Ti miért vagytok magányosok?
Leírnátok nekem, hogy mi az oka annak, hogy egyedül vagytok?
Ha nem találtok barátot, barátnőt, akkor magatokban látjátok a hibát, vagy másokban?
Ha nem is akartok senkit, akkor miért nem? Miért döntöttetek úgy, hogy inkább egyedül lesztek?
Én 46 éves férfi vagyok, kb. 10 éve vagyok magányos, szeretnék társat is, és van is pár nő a környezetemben, akik szó szerint kelletik magukat már jó ideje, de valamiért nem jön be egyik se.
Nem mondanám magam különlegesnek, de viszonylag jól tartom magam, józan életet élek, kedves, barátságos fickó vagyok, szeretnek a nők, de valamiért a magam életét szeretném élni, semmi kedvem nincs már máshoz alkalmazkodni.
Társkeresőkön ettől függetlenül fent vagyok, elolvastam millió nő bemutatkozását, mind wellnessbe, színházba, kirándulni szeret járni, én meg szívesebben kertészkedem és a ház körüli munkáimat végzem.
Elvárás a megfelelő egzisztencia is, de én nem vagyok milliomos, szerény életet élek, nincs pénzem több százezres nyaralásokra, drága ajándékokra, vacsorákra.
Kb. ennyi az oka annak, hogy senkim nincs évek óta.
válasza:Fingom sincs. Igazából több embertől megkaptam már, hogy érdekes a személyiségem, nagyon jókat lehet velem beszélgetni és nem vagyok besavanyodott, ennek ellenére vastagon leszarják a fejemet. Ha én nem keresek másokat, aligha keres 1-2 emberen kívül más. Másrészről pedig eléggé unalmas már, hogy akárhányszor próbáltam mstanság ismerkedni, folyton olyan nőbe botlok, akinek már kialakulóban van valami vagy pedig ténylegesen van partnere, csak később tudtam meg ezt.
Talán az is közrejátszhat, hogy nagyban kerülöm a mostani világ idióta szokásait, Facebook feltűnési viszketegség, Instagramm megosztása még annak is, amit szarok kb., nem nézek TV-t, csak ritkán, meg van a sajátos véleményem, világlátásom, a miértek érdekelnek, a mélyebb összefüggéseket keresem, nem kenyerem a small talk. Na most, ha megnézed, elég kevés embert mozgatnak meg ezek a dolgok, a legtöbbje beéri a napi felszínes fecsegéssel.
"Hát mi a baj azokkal, akik kelletik magukat?"
Az egyik 130 kiló, a másik vékony, magas, még nálam is magasabb fél fejjel, a harmadik egy ismerősöm lánya, ő még be is jönne, de nem tudok róla semmit, pl. hogy van e valakije egyáltalán. Majd az anyját kifaggatom, ha legközelebb beszélek vele.
Amúgy sok elvált, magányos nő van, normális szingli férfi pedig nem sok. Nem is lenne nehéz becsajozni, de nekem már nincs kedvem megfelelni senki elvárásainak.
"Introvertált típus lehetsz te is szerintem"
Nem. Egyáltalán nem vagyok az, sőt. Sok ismerősöm van, úton-útfélen ismerősökbe botlom, jókat beszélgetünk, viccelődünk, 70 éves nénitől a 20 éves srácokig mindenkivel megtalálom a közös hangot. Vidám, pozitív személyiség vagyok.
Nekem sikerélményem volt bőven, de pont olyanokkal ért kudarc, akik mellett elköteleztem magam és bíztam benne.
A megszokás tényleg erős, de épp ez az ellazulás, amikor nem kell alkalmazkodni. Életem nagy része az alkalmazkodásról szólt.
8-as!
Ez elég szomorú, de biztos lehetne ezen még változtatni.
Fejben kell rendet tenni, akár egy pszichológus segítségével. A legszebb éveid lehetnének ezek.
"Azért vagyok magányos, mert nem kellek egy nőnek se."
"Taszító a személyiségem."
Ezt a két érvet nehéz elfogadni.
11-es!
Nekem még viszonylag jó fiatalkorom volt. Péntek-szombat diszkó, millió haver, barátnő, de ha most lennék fiatal, én is elveszettnek érezném magam. Azért a személyes ismerkedés és kapcsolattartás sokkal közelebb hozta az embereket egymáshoz, mint ez a magamutogató tükörhobbit világ.
válasza:Én is magányosnak érzem magam, és ez az érzés egyre nagyobb teret foglal el az életemben, egyre jobban kikészít érzelmileg. Még soha nem is volt senkim, bár igaz, csak 21 éves vagyok.
Egyrészt alapból nem találom igazán a közös hangot a korosztályommal, a mostani mentalitással, másrészt pedig lehetett volna/lehetnének kalandjaim, de nem erre van szükségem, hanem egy normális kapcsolatra egy intelligens férfivel, akit végre nem csak a külsőm érdekel, hanem én is, és képes túllendülni a felszínes dolgokon, illetve kellő érettséggel rendelkezik. Csakhogy ilyennel nem igazán hoz össze a sors, sajnos. Pontosabban egy ideje már ismerek egy olyan férfit, akire vágynék, de ővele meg úgyse lesz soha semmi köztünk... Tudom, hogy még fiatal vagyok, mégis elég kilátástalannak érzem az életem ilyen téren már egy jó ideje.
válasza:Akkor azt leszögezhetjük, hogy a magányt magunknak köszönhetjük többnyire? Hogy nem külső okok gátolnak minket a párkapcsolatban, magunkat tartjuk távol az emberektől?
21 évesen még nem vagy elkésve. Kevés már az ilyen tudatos lány. Előbb-utóbb eljön az igazi. :)
17-es!
Ebben a korban ez a természetes. Nagyjából 30 éves koromig én is így éltem, és nem éreztem hiányát egy komoly kapcsolatnak. Bár voltak pár hónapos, 1-2 éves kapcsolataim akkor is, de házasságra és gyerekre egyáltalán nem vágytam.
válasza:És miért taszító a személyiséged? Lehet, hogy most így érzed, mert 10-ből 10 ember menekül, de még sok embert fogsz megismerni, és ha 100-ból 3 nem menekül, akkor ők lesznek a barátaid/barátnőid.
A legnagyobb baj, hogy te ezt már elkönyvelted, és ezzel korlátozod magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!