársaim nap mint nap azt hiszik, hogy milyen boldog életet élek, mintha egy mosolygós maszkban lennék, rossz érzés nagyon. A találkozás után sajna az anyja sejtett valamit, hogy miért volt ennyi ideig velem, és hétfőn el is vette a telefonját, abból az indokból, hogy "nem tanul" amikor 4-es 5-ös tanuló, de leginkább 5-ös.. Sőt nekem az is fáj, hogy ő sokat szenved, mert most volt felvételi, és ő másnak szeretne elmenni, de a szülei ráerőltetik az angolt, és nem akarom, hogy ne legyen boldog emiatt.. Az angol nem megy neki, és nem arra szeretne menni :( Amikor elvette a telefonját nagyon keveset tudtunk beszélni.. A találkozás után amikor elköszöntünk már akkor hiányzott nagyon, és életem legrosszabb hete volt.. Nem vagyok az az érzékeny típus, de ő megpuhította a szívemet, és érzem vele tudok csak boldogan élni, mert nagyon szeretem.. És igaz lehet, hogy külsőleg nem nagyon illünk össze, de a belső a fontos szerintem, igaz én nem voltam 1 kapcsolatban sem, de nem is akarok már több kapcsolatot se, csak őt szeretném, senki mást. Mindennap sírtam, és nagyon fájt, hogy nem tud tunk találkozni, aztán tegnap visszakapta és újratud tunk beszélgetni többet, de még mindig fájt és mindig sírtam.. Sőt most az is kiderült, hogy 2-3 hétig nem is tudunk találkozni, most is sírtam és elegem volt már sok mindenből.. Megakarok halni, mindennap az öngyilkosság gondolata elhangzik a fejemben, és a depresszió miatt is reszketek folyton, lassan úgy érzem magam mint valami pszichiátrián kezelt beteg. A legjobban az fáj, hogy nincs egy olyan barátom se, vagy legalább olyan ember akinek elmondhatnám az érzéseimet, nem vagyok önmagam, senki se ismeri az érzéseimet igazán.. Nem nagyon mondtam el még senkinek sem, de az osztálytársaimnak nem is akarom mondani, velük nem állok szóba, mert csak akkor kellek nekik, amikor jó vagyok valamiben, vagy ha épp nekem van meg csak az a különös "dolog".. meg ilyesmik.. Nem nagyon bírom már sokáig nélküle.. Lehet, hogy egy kapcsolat nem erről szól, hogy 1-2x találkozunk, de sajnos nem tud unk nagyon :( És az anyukája nagyon ellenzi, mit tehetnék? Valaki segítene? :'( Máshova nem tud tam fordulni segítségképp.. Igen tudom elég hosszú, de azért aki elolvasta annak jár egy kis respect.

Ha érdekel, 13 éves vagyok.

ui.: A tud igék azért vannak külön mert másképp nem fogadja el a GyakoriKérdések és nem szeretném átfogalmazni ezt a hosszú szöveget.